Belföld
Több támogatás rehabilitációs foglalkoztatásra
Czibere Károly beszámolója szerint az idén már harmincezernél több megváltozott munkaképességű embernek tudnak védett körülmények között munkát adni, hétezren közülük tranzitfoglalkoztatásban vesznek részt. Ennek az a célja, hogy felkészítés után ki tudjanak lépni a nyílt munkaerőpiacra – mondta. Emlékeztetett, a kormány 2012-ben átalakította a rehabilitációs foglalkoztatás rendszerét, és új finanszírozás lépett életbe, amely több módon ösztönzi a munkáltatókat arra, hogy fogyatékos, megváltozott munkaképességű embereket alkalmazzanak. Ennek hatására az elmúlt években csaknem kétszeresére, nyolcvanezerre nőtt a valamilyen foglalkoztatási formában részt vevő megváltozott munkaképességű emberek száma.
A sajtótájékoztatón Tapolczai Gergely fideszes parlamenti képviselő azt közölte, hogy a november 1-jén hatályba lépő új közbeszerzési törvényhez „történelmi jelentőségű” módosító indítványt nyújtottak be, amelynek lényege, hogy mentesül a törvény hatálya alól az uniós értékhatárig a védett munkahelyeken, megváltozott munkaképességű emberek által előállított áruk vagy szolgáltatások beszerzése. Ez az adminisztratív segítség nagyban elősegítheti majd az áruk értékesítését – tette hozzá.