Belföld
Tisztességes versenyt szeretne a KDNP a szegedi közétkeztetésben
Szocialista mutyigyanút sejt a kisebbik kormánypárt
Haág Zalán közleményében azt írta: a Botka László vezette szegedi önkormányzat februárban a Suli-Host Kft.-t hirdette ki nyertesnek a szegedi városi közétkeztetés 8 milliárd forintot meghaladó megismételt közbeszerzési eljárásán. Az eljárás számos ponton törvénysértő volt, ezért "a Közbeszerzési Döntőbizottság hivatalból kénytelen jogorvoslati eljárást indítani" - tette hozzá.
A KDNP-s politikus jelezte: a Közbeszerzési Döntőbizottság "a szocialista mutyigyanú" miatt már egyszer, bírság mellett megsemmisítette a helyi tender eredményét, és új eljárásra kötelezte az önkormányzatot. Véleménye szerint ezt követően jogilag aggályos módon, versenyeztetés nélkül hosszabbított szerződést a társasággal a szocialista többségű közgyűlés.
Az önkormányzati képviselő közölte, a szegedi KDNP az előre leosztott lapok helyett valódi, tisztességes, törvényes versenyt szorgalmaz a közétkeztetésben, mert a jelenlegi rendszer nem a szegediek, hanem a szocialisták érdekeit szolgálja. Azt szeretnék, hogy árban és minőségben is a legjobb ajánlattevő lássa el ezt a szolgáltatást.
Szentgyörgyi Pál (MSZP) gazdasági alpolgármester erre reagálva emlékeztetett arra, hogy a város közétkeztetésének jelenlegi szolgáltatója több mint másfél évtizede végzi tevékenységét Szegeden, a feladatra még a jobboldali többségű, Bartha László vezette közgyűlés választotta ki. 2014. decemberben a polgármester kezdeményezésére úgy döntött a közgyűlés, hogy nem él a szolgáltatóval kötött szerződésben szereplő opciós joggal, azaz a város nem kívánta közbeszerzés nélkül további öt évre megbízni a szolgáltatót.
Közölte, a város új tendert hirdetett, abban több mint egy évet biztosított a pályázók alapos felkészülésére, sőt az oktatási intézményekben lévő tálalókonyhák főzőkonyhává átalakítását is lehetővé tette a versenysemlegesség érdekében. A közétkeztetésben részt vevők nagy száma - bölcsődések, óvodások, általános iskolások, középiskolások - és az ellátás felelőssége miatt a pályázatokat szakértők bevonásával bírálta el a beszerzési bizottság.
A kiírást hét gazdasági szervezet tekintette át, de végül csak hárman adtak be pályázatot, az ajánlatok minimálisan térnek el egymástól. Az eljárásban a döntést a közgyűlés jogi bizottsága hozta meg, jelentős alkalmassági és formai hiányosságok miatt két pályázó anyagát érvénytelennek minősítette - tette hozzá az alpolgármester.