Belföld

Tízmilliárdok a rászorulóknak

A program keretében felhasználható fejlesztési forrás a kedvezményezettek rendelkezésére áll, a csomagok szétosztásának feltételei meghatározottak – hangsúlyozta Rétvári Bence

A várandós édesanyák, a kisgyermeket nevelő családok, a diákok, az idősek és hajléktalanok ezrei kaptak támogatást – emlékeztetett egy írásbeli válaszában Rétvári Bence. A szaktárcának nincs tudomása arról, hogy a rászorulókat támogató operatív programmal kapcsolatban az OLAF vizsgálatot folytatna.

A közbeszerzések folyamata nyomon követhető a Közbeszerzési Hatóság honlapján – közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára írásbeli válaszában, amelyet Szabó Tímea (Párbeszéd) Mire költötte el a kormány a szegényeknek szánt 17,4 milliárd forintot? kérdésére adott. Az ellenzéki politikus szerint a program működésével kapcsolatban több visszaélésgyanús eset merült fel, például késett a közbeszerzés kiírása, nem áll rendelkezésre adat arról, hogy pontosan hány ember kapott már és fog kapni segítséget, továbbá, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal is vizsgálatot indított a programmal összefüggésben.

Rétvári válaszában rámutatott: a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program a megvalósítás szakaszában tart, a felhasználható teljes fejlesztési forrás a kedvezményezettek rendelkezésére áll. A csomagok szétosztásának szabályait és feltételeit a program és a felhívások Pályázati Útmutatói pontosan meghatározzák – szögezte le az államtitkár, hozzáfűzve, a humántárcának nincs tudomása arról, hogy az operatív programmal kapcsolatban az OLAF vizsgálatot folytatna.

A kormány harmincnégymilliárd forintot fordít a rászoruló embereket segítő programra, amelynek első eleme már 2016 decembe-rében elkezdődött, négymilliárd forinttal segítve a hajléktalanok meleg ételhez jutását.A program keretében négy éven át négyezer hajléktalan ember kap egy tál meleg ételt. Idén március 31-ig több mint 1,2 millió adag meleg ételt osztottak ki. Tavaly júliusban indult több mint tizennyolcmilliárd forintos keretösszeggel a három évnél fiatalabb gyermekeknek és családjuknak szóló élelmiszersegély-program. A tavaly nyári kísérleti szakaszban három megye 358 településén több mint 126 ezer élelmiszercsomagot kaptak a rászorulók.A csomagokat a 0–3 éves, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak, valamint a várandós édesanyák, a tanítási szünet időszakában pedig a 7–14 éves korosztály kapta. További 46 ezer csomagot osztottak ki 2017 decembere és ez év márciusa között.

Január óta több mint kétmilliárd forintot költött a kormány a rászoruló várandós anyák, valamint a 0–3 éves gyermekek szülei számára a csecsemő, illetve kisgyermek gondozásához szükséges felszerelésre. Idén az első negyedévben közel 26 ezer csomagot juttattak el a családokhoz országszerte. A csomagban olyan nélkülözhetetlen eszközök találhatók, mint digitális hőmérő, kifogó, pelenka, orrszívó, törlőkendő és takaró.

Áprilisban újabb elemmel bővült a program, országosan több mint 53 ezer, rendkívül alacsony jövedelemmel rendelkező időskorú és megváltozott munkaképességű jut tartós élelmiszercsomaghoz. A tízmilliárd forint keretösszegű program keretében a rászorulók háromhavonta kapnak támogatást. A csaknem tíz kilogrammos csomagokban tartós élelmiszerek találhatók, így rizs, liszt, cukor, lekvár, olaj, száraztészta, valamint konzervek. Április végéig húszezer csomagot osztottak ki.