Belföld
Több és jobb a bölcsődék szolgáltatása
Huszonkét éves csúcsot döntött a kormány bővítési és felújítási programja
Budakalász és Tótkomlós is új bölcsődét kapott (Fotó: Horváth Péter Gyula)
Az elmúlt négy évben 41 százalékkal emelkedett a bölcsődei helyek száma, ez év végére pedig hatezerrel lesz több, mint 2010-ben volt – jelentette be Kurucz Éva kormányszóvivő tegnap Budakalászon, a város új, Mályva utcai 48 férőhelyes bölcsődéjének átadásakor. A kormányzati támogatással épült, tizenkét új munkahelyet teremtő bölcsődénél tartott sajtótájékoztatón Kurucz Éva emlékeztetett arra, hogy a helyhiány a korábbi években súlyos nehézséget okozott a családok életében: a bölcsődék túlzsúfoltak voltak, 2009-ben 130 százalékos kihasználtsággal működtek.
A helyhiány az elmúlt években a nők munkavállalásának is az egyik fő akadálya volt. A kormány az új, felújított és bővített bölcsődék mellett a családi adórendszer bevezetésével és a gyed extrával is támogatja a gyermekek mellett munkát vállaló édesanyákat. A kormányszóvivő hozzáfűzte: a januárban bevezetett gyed extrának köszönhetően a gyermek egyéves kora után az édesanya elmehet dolgozni, nem kell lemondania az ellátásról, s 37 százalékkal nőtt a munkát vállaló kisgyermekes édesanyák száma. Kurucz Éva szólt arról is, hogy a bölcsődeépítés segíti a nők foglalkoztatását, amely az idén huszonkét éves csúcson van, és közelít az 59 százalékos európai uniós átlaghoz. A magyarországi mérték jelenleg 55 százalék, de „jó úton haladunk, és a kormány folytatja a bölcsődeépítést és a nők foglalkoztatását segítő programokat” – mondta a kormányszóvivő.
Rogán László (Fidesz) polgármester elmondta, hogy az Új Széchenyi-terven keresztül a város 150 millió forint támogatást nyert el, amihez Budakalász hetvenmillió forinttal járult hozzá. Jelezte: a 21. század igényeit kielégítő, korszerű, minőségi nevelést, gondozást biztosító intézmény modern és környezetbarát eszközökkel és feltételekkel segíti a több mint tízezres lélekszámú település családjait.
Új és korszerű bölcsőde épült Tótkomlóson is, az önkormányzati fenntartású Szociális Szolgáltató Központ akadálymentes intézménye 38 gyermek befogadására alkalmas. A település önkormányzata az MTI-hez eljuttatott közleményben emlékeztetett arra, hogy a város 2012-ben nyújtott be sikeres pályázatot bölcsődefejlesztésre és férőhelybővítésre a Dél-alföldi Regionális Operatív Program EU-támogatási keretére.
A projektre – amellyel a korábbi, harminc gyerek befogadására alkalmas bölcsődét váltják ki – 180 millió forint támogatást nyertek, a létesítmény várhatóan novembertől fogadja a gyermekeket.