Belföld

Újraindulhat a Svájci Civil Alap pénzeinek kifizetése

A Széchenyi Programiroda kezeli majd a pénzeket

Januártól újraindulhat a Svájci Civil Alap pénzeinek magyar civil szervezeteknek történő utalása, miután a Miniszterelnökségnek sikerült megállapodnia Svájccal. A pénzeket ezentúl nem az Ökotárson, hanem a kormány egyik háttérintézményén, a Széchenyi Programirodán keresztül folyósítják. A fordulat a Svájci Államszövetség és a Miniszterelnökség között még karácsony előtt lezajló tárgyalásoknak köszönhető.

Átmeneti megállapodás született a Miniszterelnökség és Svájc között még karácsony előtt a hazai civileknek szánt összegek kifizetéséről, így január közepétől a nyertes szervezetek megkaphatják az összegeket öt hónapnyi csúszás után - tudta meg a Napi Gazdaság az ügyre rálátó forrásoktól.

E szerint a kedvezményezetteknek járó összegeket a jövőben nem az Ökotárs Alapítvány által vezetett társulás kezeli majd, hanem a közreműködő szervezetként közbeiktatott Széchenyi Programiroda. A programiroda a Miniszterelnökség egyik háttérintézménye.

Az egyezség szerint a változás a program érdemi működését nem befolyásolja, vagyis továbbra is a konzorciumi partnerek (Ökotárs Alapítvány, Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány, Autonómia Alapítvány és a Kárpátok Alapítvány) végzik az egyes projektek nyomon követését, a beszámolók ellenőrzését.

Az alapítványok azonban már nem rendelkezhetnek az odaítélt források felett, a svájci fél a pénzeket közvetlenül a Széchenyi Programiroda számlájára fogja folyósítani, ahonnan aztán továbbutalják az összegeket a nyerteseknek - írta a lap.

Decemberben a Lázár János vezette Miniszterelnökség újabb vizsgálatot kezdeményezett a svájci pénzeket kezelő alapítványoknál, és bár Svájc nem látta jelét annak, hogy például az Ökotárs rosszul kezelte volna a pénzeket, leállították a kifizetéseket.

A Napi Gazdaság szerint a mostani fordulat a Svájci Államszövetség és a Miniszterelnökség között még karácsony előtt lezajló tárgyalásoknak köszönhető.

Forrás: Napi Gazdaság, hvg.hu