Belföld

Többletpénz a bevándorlás kezelésére

Hatvanmilliárd forinttal bővíthetik jövő héten a migrációra is szánt keretet

Csütörtökön 4808 migránssal szemben intézkedtek a rendőrök, a horvát határon 4798, a szerb határon nyolc emberrel szemben, két emberről nem tudják, hol lépte át a határt – ismertette az M1-en az Országos Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.

Gál Kristóf elmondta, a határzárral kapcsolatos bűncselekmények gyanúja miatt szeptember 15-től csütörtök éjfélig 741 emberrel szemben rendeltek el nyomozást. Kiss Attila, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal általános főigazgató-helyettese azt közölte, az idén eddig 176 398 menedékjogi kérelem érkezett a hivatalhoz, ebből öt csütörtökön. A péntek reggel nyolc órai adat szerint a befogadó intézményekben csupán 553 ember tartózkodhat. Határzár tiltott átlépése miatt a bíróságok által elrendelt kiutasítás végrehajtása érdekében 460 ember idegenrendészeti őrizetét rendelték el, csütörtökön pedig öt ilyen ügyben intézkedtek szíriai és indiai állampolgárokkal szemben – tette hozzá.

A Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője a távirati irodát arról tájékoztatta, hogy csütörtökön újabb harminc migráns bíróság elé állítását kezdeményezte a Szegedi Járási Ügyészség határzár tiltott átlépésnek bűntette miatt. Szanka Ferenc közölte, a vádirat szerint ketten Kelebiánál, ketten Ásotthalomnál, a többiek pedig ismeretlen helyen léptek Magyarország területére, őket Szeged külterületén állították elő. Tizennyolcan a már mások által megrongált határzáron keresztül, tizenketten a kerítésen átbújva, átmászva lépték át illegálisan a határt.

A bevándorlást is érintő törvénymódosításokról is szavaz jövő hétfőn kezdődő, négynapos ülésén az Országgyűlés. A tegnap ismertetett napirend szerint az idei költségvetés várhatóan úgy változik, hogy a migrációs krízis kezelése érdekében hatvanmilliárd forinttal emelkedik a rendkívüli kormányzati intézkedésekre előirányzott keret, emellett a Belügyminisztérium költségvetésében a migránshelyzet kezelésének további eszközeként létrejön egy új előirányzat egymilliárd forintos összegben. Szavazhatnak az egészségügyi törvény módosításáról is, amelynek elfogadásával kötelező egészségügyi szűrővizsgálatot rendelhet el az országos tiszti főorvos a menedékkérőknek tömeges bevándorlás okozta vagy más egészségügyi válsághelyzetben.


Röviden
Embercsempész testvérpárt is elfogtak

- Embercsempész testvérpárt fogtak el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai szerdán egy XV. kerületi családi házban - közölte a rendőrség. A megalapozott gyanú szerint a huszonkét éves S. Olivér és a huszonhárom éves S. Norbert szervezte be azokat a magyar állampolgárokat, akik illegális bevándorlók utazását intézték.

- Koordinációs fórumra hívta Hegyeshalomra tegnapra a migránsokat segítő szervezeteket az Ökumenikus Segélyszervezet – közölték lapunkkal a munkatársaik. Az ülésen a három nagy helyszínen dolgozó karitatív szervezet – a Máltai Szeretetszolgálat, az Ökumenikus Segélyszervezet és a Vöröskereszt – mellett a helyi kormányzati és nem kormányzati szereplők vettek részt. Meghívást kaptak a helyszínen egyre nagyobb számban aktivizálódó kisebb hazai és külföldi szerveződések is. A határátkelőnél dolgozó szervezetek az eddigi élelmiszer-, ivóvízellátás mellett ruhával, meleg zoknival és esőkabáttal is segítenek, kiemelt figyelmet fordítanak a gyermekekre.

- A határon dolgozó katonáknak négyszáz kilogramm vadhúst ajánlott fel a Vadex Mezőföldi Zrt. és az Öreglaki Vadfeldolgozó Kft., az adományt a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium nevében Vargha Tamás parlamenti államtitkár vette át Kaposváron, az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred laktanyájában.