Belföld
Tovább tart a Jobbik és a baloldal románca
Hazai és nemzetközi zsidó szervezetek is elutasítják Karácsony Gergely antiszemitizmust mentegető kijelentését, az ellenzék mégis partnerként kezeli Sneideréket

Bocsánatot kért Gyöngyösi Márton listázós felszólalását mentegető kijelentéséért Karácsony Gergely. A Párbeszéd elnöke Facebook-posztjában úgy fogalmazott: „Súlyos hibát követtem el. Ismételten bocsánatot kérek mindenkitől, akit megbántottam. Természetesen én is elfogadhatatlannak tartom az állampolgárok politikai célzatú listázását.”
Karácsony múlt héten a Hír TV-nek adott interjúban még azt mondta, nem tartja nácizmusnak a zsidók listázásának felvetését, korábban pedig úgy érvelt, hogy a Jobbikban már nincsenek nácik, ezért nem elképzelhetetlen az együttműködés velük. Emlékezetes, 2012 novemberében a Jobbik jelenlegi elnökhelyettese, Gyöngyösi Márton azt mondta: itt az ideje felmérni, hogy az Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. A kijelentéssel szemben akkor a teljes balliberális oldal mellett a Fidesz is felemelte a szavát, Mesterházy Attila akkori MSZP-elnök és Bajnai Gordon exminiszterelnök mellett Rogán Antal, a Fidesz akkori frakcióvezetője mellett Karácsony is részt vett a Jobbik elleni tüntetésen.
Ezt a Párbeszéd elnöke is megerősítette, de hozzátette: „Én a Jobbik frakcióvezetőjét nem tekintem náci politikusnak, az önkormányzati választásokon való együttműködést a Jobbikkal továbbra is jónak gondolom.”
A hazai és nemzetközi zsidó szervezetek határozottan elutasították Karácsony kijelentését. A Jobbik antiszemitizmusban és rasszizmusban fogant, sohasem határolódott el korábbi önmagától – mondta lapunknak az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija. Köves Slomó szerint Karácsony és az ellenzéki pártok a választási győzelemhez keresnek szövetségeseket, a zsidó közösség pedig saját jólétének és biztonságának garantálásához.
Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke aggodalmát fejezte ki a Jobbik és az ellenzék egyes politikusai között formálódó együttműködés miatt. „Egy ideje a Jobbik ugyan megpróbálja átcímkézni magát, ám gyakorlatilag alig tett valamit azért, hogy elhatárolja magát antiszemita gyökereitől, vagy hogy gátat vessen a párt helyi szervezeteiben folyó antiszemitizmusnak és rasszizmusnak.” A Mazsihisz közölte, elfogadhatatlan bármilyen politikai célú listázás, ilyesmi akár mégoly tétova mentegetését pedig hibának tartják. A Jobbikot egykor elutasító, 2012-ben még a betiltását követelő baloldali pártok azonban az utóbbi időszakban sorra napvilágra kerülő rasszista megnyilvánulások ellenére is kitartanak a párt mellett, sőt közös akciókat szerveznek velük, és potenciális politikai partnerként beszélnek a pártról.
A napokban egy ellenzéki vitaesten épp Gyöngyösivel együtt vett részt Niedermüller Péter DK-s EP-képviselő, a PM-es Jávor Benedek, az LMP-s Vágó Gábor, a momentumos Donáth Anna és az MSZP-s Ujhelyi István, aki 2012-ben Gyöngyösi kijelentése után még sárga csillagot viselt tiltakozásul. A Jobbik legutóbbi kongresszusán részt vett az LMP társelnöke és Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester is, az MSZP-s Kunhalmi Ágnes pedig kijelentette: össze kell fogni velük, sőt a liberális Bősz Anett, Szél Bernadett és a DK-s Gréczy Zsolt is kiállt mellettük.
Maga Gyurcsány Ferenc sem határolta el magát a Jobbiktól. Minap az ATV-ben a párttal való együttműködésről kérdezték, azt mondta: amikor a Jobbikkal a közelmúltban egy színpadra álltak, egy kirekesztésmentes országról beszéltek. Magyarázkodása szerint ugyanis több Jobbik is van Magyarországon, egy részük egy normális, mérsékelt irányba megy, és az országnak az a jó, ha azzal a Jobbikkal tudnak együttműködni.
Kizárják az LMP-t az Európai Zöldpártból, amennyiben elindul a Jobbikkal való együttműködés felé – nyilatkozta az Azonnali.hu-nak Philippe Lamberts, a zöldek társelnöke. Az EP-képviselő hozzátette: nem hisz a Jobbik néppártosodásában, abban kizárólag politikai opportunizmust lát. Hozzátette, az LMP-ben tudnak róla, hogy a zöldfrakció következetesen ellenzi a Jobbikkal való szövetséget.
A kommunista és a náci hagyomány kézfogója
„Magyarországon megtörtént, megtörténhetett a szocialisták és a szélsőjobb koalíciója. Az ember első gondolata, hogy ez maga a politikai pornográfia. Vörös- és barnaingesek közös menetelése” – fogalmazott vasárnapi évértékelőjében Orbán Viktor. Hozzátette, kézfogó ez, a magyar családok százezreit meghurcoló kommunista és a több százezer zsidó honfitársunkat megsemmisítő náci hagyomány kézfogója. „Ezzel a történelemmel a hátunk mögött azt kell hallanunk, hogy a zsidó származású képviselők listázása nem jelent antiszemitizmust. És egy ilyen ember még főpolgármester akar lenni ahelyett, hogy csendben elkullogna a kertek alatt” – mondta. (KD)