Belföld

Szijjártó Péter: Magyarország a legversenyképesebb beruházási környezetet szeretné biztosítani a régióban

Kutatás-fejlesztés terén is az élmezőnyt kell megcéloznunk - szögezte le a miniszter

A külgazdasági és külügyminiszter szerint nem érdemes kisebb célt kitűznie az országnak, minthogy a legversenyképesebb beruházási környezetet biztosítsa a térségben a leghatékonyabban összekapcsolva a termelést a digitalizációval, és a legversenyképesebb kutatás-fejlesztési helyszínné váljon.

szijjártó mgyosz
Futó Péter, az MGYOSZ elnöke megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a szövetség több mint 6000 vállalatot képvisel, amelyek a magyar gazdaság 60 százalékát fedik le, a befektetett tőke, forgalom és munkavállalók szempontjából. Elmondta, a tőzsde kérésére elkészítettek egy tanulmányt, amelyben az eredményes, több mint 20 embert foglalkoztató, bizonyos forgalmat meghaladó, többségi magyar tulajdonú vállalatokat keresték meg, és 203 olyan vállalatot találtak, amely egyértelműen képes lenne tőzsdére menni, ezek a cégek több mint 1000 milliárd forintos forgalmat bonyolítanak és 8-10 százalékos forgalomarányos nyereségük van - mondta. 

Az amerikai tárgyaló kilététől függ, van-e nyitottság a megállapodásra a Soros-egyetem ügyében

A csúcstalálkozó előtti rögtönzött sajtótájékoztatón a külgazdasági és külügyminiszter a Soros-egyetem ügye kapcsán közölte: az amerikai tárgyaló kinevezésénél dőlhet el, van-e nyitottság és jószándék a megegyezésre, mivel az államközi, kormányközi megállapodáshoz olyan tárgyalófél kell, aki rendelkezik a megfelelő mandátummal a megállapodás megkötéséhez az adott ország kormánya részéről.

Szijjártó Péter hozzátette: nem lát olyan okot, amely miatt egy ilyen megállapodás ne jöhetne létre. Ha a maláj, a thai és a kínai kormány meg tudja kötni a magyar kormánnyal a megállapodást a Magyarországon működő egyetemeik működésére, akkor a "kiváló amerikai egyetemek" esetében sem hiszi, nem kötné meg az amerikai kormány a vonatkozó megállapodásokat.

Elmondta, az Egyesült Államok esetében három egyetem működik Magyarországon, amelyek a külügyminiszter szerint "elég komoly intézmények" ahhoz, hogy államközi, kormányközi megállapodás rendezze a működési feltételeiket.

Kitért arra is, hogy tárgyalásokra kijelölt helyettes államtitkár mind a négy, unión kívüli ország nagykövetségével egyeztetett, amelyekhez kötődően egyetem működik Magyarországon. Az eddigi tárgyalások során, sem a thai, mind a maláj és a kínai nagykövetség nem látott semmilyen nehézséget a feltételek teljesítésében, megkérik a megfelelő mandátumokat a fővárosuktól.


CEU-rektor: Nem zár be az intézmény, de lehet, hogy elhagyja Magyarországot

A Közép-európai Egyetem (CEU) rektora szerint ha addig más nem történik, a CEU működési engedélye októbertől visszavonható lesz, és az egyetem nem tud majd hallgatókat toborozni. "Nem zárunk be, de lehet, hogy el kell hagynunk az országot" - tette hozzá.

Michael Ignatieff, akivel a BBC brit közszolgálati médiatársaság online hírportálja közölt beszélgetést szerdán, kiemelte, hogy a CEU hat másik országtól kapott ajánlatot az egyetem befogadására. Kijelentette ugyanakkor: ő továbbra is azért küzd, hogy a CEU Budapesten maradjon.

Szerinte "komoly számítási hiba" volt a magyar kormány részéről azt hinni, hogy Donald Trump amerikai elnök kormánya is felsorakozik mögé a CEU ellenében.

Úgy vélekedett, hogy Orbán Viktor miniszterelnök azt hihette, hogy ha "bezúz" egy amerikai intézményt, a washingtoni kormányzat nem törődne vele, mivel a CEU "a liberalizmussal és minden egyéb gyűlölt dologgal társítható". Az amerikai kormány azonban már az első pillanattól "rendkívül egyenes módon" viselkedett - tette hozzá.

Ignatieff szerint Orbán "hosszú ideje tartó vendettájáról van szó" a CEU-t alapító Soros György magyar-amerikai nagyvállalkozó ellen.

A CEU rektora kitért arra is, hogy Magyarországon "nincs fasizmus. (Orbán Viktor) populista demokrata, aki szabad, tisztességes választásokon győzött, Budapest nem a kommunista Magyarország vagy a fasiszta Németország mélyfagyasztott állapotában van".

Hangsúlyozta, hogy nem kell mindenben Vlagyimir Putyin orosz elnök kezét keresni. "Putyinnak akkora hatalmat tulajdonítunk, amilyenről ő csak álmodhat, nagyobbra pumpáljuk, mint amekkora valójában" - idézi Ignatieffet a BBC.

A rektor szerint azonban a CEU ügye határvonal, mivel felmerül a kérdés, hogy ha Európa szívében egyetemeket lehet bezárni, az mit jelent a demokrácia jövőjére nézve. "Szabad intézmény vagyunk, és ez az egész ügy az ellenőrzés szándékáról szól" - vélekedett a rektor.