Belföld
Tuzson Bence: Erős nemzetállamok kellenek az erős Európához
Bakondi György: komoly hatása van a hármas határvédelemnek
Európában jelenleg két nézet van – ismertette az M1 aktuális csatornán a Miniszterelnöki Kabinetiroda kommunikációért felelős államtitkára. Az egyik szerint az erős nemzetállamok erős szövetsége jelent egy erős Európát. A másik álláspont az európai embert tekinti példaképnek, amelyben feloldódik a „német, az osztrák, a magyar, a francia, és egy európai ember jön létre”. Ez az európai baloldal koncepciója, ezt a magyar kormány nem támogatja - emelte ki.
Biztonságpolitikai szakértő: nem indokolt háborús pszichózist kelteni
Kétségtelen, hogy vannak ellentétek a nyugat-balkáni országok között, de ezek messze állnak attól, hogy háborús pszichózist kellene kelteni - mondta Herencsár Lajos biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.
A szakértőt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy Angela Merkel német kancellár kedden azt mondta, katonai konfliktus alakulhat ki a Nyugat-Balkánon, ha Németország határa lezárásával próbálja megállítani a menekülthullámot.
Herencsár Lajos erre utalva úgy fogalmazott, a háborútól igencsak messze vagyunk, az már-már a valószerűtlenség homályába vész, ugyanakkor jelezte azt is: vannak kockázatok, mert már Szarajevóban is feltűntek a migránsok.
A szakértő a német kancellár kijelentésével kapcsolatban megjegyezte azt is, "Merkel asszony már a kezdetektől fogva nem a biztonság oldalára állt, (...) amikor behívta gyakorlatilag a migránsokat".
Tuzson Bence azt mondta: „Magyarország egy vihar előtti csendben van”, hiszen a migrációs útvonalak jelenleg elkerülik, de ha a szlovén határt is lezárják, akkor nem tudni, mi lesz. Az európai szolidaritás szerinte abban áll, hogy közösen védjük meg Európa határait, úgy véli erre jó példát adnak a visegrádi országok (Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország). Ugyanakkor hangsúlyozta: a schengeni rendszer egyik legnagyobb vívmánya a határok szabad átjárhatósága, amit egységes fellépéssel kell megőrizni.
Kitért arra is, a kvótarendszerrel az Unió ránk akarja kényszeríteni, hogy évente tizenhárom-tizenötezer migránst fogadjunk be, és akkor még nem volt szó a családegyesítésről. Tuzson szerint ennek nyomán megváltozna Magyarország képe civilizációs és kulturális szempontból, számos kihívást jelentene a biztonságpolitikának, valamint nehézségeket a szociális és az oktatási rendszernek.
Bakondi György: komoly hatása van a hármas határvédelemnek
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint rendkívül komoly hatása van a hármas védelemnek az érintett határszakaszokon, és ha szükséges, további szakaszokon is meg tudják teremteni ezt a védelmet. Bakondi Györgyöt az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a magyar-román határszakaszon is fogtak már el illegális migránsokat.
A főtanácsadó arról beszélt, ha változna a helyzet a német határon, akkor elképzelhető, hogy a migránsok mozgását szervezők új utakat keresnének.
Erre utalva arra hívta fel a figyelmet, Magyarország rendelkezik az ahhoz szükséges képességekkel és gyakorlattal, hogy a határ más szakaszain is hatékony védelmet biztosítson. Jelezte: a hármas védelem műszaki határzárat, rendőrségi és honvédségi erőt jelent a jogszabályi feltételek mellett.
Közölte, álláspontjuk továbbra is az, hogy a kerítés csak a második legjobb megoldás; az első a görög határ védelme, és az unióba való korlátlan, ellenőrizetlen és a törvényeket nem tisztelő bejutás megakadályozása lenne.
A hideg nem csökkentette a migránsok számát
A Migrációkutató Intézet szakértője, Speidl Bianka azt mondta: a lehűlés sem befolyásolja azokat, akik háborús övezetből jönnek. Folyamatosan próbálkozni fognak, hogy nyomást gyakoroljanak a határoknál. Jelenleg nincs olyan erő, amely visszatarthatja az embereket - jegyezte meg. A szakértő felhívta a figyelmet arra is, hogy az érkező migránsok azért jelenthetnek problémát Európa számára, mert többen - nemcsak a vallásuk, hanem a szociális helyzetük miatt - eleve marginalizált helyzetbe kerülnek.