Belföld
Szeptembertől béremelés lesz az egészségügyben
Jövőre folytatódik a program
Mészáros János közölte: az 2016-ban kormányrendeletben szabályozott módon átlagosan 26,5 százalékos béremelést kapnak a szakdolgozók, a szakorvosok és a szakgyógyszerészek bére 107 ezer forinttal nő. Minderre 19,2 milliárd forint pluszforrást biztosít a költségvetés.
Jövőre folytatódik a béremelés, erre 2017-ben 82,6 milliárd forint pluszforrást fordítanak.
A szakdolgozók bére 2017 novemberétől további 12 százalékkal nő, majd 2018-ban és 2019-ben 8-8 százalék lesz a béremelés mértéke.
Ugyanakkor 2017 novemberétől újra emelkedik a szakorvosok és a szakgyógyszerészek fizetése is, 100-100 ezer forinttal. A szükséges forrásokat a Nemzetgazdasági Minisztériummal folytatott folyamatos egyeztetés alapján biztosítja a kormányzat - fűzte hozzá.
Kiss Zsolt, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgató-helyettese hangsúlyozta: megtették a szükséges intézkedéseket, hogy a bérfejlesztéshez szükséges pénz időben eljusson az intézményekhez.
Ehhez külön informatikai rendszert fejlesztettek ki, amelyre a 253 érintett intézmény közül már 183 regisztrált.
Egyúttal részletes tájékoztatást nyújtanak az intézményeknek az OEP honlapján, és egy levelezőrendszert is működtetnek - mondta.
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) ugyancsak felkészült a megemelt bérek kifizetésére. Az intézményekre nem ró pluszfeladatokat az intézkedés végrehajtása - közölte a sajtótájékoztatón Németh László, az ÁEEK vezetője.
Jobbik: ki kell terjeszteni az egészségügyi bérrendezést
A Jobbik szerint több tízezren maradhatnak ki az egészségügyi bérrendezésből, ezért azt ki kell terjeszteni. Lukács László György, a Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint az alapellátásban dolgozókra, így a háziorvosok asszisztenciájára, munkájukat segítő emberekre, valamint gazdasági, műszaki dolgozókra, karbantartókra, a munkaügyi apparátusra is ki kell terjeszteni a bejelentett intézkedéseket.
Hozzátette: a Fidesz mindig csak szűk rétegeknek kedvez, ezért, ha a Jobbik kormányra kerül, akkor "magasabb sebességre kapcsolja" a bérrendezést.