Belföld
Tarlós: A főpolgármesteri hatáskörök alakulása a döntő
Az a fontos, hogy a főpolgármesternek ne gúzsba kötve táncolva kelljen a várost vezetnie - fogalmazott a főpolgármester

Az utasok biztonsága ugyanolyan lényeges, mint a taxisoké
A főpolgármester közleményében emlékeztetett, az utóbbi időben több esetben inzultáltak taxisok utasokat, illetve járókelőket. "Azt hiszem, az mégsem elfogadható állapot, ha egyes taxisok egyszerűsített eljárások keretében fegyelmezik a társadalmat, miközben bréko-bréko felkiáltással további taxisok fenyegető odacsődítésével nyomatékosítják nézeteiket" - írta Tarlós István. A főpolgármester szerint nehezen elképzelhető, hogy a 71 éves Benkő László, aki az utóbbi ötven évben nemigen verekedett, komolyan veszélyeztette volna a fiatal, jó kondícióban lévő taxis élet- és vagyonbiztonságát. "Természetesen ígéretünkhöz híven ősszel a taxisok képviselőivel közösen áttekintjük az új fővárosi taxisrendelet tapasztalatait is, de bűncselekményi tényállások szankcionálása nem önkormányzati rendelet kérdése" - írta Tarlós István.
A média korábban számolt be arról, hogy az Omega zenekar dobosát, Debreczeni Ferencet és billentyűsét, Benkő Lászlót vasárnap hajnalban Budapesten egy taxis úgy megverte, hogy kórházi ellátásra szorultak. A lap szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese vasárnap azt közölte, hogy egy budapesti lakost gyanúsítottként hallgattak ki a súlyos testi sértés miatt indult ügyben. Szombaton pedig arról írtak, hogy a BKV volt szóvivőjét, a kerékpározó Szilágyi Károlyt kis híján elgázolta, majd üldözőbe vette, végül megverte egy taxis.
Forrás: MTI
