Belföld
Tárki: Még mindig erős az idegenellenesség
A megkérdezettek több mint fele még mindig elutasító a pirézekkel szemben
A megkérdezettek 10 százaléka tekinthető idegenbarátnak, akik szerint minden menedékkérőt be kell fogadni. A többség, a megkérdezettek 51 százaléka mérlegelő a menedék nyújtásának, illetve megtagadásának kérdésében - olvasható a kutatás összefoglalójában.
2012-ben a korábbi évekhez képest megnőtt az idegenellenesek aránya, ismét megközelítette a 40 százalékot, és ez 2013 után 2014-ben is magasabb maradt, mint a 2000-es évek átlaga volt.
A Tárki vizsgálta azt is, hogy az úgynevezett mérlegelők körében hogyan változik a különböző menedékkérők befogadását elutasítók aránya, eszerint - a románok kivételével - folyamatosan csökkent a potenciális menedékkérők befogadását elutasítók aránya, ideértve az igazán ártalmatlan pirézeket is. (A piréz egy kitalált népcsoport, amellyel a Tárki kutatói a reflexszerűen jelentkező idegenellenesség mértékét vizsgálják 2006 óta.)