Telepprogram, bizalom, emberi szó

Másfél évvel ezelőtt, tíz másik szabolcsi településsel együtt, nagyrészt uniós pénzből, itt is elkezdődött a komplex telepprogram. Egyelőre csak kicsiben, a Kossuth utca elején, annak is a páratlan oldalán, de hatását az egész faluban érezni.

A cigánytelepen kevés fát találni, a megroggyant kerítések mögött egy-egy takarosabb ház. A Kossuth utca sosem látott aszfaltot, esőben itt közlekedni szinte lehetetlen, legfeljebb a foltokban megmaradt fűben lehet megkapaszkodni.

Szél se jár erre, kietlen a környék. Hatalmas gumicsizmában idősebb asszony közelít felénk, kiderül, közmunkás. Most végzett, siet átöltözni, mert kisunokája szerepel délután a Csillagházban. Megtudjuk azt is, hogy közel az ötvenhez fogott a tanulásba, és közben rákapott az ízére. Szívesen folytatná – mondja, végül elárulja: titkos nagy álma, hogy érettségit szerezzen, de tényleg.

A háza előtt beszélgetünk, ahonnan kijön egy fiatalasszony, és – bár nem vártak vendéget – beljebb invitál. Odabent, a szoba végében régi, fényesre sikált tálalószekrény, rajta emlékek, csecsebecsék, a falon szőnyeg díszlik. Az egyik fotelben férfi üldögél, mellkasán ökölnyi gyermek szuszog, mellette babakocsiból egy alig nagyobb nevet ránk. Csak néhány percig maradunk, restelljük, hogy váratlanul állítottunk be.
A kilométernyire lévő faluközpont felé, a Csillagházhoz indulunk, út közben a házakon néhol vadonatúj ablakok csillognak. Lecserélték a semmitől sem védő nejlonfóliákat – magyaráz kísérőm, az óvodapedagógus, Mária. Látod? – mutat egy ruhákkal teleaggatott kerítésre –, ilyen már alig akad, újabban inkább az udvaron, szárítókötélre teregetnek, ez is a változás jele.

Vincze István fideszes polgármester arról beszél, hogy amikor a falu élére került, az integrációnak a csírája sem volt meg. Igaz, szépült az óvoda meg az iskola, de a telepprogrammal kezdődött minden. Kezdetben még háborogtak a helyiek – magyarázza –, hogy miért a cigányokkal foglalkoznak, de most már rájöttek, ez a program nekik is szól. Mindenkinek jó. A telepprogram november 30-ig tart, sokan attól tartanak, hogy a reményeik is odavesznek, amikor véget ér. Mert a bizalmat nagyon nehéz megszerezni, de egy pillanat is elég ahhoz, hogy elvesszen.

Kovácsoltvas kapu mögött, szépen gondozott parkban áll a Csillagház. A komplex telepprogram központját egy valamikori kúria épületéből alakították át, odabent folyamatosak a fejlesztések, programok és a képzések.

A program másik fontos színhelye a cigánytelepen létrehozott Csillagpont, amelyet – akár a Csillagházat – a frissen képzett kőművescsapat tagjai szedtek rendbe. Vadonatújnak látszik mindkettő.
A házban, a parkban nagy a nyüzsgés, egészséges életmód játékra jöttek az emberek a telepről. A téma nem véletlen, azt mondják, sok itt a cukorbeteg, s a megelőzésre gyúrnak.

A parkban, a filagória és a színpad között, a fák alatt beszélgetünk. Robi a kőművescsoportban végzett, azt mondja, a szakma alapjait még édesapjától tanulta. Most azonban, hogy papírja is van arról, hogy képzett kőműves, tán egy kisvállalkozás is elindulhat. Lettek álmai,  motivációja – magyarázza, s meséli, hogy éveken át segédmunkát végzett, a falutól távol dolgozott. Ezentúl azonban szakmunkát is vállalhat, s legfőképpen nem kell itthagynia a családját. „Régebben inkább elhallgattam, hogy nyírmihálydi vagyok, de most már büszke vagyok rá, és mindenütt elmondom” – magyarázza.

Sándor húsz év után döntött úgy, hogy kijárja végre a nyolcadik osztályt, másvalaki az édesanyjáról mesél: amióta megtanult írni, kihúzott derékkal megy a patikába, mert a receptre már nem kereszteket rajzol, hanem a nevét írja alá.

– Elhiszi nekem, hogy új életünk van? – kérdi egyikük, s minél többet tudok meg róluk, annál inkább elhiszem. Mesélik, hogy korábban „lenyomták” a cigányokat, nem számítottak embernek. Megalázták, a polgármesteri hivatalból elkergették őket, s ha bármi gondjuk volt, mindig azt kapták, hogy semmit sem érnek, menjenek el dolgozni. De hová? Hiszen nem csak közmunkát, de esélyt sem kaptak – mesélik –, s a fejesek csak szították az ellentétet a faluban, olyannyira, hogy „a magyarok nem álltak szóba velünk, és mi se ővélük”.

Az elbeszélésekből apránként megtudom, hogy a változások az új polgármesterrel kezdődtek. Akkor lett közmunka, lett emberi szó, lett bizalom, lett telepfejlesztési program, foglalkozások és képzések születtek, és mostanra az addig mindennapos lopások is megszűntek.

Rita egyedül neveli kislányát, és szülei segítsége nélkül esélye sem volt. Aztán jobbra fordultak a dolgok, OKJ-s tanfolyamon mezőgazdasági szakképesítést szerzett. Egy éve a szakmájában dolgozik, kislányával a Biztos kezdet gyermekházba jár, mert „neki is jó, nekem is jó”, – magyarázza – és kollégáival ők gondozzák ezt a gyönyörű parkot is. „Most már el tudom tartani magamat, magunkat, nem szorulok a szüleim segítségére. Mondhatom nekik, csak szóljanak, ha valami gondjuk van” – büszkélkedik, és nevet. Szabad idejében táncol, hívják ide-oda fellépni, nagymamájától kölcsönkapott hagyományos cigányblúzát, rakott szoknyáját gyönyörű rózsák díszítik.

A Csillagház irodái melletti hatalmas teremben működik az idősek klubja, a faluból mikrobusszal hozzák-viszik az embereket, itt ebédelnek, beszélgetnek, néha még kirándulnak is.

A terem másik végében Szabó Bandi bácsi, a nyírmihálydi füvesember birodalma zöldell, ő a környéken szedhető növények és a főzetek titkának tudója. A bíbor kasvirágról kérdezem, perceken át magyaráz az immunerősítő növényekről. Esteledik, hosszú volt a nap, indulnánk hazafelé, de kiderül, Nyírmihálydiból senki nem mehet el úgy, hogy ne nézze meg a Csillagháztól pár perc sétára lévő Magtármúzeu­mot és a helytörténeti gyűjteményt, amelyet Bandi bácsi alapított és ő is működtetett. Már az utcán búcsúzkodunk, a szürkületben még kivehető a híres református templom tornya – légvonalban közelinek tűnik –, alig tudjuk lebeszélni vendéglátóinkat arról, hogy azt is szemrevételezzük. Majd legközelebb, ígérjük nekik, s reméljük, hogy tényleg összejön.

---

Ötvenöt településen indult el a rehabilitáció

Négy évvel ezelőtt nyolc helyszínen indult az új szemléletű teleprehabilitációs program. A sikerét látva, 2012-ben meghirdették a Komplex-telepprogramot, amely uniós finanszírozásból jelenleg ötvenöt helyen folyik, köztük Nyírmihálydiban. A közeljövőben további 280 cigánytelep rehabilitációja is elkezdődhet. A több éven át tartó program egymásra épülő lépésekből áll, lényege, hogy a telepen élők is akarják életük, lakóhelyük megváltoztatását, és tegyenek is érte. Ehhez sokféle szakmai segítséget kapnak, képzéseken, fejlesztő tréningeken vesznek részt. Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár korábban erről az mondta:
„Azt akar­tuk bizonyítani, hogy igenis sikerre vihető, ha más szemlélettel közelítjük meg a telepeket, ha nem a házakat látjuk, hanem az embereket, és ha nem a dózerolás az első, hanem az, hogy az ott élőket bevonjuk a munkába, a változásba.” A pályázatokra önkormányzatok jelentkezhetnek, a megvalósításban a Türr István Képző és Kutató Intézet, a telepi munkában járatos civil és egyházi szervezetek segítenek.