Belföld
„Tudatosítani kell, hogy mérnöknek lenni jó dolog”
A természettudományok oktatásáról tartott konferenciát az MTA
„A magyar gazdaság igényli, hogy legyenek felsőfokú műszaki végzettséggel rendelkező informatikusai és mérnökei. Viszont az oktatási rendszer ezt az igényt nem követi” – magyarázta az oktatási átalakítások szükségességét Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára.
Tehát jelenleg Magyarországon komoly problémát okoz az alacsony természettudományos egyetemi jelentkezők száma, illetve a kutatás-fejlesztés és az ehhez kapcsolódó technológia-transzfer nehézségei. Ezért növeli 2012 óta a kormány a kutatás-fejlesztésre fordított forrásokat (jelenleg 12 milliárd forint a keret), és a cél, hogy elérje a költségvetés 10 százalékát, és így Magyarország innovációs központtá válhasson.
Az egyetemi jelentkezések növelése érdekében pedig a kormány egy olyan oktatási rendszert szeretne létrehozni, amely az „értéklánc alapú megközelítésen” nyugszik. Így már óvodától megismertetheti a gyerekekkel, mit jelentek az egyes szakmák, és közös társadalmi feladatként kezeli annak tudatosítását, hogy „mérnöknek lenni jó” – mondta el az államtitkár.
A természettudományok integrált kezelése, tanítása és már óvodában való megjelenése több előadónál is központi téma volt. Csapó Benő, az MTA Közoktatási Elnöki Bizottság tagja szerint hasonló példa többek között Amerikában már kitűnően működik. Csépe Valéria, MTA Közoktatási Elnöki Bizottság elnöke szintén fontosnak tartotta a folyamatos képzést, és jelezte, hogy a új kerettanterv éppen az integráció, illetve az élményalapú oktatás révén valósítja majd meg a minőségibb képzést, amely aztán több felvételizőt biztosíthat majd a természettudományos szakok számára. „Jelenleg egy száguldó autón akarunk kereket cserélni, miközben cipeljük a sokkal jobb és szebb új autónkat is, amelyre majd mint James Bond szállunk át szintén menet közben” – kommentálta az oktatás problémáit.
Az oktatás színvonala kapcsán szóba került a szakgimnáziumok, illetve az ottani természettudományos óraszámcsökkentés kérdése is, ahol Palkovics László igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy a gyerekek nem szenvednek majd hiányt a természettudományos képzésben, hiszen a szakmai tárgyakon előkerül az adott szakmához kapcsolódó természettudományos kérdéskör. Az átjárhatóság javításán pedig jelenleg is dolgoznak, illetve az iskolák a gyakorlatban meg fogják tudni oldani a kérdést – tette hozzá az államtitkár.
A tanári óraszámokat illetően pedig kijelentette, hogy „mindenkinek lesz állása”, mivel a tankerületek át fogják irányítani a felszabaduló tanárokat olyan kerületi iskolákba, ahol éppen az adott másik szak a kötelező vagy a kötelezően választható természettudományos tantárgy.