Belföld

Továbbra is elfogadott a hálapénz

A magyarok csaknem háromnegyede tartja jellemzőnek a hálapénzfizetést Magyarországon, és ötödük szerint nincs is baj a „borítékos” rendszerrel – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából.

A szürkegazdasághoz és a korrupcióhoz való társadalmi hozzáállást vizsgálta kutatásában a Nézőpont Intézet Gazdaságfehérítési Kerekasztala. A felmérésből kiderül, a döntő többség, a válaszadók háromnegyede egyáltalán nem ért egyet azzal az állítással, hogy az állam megkárosítása elfogadható cselekedet lenne. Ugyanakkor még mindig magas azok aránya (24 százalék), akik szerint „nincs baj azzal, ha valaki a közös kasszából vesz el, vagy nem tesz be oda”.

A megkérdezettek a készpénzalapú ágazatokat, az építőipart és az egészségügyet tartják a szürkegazdaság által leginkább érintettnek, ezen belül is a hálapénzfizetésre mondták azt, hogy a legelterjedtebb és a leginkább elfogadott. A válaszadók 72 százaléka véli úgy, hogy a hálapénzfizetés jellemző, és 22 százalékuk azt is gondolja, az orvosok és a betegek közötti „borítékos” tranzakció elfogadható. Több mint hatvan százalék találta jellemzőnek a gazdasági életre különböző adókerülő technikák alkalmazását, a feketefoglalkoztatástól a jövedelem eltitkolásán át a kreatív könyvelési trükkökig. A megkérdezettek 65 százaléka tartja szokásos tevékenységnek az adófizetés elkerülését és tizenhat százalékuk szerint ezzel nincs is semmi probléma. Hasonlóak az arányok a csúszópénz elfogadásánál: 64 százalék szerint jellemző, 17 százalék szerint elfogadható. Kevésbé tartják elterjedtnek a munkahelyi eszközök magáncélú hasznosítását, csak 52 százalék szerint jellemző ez a gyakorlat.