Belföld

Szóba került minden konfliktuspont a zsidó kerekasztalon

Lázár János: A következő ülésen minél több kérdést le szeretnénk zárni

Együttműködő hangulatú egyeztetés zajlott, az együttműködés újrakezdése volt a legfontosabb – erről beszélt Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Zsidó Közösségi Kerekasztal több mint négyórás zárt ülése után. Heisler András, a Mazsihisz elnöke kiemelte, hogy egy háromnegyed éve megszakadt párbeszédet tudtak folytatni.

lazar
Zoltai Gusztáv (jobbról a harmadik) tanácsadóként a kormány asztalánál foglalt helyet (Fotó: Horváth Péter Gyula)

Lázár János tájékoztatása alapján a kabinet és a zsidó szervezetek közötti minden konfliktuspont szóba került a tegnapi tárgyaláson, ezek mindegyike nyitott kérdés, a cél az, hogy a következő, decemberi ülésükön minél többet le is zárhassanak ezek közül.

A következő egyeztetésre meghívják az igazságszolgáltatás vezetőit és a szakminisztereket is, hogy áttekintsék az antiszemita jelenségekkel szembeni zéró tolerancia elvének érvényesülését. Kiemelte, hogy az együttműködés újrakezdése volt a tegnapi találkozó legfontosabb eleme, a tárgyalás kifejezetten együttműködő hangulatú volt. Szóba került a holokauszt-túlélők anyagi-szociális helyzete, a magyarországi zsidó temetők ügye, a holokauszt megjelenítése a köznevelésben. Négy témát a kormány kezdeményezett, négyet pedig zsidó szervezetek. „A Sorsok Háza szakmai programja és a belső tartalma tekintetében a magyar kormány konszenzusos megoldást hoz létre” – jelentette ki. A Mazsihisz több feltételhez kötötte az együttműködését, elsőként ahhoz, hogy a kiállítás történelemfelfogásának a Páva utcai Holokauszt Dokumentációs és Kutatóközpont kiállításának általánosan elfogadott történelemszemléletén kell alapulnia.
Lázár János újságírói kérdésre megerősítette a Magyar Hírlap tegnapi információját, hogy Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz volt ügyvezető igazgatója a Miniszterelnökség és személy szerint az ő tanácsadója lesz. Kifejtette, ez korántsem azt jelenti, hogy mindenben egyetértenének, vagy hogy Zoltai elvtelen támogatója lenne a kormány politikájának. Mint folytatta, a munkájukban szükség van jó néhány olyan ember véleményére is, aki egyáltalán nem tartozik a szekértolóik közé, mégis megpróbálja a megoldás felé vinni a dolgokat.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke nem kívánt nyilatkozni Zoltai megbízásáról, bár arról megvan a véleménye. Mint mondta, a kinevezést mindenki meglepetéssel fogadta. Heisler fontos lépésnek tartja, hogy egy háromnegyed éve megszakadt párbeszédet tegnap folytatni tudtak. Mint mondta, több kérdésben megegyeztek, de több ügyben még dolgozniuk kell a megoldáson. Azt is pozitívnak minősítette, hogy a kormány nyitottan fogadta a kerekasztal rendszeressé tételének kezdeményezését. Nagyon biztatónak tartotta azt is, a Sorsok Házával kapcsolatban ígéretet kaptak, hogy csak akkor nyitják meg a kiállítást, ha a hazai és a nemzetközi zsidó szervezetek is egyetértenek annak a szakmaiságával. Az elnök a holokauszt-emlékévet kétarcúnak nevezte. Ezt azzal magyarázta, hogy voltak konfliktusaik a kormánnyal, ez árnyékot vetett a rendezvényekre. Viszont vidéken rendkívül emelkedett hangulatú megemlékezéseket tartottak.

A produktivitás és a konstruktivitás irányába tett lépés – így értékelte a kerekasztalt Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija. Mint mondta, a kormány fontos programpontokat vetett fel a tárgyaláson. Kitért arra, hogy szervezetük, két külföldi támogatója révén egymillió dollárral támogatja, hogy idősek otthonát építhessenek a holokauszt túlélői számára.


Emlékboríték az évfordulóra
Bemutatták tegnap a magyar–izraeli diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének huszonötödik évfordulója alkalmából készített emlékborítékot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. Szabó László államtitkár szerint az, hogy Magyarország megszakítani kényszerült kapcsolatait Izraellel, rengeteg kárt okozott a népek közötti együttműködésben és a gazdasági kapcsolatokban. Az államtitkár emlékeztetett, szeptember 18-án lesz az évfordulója annak, hogy aláírták a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételéről szóló egyezményt Budapesten, előzetes bejelentés nélkül, de hosszas előkészületek után. 1967-ben, a hatnapos háború idején a Szovjetunió nyomására kényszerültek a kapcsolat megszakítására a keleti blokk államai.
(PB)


Kiállítás az olasz intézetben
Az Izrael Állam és a Vatikán közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének huszadik évfordulója alkalmából nyílt kiállítás Pápai látogatások Izraelbe címmel a Budapesti Olasz Kultúrintézetben. Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius és Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete a kiállítás megnyitóján egyaránt hangsúlyozták: a diplomáciai kapcsolatok felvétele mérföldkő volt a katolikus egyház és a zsidóság közös történetében. A Pápai látogatások Izraelbe című kiállítás a legutóbbi négy pápa izraeli útjait és a három monoteista vallás szent földjét mutatja be, míg a Vízum az életért című, már nyár óta látható tárlat olyan diplomatákról szól, akik zsidók életét mentették meg a holokauszt idején.
(MH)