Belföld

Toroczkai László: A Jobbik vezetése bomlasztja az egységet

A polgármester szerint menthetetlen a párt egysége

Toroczkai László szinte menthetetlennek érzi a Jobbik egységét, amelynek bomlasztójaként a jelenlegi vezetőséget nevezte meg csütörtökön.

Az elvtelenség annyira eluralkodott az ellenzéki pártok soraiban, hogy sokkal többet foglalkoznak hatalmi harcokkal, mint előremutató, építő jellegű tervezetek kidolgozásával - értékelt az M1 aktuális csatornán a Jobbik volt alelnöke.
Szerinte a Jobbik ahelyett, hogy ellenzéki pártként alternatívát kínálna, csak a bosszú és a leszámolás mentén próbált cselekedni az elmúlt hetekben.

Az ellenzéki politikus úgy látja: a legfontosabb, hogy ragaszkodjanak ahhoz a szellemi, erkölcsi, eszmei háttérhez, amely megalapozta a párt létrejöttét. Jelezte, Dúró Dóra - akit bizalomvesztésre hivatkozva kizártak a párt országgyűlési frakciójából, és akivel mandátumát is visszaadatnák - is egyetért ezzel a gondolattal.

Toroczkai László azt mondta: számára már világossá vált, hogy a Jobbik stratégiai döntései nem az elnökség körében születnek.