Belföld
Tuzson Bence: Az ENSZ migrációs tervezete kísértetiesen hasonlít a Soros-tervre
Az a legfontosabb, hogy a magyar érdekeknek megfelelő dokumentum szülessen, ha nem ilyen lesz, akkor meg kell tenni a szükséges lépéseket
Tuzson Bence pénteken az M1 aktuális csatornán azt mondta: ami napvilágot látott a tervezetből, az nem megnyugtató. Szavai szerint egy ENSZ-szintű migrációs "csomagról" van szó, amely a tagállamok felé jelentene elvárást, része lenne a határok lebontása és az illegális határátlépéshez kapcsolódó büntetőjogi szankciók enyhítése. Veszélyesnek nevezte, hogy a migrációt "emberi jogi megközelítésbe" helyeznék, tehát jogot adnának mindenkinek, hogy megválassza lakóhelyét a világban.
Kijelentette: a magyar kormánynak a magyar érdekeket kell képviselnie. Az a legfontosabb, hogy a magyar érdekeknek megfelelő dokumentum szülessen, ha nem ilyen lesz, akkor meg kell tenni a szükséges lépéseket - hangsúlyozta Tuzson Bence. Jelezte: ezek között lehet a kilépés is a tárgyalási folyamatból, erről a végső szöveg ismeretében dönt majd a kormány. A következő kormányülésre nyújt be előterjesztést a javaslatáról a külgazdasági és külügyminiszter, és a kormánynak ezt meg kell vitatnia.
Arra a kérdésre, hogy a tervezetnek mely pontjai kapcsolhatók az úgynevezett "Soros-tervhez", úgy válaszolt: a határátlépés megkönnyítése, a büntetőjogi szankciók enyhítése, az, hogy államoktól hatásköröket adnának át nem kormányzati szervezetekhez (NGO), szinte pontról pontra megfeleltethetők a Soros-tervnek.