Belföld
Újra megnyílt a röszkei határátkelő
Több mint ezren érkeztek Zákányba +VIDEÓ
A szervezett bűnözéssel kapcsolatos esetekben súlyos dilemma, hogy az ügy minél gyorsabb lezárása, vagy a minél teljesebb körű felderítése élvez-e prioritást, hiszen egy kiterjedt, több országon átnyúló bűnszervezet szálainak feltárása nagyon messzire vezethet - jegyezte meg a legfőbb ügyész.
Az EU egésze elkötelezett az embercsempész bandák elleni küzdelemben. A szervezett bűnözés sajnos felismerte a lehetőséget a jelenlegi helyzetben, és nagy erőkkel próbálja fellendíteni az emberkereskedelmet, az ebből származó hatalmas összegek pedig megjelennek a pénzmosásban és más illegális tevékenységekben. A nemzetközi bűnszervezetek ellen eredményesen csak nemzetközi összefogással lehet felvenni a harcot - hangsúlyozta Polt Péter.
A magyar ügyészség uniós kapcsolatairól szólva a legfőbb ügyész kiemelte: nagyon jó az együttműködés az uniós tagállamok vádhatóságaival és az illetékes uniós szervekkel a napi ügyekben. Az uniós legfőbb ügyészségek hálózatának következő, októberi ülésén Stockholmban pedig általános szinten is megkezdődhetnek az ezzel kapcsolatos eszmecserék.
Polt Péter hozzátette: a stockholmi találkozón az ügyészségek és ügyészek függetlenségével kapcsolatos szekciót vezeti majd.
Zákányban hétfőn a megszokott rendben folytatódik az óvodai és iskolai munka
A megszokott rend szerint folytatódik hétfőn az óvodai és iskolai munka Zákányban, ám rendkívüli esemény esetén azonnal lezárják az oktatási intézményeket - közölte a Somogy megyei település polgármestere vasárnap az MTI-vel. Jankó Szabolcs (Fidesz-KDNP) elmondta: a horvát határ mentén fekvő Zákányba péntek óta folyamatosan érkeznek a migránsok Horvátországból. Mivel az iskola közvetlenül a vasútállomás, az óvoda pedig a migránsok által birtokba vett sportpálya mellett van, polgármester - mint közölte - fontosnak tartja, hogy megnyugtassa a település lakóit, a gyermekek biztonságban lesznek. Mindkét intézményben megerősítik ügyeletet, a gyerekek kíséretét, a szülőket pedig szülői értekezleten tájékoztatják - mondta a mintegy 1000 lakosú település polgármestere
Több mint 1000 migráns érkezett Zákányba
Több mint 1000 migráns érkezett vasárnap este a Somogy megyei Zákányba - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről. A Horvátországból érkező migránsokat a határról rendőrök kísérik kisebb csoportokban a vasútállomáson álló, 16 vasúti kocsiból álló szerelvényhez. Többségük fiatal férfi, az első két csoportban, amelyben mintegy 250-en voltak, az MTI tudósítója mindössze két nőt látott.
Az állomáson veszteglő vonaton mintegy 300 ember várakozik reggel 9 óra óta. A vonat feltehetően még órákig ott áll majd, mert - az MTI információi szerint - Letenyéből buszokkal hoznak még migránsokat a zákányi vasútállomásra, és csak ezt követően viszik majd el őket valamelyik regisztrációs pontra.
Már taxikkal is érkeznek migránsok a letenyei határátkelőre
Zágrábból taxikkal és civil autókkal 24 illegális bevándorlót szállítottak vasárnap délután a Letenye-Muracsány (Gorican) határátkelőre, ahol a magyar hatóságok buszokra szállították át az érkezőket - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
Vasárnap kora estig egy autóbusszal 62 illegális bevándorlót szállítottak a letenyei határátkelőhöz a horvát hatóságok. Az előző két nap gyakorlatának megfelelően az utasokat a származási országukat firtató kérdés után egyesével irányították át két magyar buszra, majd a Somogy megyei Zákányba, az ottani vasútállomásra vitték tovább.
A késő délutáni órákban hét személyautó, taxik és civil járművek 24 migránst hoztak a magyar-horvát határátkelőre, ahol a magyar rendőrök ugyancsak buszra ültették át a magukat szíreknek és irakiaknak valló férfiakat. Mint a fuvarozóik nyíltan elmondták: autónként 150 euróért, Zágrábból indultak Letenyére, de információjuk szerint még akár 100-200 autó is érkezhet újabb migránsokkal.
A horvát hatóságok nem tiltják az ilyen fuvarokat, de Magyarországra ezekkel az autókkal nem léptek be a sofőrök, így mindegyikük visszafordulhatott a horvát fővárosba. Az autópálya-átkelő forgalma továbbra is zavartalan, a határon változatlanul erős a rendőri jelenlét, és a helyszínre még szombaton vezényelt katonai egységek is biztosítják a rendőrök munkáját.
Mindeközben a magyar-szlovén határon, a Rédics-Hosszúfalu (Dolga vas) átkelőnél az MTI tudósítója azt tapasztalta, hogy vasárnap délután csak az üres sátrak és bennük felállított ágyak vártak arra, hogy szükség esetén átmeneti szállást biztosítsanak. Lendván, egy egykori gyárterületen kialakított nagyobb gyűjtőponton ugyanakkor több száz illegális bevándorló tartózkodott a számukra biztosított sátrakban és azok környékén.
Letenyén tasakos vizet csomagolnak a migránsoknak
Vasárnapra virradó éjjel elhagyta Letenyét mintegy 500 illegális bevándorló, akiket szombaton késő este nyolc busszal szállítottak a horvát hatóságok az autópálya határátkelőjére.
Az MTI helyszíni információi szerint hajnali egy órakor indultak el a murakeresztúri vasútállomásra a horvát járművekről magyar buszokra átszállított emberek. Az ezúttal többségében nőkből, gyerekekből és idősebbekből álló tömegben több, önállóan mozogni képtelen menekült is volt, és ahogy a rendőröknek adott válaszaikból kiderült: szírek, afgánok, pakisztániak és koszovóiak mellett jó néhány eritreai és nigériai is volt a buszokon.
Az átszállításukat követően karitatív szervezetek látták el élelemmel és palackos vagy tasakos vízzel az illegális bevándorlókat, de a várakozás ideje alatt sokaknak nyújtottak orvosi segítséget is a magyar mentőszolgálat munkatársai. A migránsok a várakozást és az intézkedéseket is türelemmel viselték.
A Letenye-Muracsány (Gorican) autópálya-átkelőn a harmadik napja érkező menekülthullámot minden rendbontás nélkül, nyugalomban sikerült kezelnie a megerősített rendőri állománynak. Szombaton a támogatásukra honvédségi alakulatok is érkeztek, az MTI úgy tudja, egy zászlóaljnyi katonát irányítottak Letenye térségébe, hogy a rendőröket is pihentetni, váltani lehessen.
Rigó Csaba, Zala megyei kormánymegbízott az MTI-nek vasárnap elmondta: szombaton Budapestről Letenyére szállítottak ötezer csomag tasakos ivóvizet, illetve vasárnap még ötezret hoznak a határátkelőre. A zalai védelmi bizottság elnökeként a Fővárosi Vízművektől kérték kölcsön azt a mobil berendezést is, amivel a következő napokban most már Letenyén fogják csomagolni a migránsoknak szánt ivóvizet, szükség esetén Gyékényesre, a Horvátország felől a vasútállomásra érkező menekülteknek is innen szállítanak.
Fidesz: a baloldal bárkit beengedne az országba
A Fidesz szerint ha a baloldalon múlna, bármennyien és bárki beléphetne az országba és Európába. A kormánypárti frakció az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében arra reagált így, hogy Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja napközben zsákutcának nevezte a kerítésépítést. A Fidesz erre válaszul felszólította Gyurcsány Ferencet, a DK elnökét és a magyar baloldalt, hogy hagyják abba a "felelőtlen nyilatkozatokat és a bevándorlók hergelését", mert azzal a magyar emberek biztonságát veszélyeztetik. A magyar kormány minden eszközzel megvédi Magyarországot és Európát - hangsúlyozza a Fidesz, majd hozzáteszik, a határzár építését a horvát és a román határon is folytatják, mert szerintük a szerb határon elkészült kerítés is bizonyítja, hogy ahol határzár van, ott töredékére esik vissza az illegális határátlépők száma.
Reggelig meghaladta a 217 ezret az idén érkező migránsok száma
Az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint vasárnap reggel 6 óráig 217 382 illegális bevándorlóval szemben intézkedtek az idén - közölte honlapján a rendőrség vasárnap.
Közülük a szerb-magyar határszakaszon 201 335, a horvát-magyar határszakaszon pedig 15 833 emberrel szemben jártak el.
Szombaton a szerb-magyar határszakaszon 166, a horvát-magyaron pedig 4740 migráns érkezett. Vasárnap reggel 6 óráig a szerb-magyar határszakaszon további 105, a magyar-horvát határszakaszon további 3100 illegális bevándorló érkezett.
A rendőrség közlése szerint a határzárral kapcsolatban szeptember 15-étől eddig 140 emberrel szemben indítottak büntetőeljárást.
DK: zsákutca a kerítésépítés
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az elmúlt napok eseményei bebizonyították, hogy zsákutcát jelent a kerítésépítés a menekültpolitikában, hiszen azzal a probléma nem oldódik meg, a menekültek csupán más országból érkeznek majd. Kerék-Bárczy Szabolcs, az ellenzéki párt elnökségi tagja vasárnap az MTI-nek elmondta, szombaton több menekült érkezett Horvátország felől, mint mielőtt felépült volna a kerítés a magyar-szerb határon. "Ezzel véglegesen csődöt mondott Orbán Viktor menekültpolitikája" - fogalmazott, majd hozzátette, amennyiben a kormány tervei szerint a horvát határon is megépül a kerítés, akkor majd Románia felől érkeznek a menekültek.
Az LMP növelné a menekülttáborok és a rendőrség kapacitását
Az LMP a menekültválság megoldásáért idén és jövőre összesen 62,5 milliárd forintot költene a menekülttáborok és a rendőrség kapacitásának bővítésére, valamint a nemzetközi fejlesztési források növelésére. Gerstmár Ferenc, az ellenzéki párt elnökségi tagja az LMP korábban bemutatott 24 pontos intézkedési tervét részletezve az MTI-nek vasárnap telefonon elmondta, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak (BÁH) a kapacitásbővítés mellett előírnák, hogy a menekülttáborokban biztosítsanak egészségügyi ellátást. Az LMP ennek megvalósítására a hivatal jelenlegi 8,9 milliárd forintos költségvetését az idén 5 milliárd forinttal, jövőre pedig 20 milliárd forinttal emelné meg. Az ellenzéki párt ugyanilyen költségvetési bővítést alkalmazna a rendőrségnél is, ezzel legalább háromezer rendőrt lehetne újonnan alkalmazni - mondta Gerstmár Ferenc, aki közölte azt is, hogy a menekülteket kibocsátó országok helyzetének rendezésére szánt fejlesztési forrásokat az idén 23 millió forintról 2,5 milliárd forintra, jövőre pedig 10 milliárd forintra növelnék. Az LMP a javaslataiban szereplő kiadások fedezetét a közmédia, az országgyűlési őrség, valamint a paksi bővítés költségvetéséből vonná el.