Belföld

Uniós szabályok tiltják a fejlesztési források felhasználását

Az ellenzék elégedetlen, s csak részben ad igazat a Miniszterelnökségnek

A Miniszterelnökség álláspontja szerint a brüsszeli szabályok nem teszik lehetővé több fejlesztési forrás felhasználását a fővárosban, ahogy más országokban sem. A tárca ezt arra reagálva közölte, hogy az Index hírportál csütörtökön azt írta: Lázár János kancelláriaminiszter magához vonta a rövid és középtávú fővárosi uniós projekteket, és azokat "lehúzta a listáról", emiatt több, égetően fontos beruházás marad el. Az MSZP szerint ha több pénzt kapna vissza Budapest a fővárosiak által befizetett adóból, akkor saját erőből is meg tudná valósítani beruházásait. Az LMP szerint hamis a Miniszterelnökség érvelése. Az Együtt-PM számára úgy tűnik, hogy a Fidesz hadat üzent a budapestieknek. A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor miniszterelnök "gyermekded kormányzói vágyai" miatt a kormány Budai várba költöztetésére fordítják a Fidesz budapesti fejlesztési ígéreteire szánt százmilliárdos uniós forrásokat. A Jobbik szerint Lázár János vette le az Európai Uniós támogatási listáról a rövid- és középtávú fővárosi uniós projekteket.

Miniszterelnökség: Elmentünk a falig

A Miniszterelnökség álláspontja szerint a brüsszeli szabályok nem teszik lehetővé több fejlesztési forrás felhasználását a fővárosban, ahogy más országokban sem.

A tárca ezt arra reagálva közölte, hogy az Index hírportál csütörtök délután azt írta: Lázár János kancelláriaminiszter magához vonta a rövid és középtávú fővárosi uniós projekteket, és azokat "lehúzta a listáról". Emiatt a 3-as metró felújítása, a villamosjármű-beszerzés folytatása, a kisföldalatti-járműcsere, a 2-es metró és a HÉV összekötése, valamint a 4-es metró kelenföldi végállomásánál a buszterminál és a P+R parkoló sem valósulhat meg.
A Miniszterelnökség reagálásában azt írta: a forráselosztás tekintetében "elmentünk a falig", a kormányzat álláspontja szerint egy felelős városvezető ebben a helyzetben egyet tehet, Brüsszelbe utazik lobbizni.
A közlemény kiemeli: a kormánynak kiemelten fontosak a budapesti fejlesztések, ezért a kabinet élt az Európai Bizottság által felkínált lehetőséggel, hogy a fejletlen régiók rendelkezésére álló forrásokat, a vidéki városok számára elérhető uniós pénzek három százalékát budapesti fejlesztésekre csoportosítsa át.

 

MSZP: Ha több pénzt kapna vissza Budapest, tudna fejleszteni

Az MSZP szerint ha több pénzt kapna vissza Budapest a fővárosiak által befizetett adóból, akkor saját erőből is meg tudná valósítani beruházásait. Erről Horváth Csaba, az ellenzéki párt fővárosi frakcióvezetője beszélt pénteken Budapesten sajtótájékoztatón, amelyen felszólította Tarlós István főpolgármestert, hogy álljon ki és mondja el véleményét az elmúlt időszak Budapestet sújtó kormányzati intézkedéseiről.

Horváth Csaba szerint Tarlós István hetek óta hallgat, nem mondta el véleményét a Budapest-ellenes intézkedésekről.
Emlékeztetett: csütörtökön délután 24 órát adott a főpolgármesternek, hogy nyilatkozzon arról, mit gondol többek között az államosításokról, a Budapestet érintő éves szinten 200 milliárd forintos forráselvonásról, "a tisztességtelen" választási törvényről, vagy a minisztériumok elköltöztetéséről Budapestről vidékre.
Az ellenzéki politikus "a Budapest ellen viselt háború csúcspontjának" nevezte azt, hogy csütörtökön "lepergett a cukormáz" arról a nyilvánvaló hazugságról is, amelyre Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István eddig épített, hogy majd az európai uniós forrásokból 2015-től megoldódik minden. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy döntött, nyilván nem egymagában, hanem Orbán Viktorral együtt, hogy beismeri az igazságot, hogy nincs uniós forrás - tette hozzá.

Horváth Csaba azt mondta, nagyrészt igaz a Miniszterelnökség érvelése, miszerint Brüsszel nem engedi több fejlesztési forrás felhasználását Budapesten. Úgy folytatta, hogy az elmúlt években többször felhívták arra a figyelmet, hogy a Tarlós István és Orbán Viktor által megkötött projektfejlesztések hazugságok, mert ezek a beruházások nagyrészt hazai, azaz budapesti forrásból valósulhatnak meg.

Az ellenzéki politikus szerint a budapestiek napi 18 milliárd forint adót fizetnek be, de összesen két hétnyi munkabérüket kapják vissza. Ha háromhétnyit kapnának vissza mint fővárosi költségvetés, akkor ebből meg lehetne valósítani a fontos beruházásokat, így a 3-as metró halaszthatatlan felújítását is - érvelt.
Horváth Csaba közölte: Tarlós Istvánnak már csak négy órája van arra, hogy kiálljon, és elmondja, hogy egyetért vagy nem ért egyet "Orbán és Lázár Budapestet tönkretevő politikájával". Véleménye szerint ez kötelessége lenne a főpolgármesternek, aki Budapest legjobban fizetett közszolgája. Ha ezt nem teszi meg, akkor az MSZP azt várja el Tarlós Istvántól, hogy "csendesen távozzon, úgy, amilyen haszonnal töltötte itt az elmúlt négy évet, bábként" - közölte.
Horváth azt is leszögezte: ha a főpolgármester nem áll ki az ultimátum lejártáig, hat óráig, akkor nem tekintik őt többé Budapest főpolgármesterének.     


LMP: Hamis a Miniszterelnökség érvelése

Az LMP szerint hamis a Miniszterelnökség érvelése, amelyik arra hivatkozik, hogy brüsszeli szabályok akadályozzák a budapesti projektek elindítását.

Heltai László, az LMP gazdaságpolitikai szakszóvivője újságírók előtt hamisnak nevezte a Miniszterelnökség érvelését. A kohéziós alap forrásaiból megvalósított közlekedési beruházások esetében nincs olyan korlátozás, hogy a központi régióban ne lehetne forrásokat felhasználni és csak a háromszázalékos átcsoportosítás pénzei állnak rendelkezésre – jelentette ki.
Heltai László azt mondta, nem tudják pontosan, hogy milyen projekteket állítottak le, információik sajtóhírekből származnak.
Az LMP azt követeli, hogy tárják a nyilvánosság elé a Brüsszelbe megküldött operatív programokat, azokról folytassanak le egy társadalmi vitát, a Fidesz pedig ne élezze tovább a Budapest és a vidék közötti ellentéteket – mondta Schmuck Erzsébet.
Az LMP országgyűlési képviselője kijelentette: Budapesten vannak olyan közlekedési feladatok, amelyek elhalasztása vagy elmaradása "emberéleteket követelhet". Példaként említette, hogy a 3-as metró és a kisföldalatti is azonnali felújítást igényel. Ezért az LMP követeli, hogy a kormány akár uniós, akár hazai forrásokból, de oldja meg a problémát – tette hozzá.


Együtt-PM: Úgy tűnik, hogy a Fidesz hadat üzent a budapestieknek

Az Együtt-PM számára úgy tűnik, hogy a Fidesz hadat üzent a budapestieknek – mondta a szövetség pénteki, fővárosi sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely. A politikus hozzátette, az elmúlt napokban több olyan hír látott napvilágot, amelyek arról szóltak, hogy Orbán Viktor „nem tekinti a budapestieket olyanoknak”, akiket a kormánynak képviselni kell.

Karácsony Gergely szerint a kormányzó pártok először a fővárost hosszútávon tönkretevő módon alakították át Budapest vezetését, és az alaptörvénnyel is ellentétes módon gyakorlatilag megszüntették a közvetlenül választott Fővárosi Közgyűlést. A volt képviselő a második szimbolikus üzenetnek nevezte, hogy a kormányzat vidékre próbálja költöztetni a minisztériumokat, ami csak arra jó, hogy „provokálja a budapestieket és provokálja a vidékieket”, akik közé megpróbál egy „lövészárkot húzni”.
A Fidesz egyéni jelöltjei a választási kampányban „állandóan lobogtatták” azt a közlekedésfejlesztési koncepciót, amelyik szerint EU-s források alapján újítanák fel a 3-as metrót vagy a kisföldalatti szerelvényeit. Úgy tűnik, hogy a Fidesz becsapta a budapestieket, ráadásul a döntést a „legnagyobb hazugsággal” próbálják leplezni – folytatta. Hangsúlyozta, hogy a kormányzati érveléssel szemben a kohéziós pénzek elosztása során a kabinet gyakorlatilag szabadon állítja fel saját prioritásait.
A politikus előre visszautasította, hogy amikor a budapesti fejlesztésekért emelnek szót, akkor az azt jelenti, hogy kevésbé tartják fontosnak a vidéki Magyarország felzárkóztatását. Hangsúlyozta, hogy a tervbe vett budapesti fejlesztések az egész ország közös érdekét szolgálják. Példaként említette, hogy csak a 3-as metrón naponta félmillióan utaznak, és az utasok egyharmada nem budapesti.
Azt is kijelentette, hogy Budapest az elmúlt években gyakorlatilag mindenét elveszítette. Szavai szerint előbb elvették a főváros vagyonát, majd elvették a saját bevételeinek a többségét és most úgy tűnik, hogy szeretnék elvenni az EU-s fejlesztési forrásokat is. „Úgy tűnik, a végén csak Tarlós István nadrágtartója marad a budapestieknek” - közölte.
Szabó Szabolcs független képviselő mindezt azzal egészítette ki, hogy írásbeli kérdést nyújt be Lázár Jánoshoz, mert választ szeretne kapni, hogy valósak-e a sajtóban megjelent hírek.
Az Együtt-PM politikusa is hangsúlyozta, hogy nem a vidék ellen kampányolnak. Azt is kiemelte, hogy a közép-magyarországi régióban képződik a GDP több mint negyven százaléka, de az uniós támogatásoknak az eredeti tervek szerint is csak nagyjából 15 százaléka jutott volna a térségnek.

 

DK: A kormány költöztetése miatt maradnak el a beígért budapesti fejlesztések

A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor miniszterelnök "gyermekded kormányzói vágyai" miatt a kormány Budai várba költöztetésére fordítják a Fidesz budapesti fejlesztési ígéreteire szánt százmilliárdos uniós forrásokat.

Erről Molnár Csaba, az ellenzéki párt alelnöke és megválasztott EP-képviselője, valamint Gy. Németh Erzsébet, a párt alelnöke beszélt pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
Molnár Csaba úgy fogalmazott, Orbán Viktor azért akar felköltözni a várba, "mert kormányzót akar játszani, talán még királyt is". Ehhez azonban az ott lévő múzeumokat el kell költöztetni, ami csak százmillió forintos nagyságrendű európai uniós forrásból valósítható meg - fejtette ki a politikus, aki szerint így a Fidesz korábbi szavazatszerző ígéretei hiúsulhatnak meg és a következő hét évben fejlesztési forrás nélkül maradhat a főváros.
A DK alelnöke szerint az ígéretekkel ellentétben nem épülhet meg a 4-es metró kelenföldi buszterminálja, a 2-es metró és a HÉV összekötése, elmaradhat a kisföldalatti és a balesetveszélyes 3-as metró felújítása, továbbá több villamosbeszerzés.
Molnár Csaba hangsúlyozta, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szavaival ellentétben semmiféle brüsszeli tiltás nincs a budapesti fejlesztésekkel szemben, az elé csak a kormány gördít akadályt.
Az ellenzéki politikus szerint a történtekért mindenképpen felelősség terheli Tarlós István főpolgármestert, akit alkalmatlannak tartanak feladatára. A városvezető ugyanis vagy tudott az ígéreteit ellehetetlenítő tervről, vagy egy olyan "színjátékban" vesz részt, amelyben "jó rendőrként" később - előre megállapodott módon - bejelenti a most elutasított fejlesztési források kiharcolását - mondta Molnár Csaba.
Gy. Németh Erzsébet véleményét úgy összegezte, hogy míg a Fidesz eddig csak mostohagyerekként tekintett Budapestre és a fővárosi lakosságra, addig most ki is tagadta őket a családból.

 

Jobbik: Lázár vette le a listáról a fővárosi uniós projekteket

A nemzeti radikális párt szerint nem tűr halasztást a katasztrofális állapotban lévő fővárosi tömegközlekedés felújítása. A Jobbik szerint Lázár János vette le az Európai Uniós támogatási listáról a rövid- és középtávú fővárosi uniós projekteket.

Losonczy Pál, az ellenzéki párt fővárosi frakcióvezetője felhívta a figyelmet, hogy Budapest adja Magyarország GDP-jének 41 százalékát, ezzel szemben csak 9 százalékot kap vissza. Az ország turisztikai bevételeinek nagy része itt keletkezik. A legtöbb adót a budapesti vállalkozások és lakosok fizetik. Losonczy közölte, egyetértenek azzal, hogy vidékre is kellenek források, de a katasztrofális állapotban lévő fővárosi tömegközlekedés felújítása nem tűr halasztást. Emlékeztetett arra, hogy a 3-as metró jelenleg szinte életveszélyes, többször kigyullad, füstöl, és az elhanyagolt pálya miatt harminc kilométeres sebességkorlátozás van érvényben.

"Reméljük, hogy csak az utóbbi pár nap szokatlanul meleg időjárása hatott így a kancelláriaminiszterre, mert azok a döntések, amelyeket meghozott, csak józan ítélőképességét elvesztő emberre vallhatnak" - fogalmazott a Jobbik frakcióvezetője.