Belföld

Vasárnap lesz a népszavazás a Normafáról

Helyi népszavazást tartanak a Normafa helyreállításáról a főváros XII. kerületében vasárnap. A voksolásra jogosult 47 ezer 913 lakos egy nyolc alpontból álló önkormányzati határozatról mondhat véleményt.

A helyinek számító referendum reggel 6-tól este 7 óráig tart. A határozat kimondja, a megújítás során kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy a Normafa területének jelentős része a Budai Tájvédelmi Körzethez tartozik, természetvédelmi terület, valamint védett erdő. A rekonstrukció során a Natura 2000-es természetvédelmi hatásbecslés megállapításai szerint kell eljárni. A képviselő-testület határozatát januárban ellenszavazat nélkül fogadták el. A népszavazást megelőzően a Fidesz-KDNP, az MSZP, az Együtt-PM és a Magyar Munkáspárt is a helyreállítás támogatására biztatta a szavazókat, míg a Jobbik ellenezte azt.

Amint arról korábban beszámoltunk, az Országgyűlés törvényben adta át a vagyonkezelői jogot a XII. kerület önkormányzatnak, amely ezt követően a fejlesztések élővilágra gyakorolt hatását feltáró Natura 2000-es hatásvizsgálatot készíttetett. Végül két változatot vizsgáltak, az önkormányzat a kisebb volumenű mellett foglalt állást, amelynek tervezett költsége 6,9 milliárd forint.