Belföld

Új szervezethez kerülhet a gyereküdültetés az Erzsébet-program keretében

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány a továbbiakban is ellátja feladatait

A parlament honlapján olvasható, a kormány által benyújtott törvényjavaslat szerint a jövőben egy újonnan létrehozott szervezet, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány felelne a Kárpát-medencében élő magyar gyerekek üdültetésével összefüggő feladatok ellátásáért az Erzsébet-program keretében.

A javaslat indoklása szerint az Erzsébet-programot eddig teljes egészében felügyelő Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány a továbbiakban is ellátja majd a szociális célú üdültetéssel és étkeztetéssel, valamint a szociális és gyermekvédelmi támogatások Erzsébet-utalványban történő folyósításával kapcsolatos feladatait, az Erzsébet-utalvány forgalmazásából származó bevétel terhére. Feladata marad a szociális üdültetés keretében a nyugdíjasoknak, a fogyatékossággal élőknek, a nagycsaládosoknak szóló programok megvalósítása.
A gyermek- és ifjúsági programok, valamint táborok szervezésével kapcsolatos feladatok kerülnének át az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványhoz, amely a központi költségvetésből az Erzsébet-program megvalósításához biztosított támogatás felhasználásával látja majd ezt el. 
A zánkai és a fonyódi tábor tulajdonjoga a javaslat szerint az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványhoz kerül. 
A javaslat az Erzsébet-program forrásául szolgáló Erzsébet-utalvány kibocsátásának, forgalmazásának szabályaira vonatkozó "jogalkotói felhatalmazást a feladatköre szerint jelenleg illetékes - a gyermek és ifjúsági ügyekért felelős - miniszterhez telepíti". 
A javaslatban felidézik: az Erzsébet-programot 2012 nyarától működtető Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványt 1992-ben hozták létre azzal a céllal, hogy a szociálisan rászorulók számára üdülési és gyógyszanatóriumi ellátást, illetve az igénybevételéhez kedvezményt biztosítson. Az Erzsébet-program az utóbbi két évtized legnagyobb szociális üdültetést megvalósító, illetve gyermektáboroztatási programjává, Európa legnagyobb volumenű szociálturisztikai projektjévé vált - olvasható a tervezet indokolásában.