Belföld
Uniós viszonylatban gyors a magyar igazságszolgáltatás
Az ügyek zöme egy éven belül megoldódik
Darák Péter a Kúria tavalyi teljesítményéről szólva ismertette: hétezer-hétszáz ügy érkezett a legfelsőbb bírói fórumhoz, és a nyolcvan kúriai bíró hétezer-kilencszáz ügyet fejezett be, túlnyomórészt egy éven belül, jelentős részben fél évnél is rövidebb idő alatt. Ezek között voltak olyan nagy jelentőségű ügyek is, mint például a devizaperek, illetve a devizahiteles szerződések tisztességtelenségével kapcsolatos jogegységi döntés.
A tavaly hatályba lépett új polgári törvénykönyvvel kapcsolatban a Kúria elnöke elmondta: a kódex példamutató módon foglalja össze a bírói gyakorlatot és nagy mozgásteret ad az állampolgároknak, jogi képviselőiknek a sokszínű megoldások kialakításában, éppen ezért időnként nem egyszerű feladat megvonni a jogszerűség határait.
Darák Péter a Kúria tavalyi évéről szóló beszámolóját hétfőn, fél évszázad után először a legfelsőbb bírói fórum eredeti székhelyén, a Parlamenttel szemben lévő Kossuth téri épületben mutatta be, amely jelenleg a Néprajzi Múzeumnak ad otthont.