Belföld
Újra balos összeállást jósolnak
Fideszes mozgósítási főpróba lesz országos szinten
Az őszi kvótaellenes népszavazás a Fidesz szempontjából azért is fontos, mert a pártvezetés le tudja mérni, miképp dolgoznak a választókerületi elnökök, egyéni parlamenti képviselők – értesültünk. A 2018-as parlamenti választások szempontjából fontos állomást jelent majd a referendum, sokat számít, hogy egy-egy választókerületben hány szavazót lehet mozgósítani a kormány által kezdeményezett népszavazáson. A következő parlamenti választásokon azok az egyéni jelöltek indulhatnak, akik hozzák a pártközpont által elvárt szavazatmennyiséget.
A felkészülés már megkezdődött az őszi kvótareferendumra, amelyet minden bizonnyal szeptember végére, október elejére ír majd ki Áder János köztársasági elnök. A pártban azt mondják, a mozgósítással egyedül nem lehet választást vagy népszavazást nyerni. A lényeg, hogy van politikai narratívájuk, amit 2014 őszén egy időre elvesztettek. Az a vélemény a pártban, hogy a Jobbik elől a Fidesz elvette a témákat, a bevándorlás elleni küzdelem a legjobb példa erre. Úgy gondolkodnak, a baloldal 2018-ban újra összeáll majd, de nekik a hitelességgel van a legnagyobb bajuk.
Azt is mondják többen, a bíróságot is megjárt, majd felmentett – de még más ügyben érintetté válható – Molnár Gyula MSZP elnökké választása épp azt a lehetőséget veszi el a szocialisták elől, hogy hitelesen támadják a kormányoldalt a korrupcióval. Azt sem zárják ki a Fideszben, hogy ebbe a baloldali összefogásba a Schiffer András nélküli LMP is becsatlakozik, így egy-két parlamenti helyet szerezhetnek a választáson, önállóan indulva nem lenne erre esélyük. Megtudtuk továbbá, a Fideszben arra is számítanak, hogy a baloldal és a Jobbik hallgatólagos háttéralkukat köt majd a választókerületekben, ugyanúgy, ahogy azt az elmúlt időszak időközi választásain, Veszprémben és Tapolcán tapasztalták a kormánypártban.