Belföld
Tovább nőnek a ponthatárok
Évről évre nehezítik a bejutást a felsőoktatásba
Az ötszáz pontos felvételi rendszerben e pontszámot az emelt szintű érettségiért járó pluszpontokkal, de az egyéb jogcímen járó pluszpontok nélkül kell összegyűjteni. Eközben egyre több szakot hirdetnek meg úgy, hogy azokra elvárás az egy vagy akár két emelt szintű érettségi letétele. E körbe tartozik több bölcsészet- és társadalomtudományi szak mellett a jogászképzés, valamint az általános orvosi, fogorvosi és gyógyszerészeti képzés is.
Mint ismert, 2016-ban még magasabb lesz a minimumponthatár: alap- vagy osztatlan képzésen 300, felsőoktatási szakképzésen 260. A tervek szerint tovább ugyan nem fogják emelni a felsőoktatásba jutáshoz szükséges ponthatárt, ugyanakkor a nemrég elfogadott felsőoktatási koncepció szerint 2020-ban már minden szakon kötelezően előírják az emelt szintű érettségit, és a felvételi feltétele lesz egy középfokú nyelvvizsga is.
Jelenleg is zajlik a keresztféléves felvételi eljárás, amelynek ponthatárait 2015. január 22-én hirdetik ki. A jövő februárban induló képzésekre még a korábbi 260 és 220 pontos alsó ponthatárok vannak érvényben. A felvételizők január 8-ig tölthetik fel az e-felvételi rendszerben a hiányzó dokumentumaikat, és eddig az időpontig egyszer a jelentkezési sorrenden is változtathatnak.