Belföld

Szünidei gyermekétkeztetés

Központilag finanszírozott önkormányzati feladat

Az eddigi hárommilliárd forint helyett jövőre négy és fél milliárd forintot fordít a kormány a hátrányos helyzetű gyerekek tavaszi, nyári, őszi és téli tanszünetekben való étkeztetésére – mondta Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára tegnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Pusztadoboson.

A „Legyen jobb a gyermekeknek!” nemzeti stratégia értékelő bizottsági ülése előtt, sajtótájékoztatóján Czibere hangsúlyozta: egyetlen gyermek sem maradhat ki ebből a lehetőségből, ezért a kormány azt javasolja majd a parlamentnek, hogy 2016. január 1-jétől az ilyen gyerekek étkeztetése az önkormányzatok kötelező feladatává váljon. A központi költségvetés terhére száz százalékban finanszírozható lesz a helyhatóságok ezzel kapcsolatos összes kiadása – hangsúlyozta az államtitkár.

Czibere Károly emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években e célra a nyári gyermekétkeztetési program állt rendelkezésére, amelyből egy meghatározott keretet használhattak fel az önkormányzatok. A pályázati úton elérhető forrást az a helyhatóság kaphatta meg, amely vállalta a hátrányos helyzetű gyermekek étkeztetését, sok függött azonban attól, hogy a kiírásról az adott helyhatóság egyáltalán tudomást szerzett-e, és hajlandó volt-e pályázni. A gyerekek ügyét nem lehet kitenni az önkormányzatok lehetőségeinek – szögezte le Czibere Károly.

A jogszabály elfogadása esetén jövőre az önkormányzatok az összes tanszünetben kötelesek biztosítani az étkeztetést. Ahol lehetséges, ott az óvodák és az iskolák kinyitják a konyháikat és az étkezdéiket, ahol ezt nem lehet megoldani, ott kiszállítással juttatják el a gyerekekhez az ételt.