Belföld

Tarlós István: Elkészíttetik a hármas metró meghosszabbításának terveit

Előbb azonban a felújításra kell koncentrálni

A főváros el akarja készíttetni a 3-as metróvonal meghosszabbításának terveit Káposztásmegyerig – közölte Tarlós István főpolgármester a Klubrádió csütörtök déli műsorában.

Tarlós Istvánt a Népszabadságban csütörtökön megjelent információról kérdezték, amely szerint a fővárosi önkormányzat ismét előveszi az M3-as metróvonal meghosszabbításának tervét. A főpolgármester ennek kapcsán azt mondta, hogy a meghosszabbításról nem léteznek tervek, de azokat szeretnék elkészíttetni. A főváros ezt saját forrásból meg tudja tenni – tette hozzá.


Közlése szerint a meghosszabbítás „lényegileg független” a meglévő metróvonal felújításától, az annak támogatására megpályázott uniós forrásoktól. „Ha a tervek készen vannak, akkor ott is egy lépéssel előbbre vagyunk, hogy annak a kivitelezése ebben a ciklusban megkezdődhetne, ez teljesen illuzórikus, és ilyet senki nem ígért soha” – fogalmazott Tarlós István.

Hangsúlyozta: most nem a meghosszabbításra kell koncentrálni, hanem a napi félmillió utast szállító rossz állapotú vonal felújítására.