Belföld

Tovább erősödött a biztonság

Folyamatosan csökken a bűncselekmények száma

A helyismerettel, kapcsolati rendszerrel rendelkező polgárőrök olyan tudás birtokában vannak, amelynek szakszerű rendőri felhasználása meghozta az elvárt eredményt, az adott terület közbiztonságát, nyugalmát, és nőtt az objektív biztonság – hangoztatta Pintér Sándor belügyminiszter az országos polgárőrnapon.

intér Sándor és Túrós András 20160620
Elismerés. Pintér Sándor és Túrós András oklevelet ad át (Fotó: MTI - Nyikos Péter)

Hat éve, 2010-ben négyszázharmincezer bűncselekményt követtek el az országban, tavaly viszont már csak kétszáznyolcvanezret – mondta szombaton Sopronban Pintér Sándor. A Belügyminisztérium (BM) vezetője az XXII. Országos Polgárőr Napon aláhúzta, ahhoz, hogy ez a tendencia folytatódjon, szükség van a polgárőrségre, a rendőrségre, illetve e kettő együttműködésére. Utalt rá, a kabinet és a BM évek óta egyre több pénzzel támogatja a szervezetet. Ez az összeg 2010-ben alig tett ki néhány százmillió forintot, 2014-15-re azonban elérte az egymilliárd forintot – fogalmazott. Hozzátette, emellett tavaly további kétszázmillió forintot kapott a szövetség arra, hogy a tagság megjelenése, kulturált intézkedése tovább fejlődjön. Az elmúlt öt–hat év a polgárőrség aranykorának tekinthető – fogalmazott ünnepi beszédében Túrós András. Az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke kiemelte, a támogatások eredményeként a szervezet külsejében, tartalmában, jogi környezetében és technikai ellátottságában is megújult. Utalt rá, az idén ünneplik a huszonötödik születésnapjukat, s az OPSZ olyan társadalmi-kohéziós erővé vált, amelynek közösségi nevelő hatása nélkülözhetetlen.

Firtl Mátyás, a térség országgyűlési képviselője, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke azt hangsúlyozta, hogy a rend a legfontosabb érték minden társadalom életében, ennek hiányában pedig csak bizonytalanság van. Fodor Tamás, Sopron polgármestere arról beszélt, városukban is hatékonyan működik együtt a polgárőrség és a rendőrség. Papp Károly dandártábornok, országos rendőr-főkapitány pedig elmondta, az együttműködést évente felülvizsgálják, felújítják.

Az eseményen több mint hetven kitüntetést adtak át és kétszázan tettek fogadalmat.