Belföld
Széles Gábor: Elengedhetetlen a közösségi platformok használata
Lapunk tulajdonosa segítséget ajánlott az elbocsátott újságíróknak, s továbbra is jó kapcsolatra törekszik a Magyar Nemzettel

– Milyen tapasztalatai vannak a Facebookról, ön szerint miért fontos ez a platform?
– A facebookos magánoldalamnak évek óta stabilan ötezres tábora van. A Facebook szabályai szerint sajnos csak maximum ötezer ismerőse lehet valakinek. Hihetetlenül hosszú azok listája, akik ismerőseim szeretnének lenni, lehet meg is haragudnak rám, de nem én, hanem a Facebook nem engedi, hogy visszaigazoljam őket. Ezen az oldalamon tehát nem növelhető már az ismerőseim száma. Természetesen a hivatalos oldalamon keresztül is kapcsolatba tudnak lépni velem az emberek, az ismerőseim száma itt is folyamatosan nő. Hogy miért fontos a Facebook? Ezen a közösségi oldalon ma már lényegesen több embert el lehet érni, mint a nyomtatott sajtóval. Csak ha utánaszámol annak, hogy a magánoldalam ötezres létszámából mindenkinek van minimum ötven ismerőse – a statisztikák szerint persze egy embernek sokkal több „barátja” van –, akkor egyetlen üzenetemmel kétszázötvenezer embert érhetek el. Tehát potenciálisan ennyi olvasóm van. A hivatalos oldalamat tízezren követik, ha ezt a számot megszorozzuk ötvennel vagy akár százzal – ezen a felületen nagyobb számú felhasználóval is lehet számolni, mert itt nem hivatalos bejelentkezés van – fél-, egymilliós tábort is elérhetek. A Békemenetek szervezésekor – nem lebecsülve a Magyar Hírlap- és az Echo Tv-felhívásainkat – a Facebookon keresztül érhettük el a legtöbb embert. Ez is azt támasztja alá, hogy ma már a politikai újságírásban és kommunikációban is elengedhetetlen a közösségi platformok a használata.
– Ön mikor és mire használja a közösségi oldalt?
– Napközben nincs időm a Facebookkal foglalkozni, hiszen folyamatosan tárgyalásaim vannak. Közelítem a hetvenedik évemet, de minden nap dolgozom, a cégeim stratégiai ügyeivel foglalkozom az irodámban. Viccesen azt szoktam mondani, ha valaki be akar jelentkezni hozzám, ne tőlem kérjen időpontot, hanem a titkárságom vezetőjétől, ő a főnököm a napi beosztásom szempontjából. Nagy bajban lennék, ha nem lenne ilyen kiváló titkárságom. Viszont a titkárságvezetőm már nem rendelkezik az esti óráimmal, amikor otthon, a dolgozószobámban leülhetek a számítógépemhez. Ez az időszak 19 órától 22 óráig tart.
– Mind a három órát a Facebook előtt tölti?
– Nem, egyáltalán nem, ez a három óra nem csak internetezéssel telik. Ebből a közösségi oldalon körülbelül egy órát szoktam tölteni. Emellett a közéleti tartalmú portálokat nézem át, illetve a céges e-mailekkel, szakmai dokumentumokkal foglalkozom. Eközben a bekapcsolt televízió képernyőjét is követem, ahol nemcsak az Echo Tv-t, hanem a konkurens csatornák műsorait is figyelem. Fontosnak tartom, hogy minden hírt, információt megtudjak, tisztában legyek a világ legfontosabb híreivel, a politikai és gazdasági folyamatok hátterével.
– A facebookos ismerősei viszont azt gondolhatják, hogy napközben is aktív az oldalon.
– Igen, ebből nemegyszer félreértés is adódott. Napközben csak a Magyar Hírlap-os és Echo tévés hírek kerülnek fel az oldalra, nem ülök a gép előtt. Az emberek természetesen ezzel nincsenek tisztában, amikor például délelőtt ír valaki nekem egy bejegyzést a Facebookon, azt gondolhatja, hogy udvariatlanságból nem válaszolok, miközben ez egyáltalán nincs így. Este, amikor már ott vagyok a gép előtt, akkor sem tudok mindenkinek válaszolni. Ez – a levelek, értesítések nagy száma miatt – fizikailag is képtelenség lenne. Aki internetezik, tökéletesen tisztában van azzal, hogy az ember figyelmét leköti a folyamatosan frissülő olvasnivaló, hír, információ. A hírportálokon a reggeli hírek már sokszor elavultak, az élet felülírja őket. Így egy néhány órával korábbi bejegyzésre nincs is már értelme reagálni.
– Az egyórányi „facebookolás” tudatos önkorlátozás?
– Szeretem ezt a közösségi oldalt, de igen, tudatosan korlátozom ennyi időre a használatát. Tehát nem vagyok „függő”, ha erre gondol.
– Erre gondoltam, hiszen a tapasztalatok azt mutatják, sok felhasználónál valóban kialakult már a Facebook-függőség.
– Igen, ez így van, az önkontrollnak ezen a téren is nagy szerepe van. Nálam a számítógépek használata azért nem a Facebookkal kezdődött, így nekem a „függőség” azért sem következhetett be. 1981-től használom a számítógépet munkaeszközként. Elsősorban ma is így használom. Harminchárom éve foglalkozom a számítástechnikával, azzal indultam a pályámon. Ez elég nagy idő ahhoz, hogy tudjam kezelni a vele járó hatásokat. Olyannyira beleszerettem a számítógépekbe, hogy egy laptopot mindössze fél évig használok. Ha ugyanis megjelenik a piacon a legújabb típus, nem tudok ellenállni, meg kell vennem. Tárgyalásaim során nem papíron jegyzetelek, hanem a gépen. Végre olyan laptopom van, amely egy mozdulattal átvariálható táblagéppé, így olyan könnyű az írórendszerének a használata, mintha jegyzetfüzetbe vagy papírra írnék. Persze, olyan szoftverek vannak a gépen, amelyekből rögtön, egy kattintás után tudok tájékozódni a tárgyalási témákban, illetve megbeszélések között. Ha befejeződött az adott tárgyalás, bármikor tudom folytatni a munkát ott, ahol épp befejeztem.
– Térjünk át a médiaviszonyokra. Nagy visszhangja volt, hogy a csütörtöki Magyar Hírlap-interjúban elmondta, hogy baráti segítséget kíván nyújtani a Magyar Nemzettől elbocsátott munkatársaknak.
– Igen, itt is el kell mondanom, a médiacsoportom legalább átmenetileg segíteni kíván azoknak, akiket a Magyar Nemzettől elbocsátottak. Baráti kezet nyújtok mindazon sajtósoknak, akik ott dolgoztak vagy dolgoznak, illetve ezekkel a médiumokkal változatlanul baráti viszonyt akarok fenntartani. Nagyjából megvan már a stratégiám erre, de ennek részletei személyekre lebontva csak néhány hét múlva dőlhetnek el.
– Mégis, mik lehet a segítségnyújtás iránya? Milyen tervei vannak az írott sajtótermékeivel, a Magyar Hírlappal és a Magyarhírlap.hu-val?
– A Magyar Hírlapnál nemrég sikeresen vontuk össze a nyomtatott lap és az online kiadás szerkesztőségét. Most áll be a rendszer, a segítségnyújtás kapcsán épp szerencsés a helyzet, hiszen az Magyarhírlap.hu-nál nemrég cseréltük le az azt működtető motorokat, az újak sokkal nagyobb teljesítményre képesek, így akár hírgyűjtő portálként is tudunk üzemelni. Az lehet az unikális szolgáltatásunk, hogy nem csupán a Magyar Hírlap híreit tudjuk az oldalra kitenni, hanem gyűjtőportálként is tudunk majd funkcionálni.
– Olyan oldalra kell gondolnunk, mint a Mandiner.hu?
– A Magyarhírlap.hu azért is egyedi, mert megjelenik rajta a napilapunk is, az önálló szellemi termékünk. Az a kérdés már eldőlt a sajtópiacon, hogy a lapokon belül összevonják a nyomtatott és online szerkesztőségeket, és az oldalakat kezdik előfizetőssé tenni. Mi magunk is szeretnénk a Magyarhírlap.hu-t is ugyanilyen konstrukciójúvá tenni. A Heti Válasz vagy az Élet és Irodalom már régóta így is megjelenik. Úgy tudom, hogy az ÉS-nél is „nagyon bejött” a változtatás, a forrásaik jelentős részét már az online előfizetéseik biztosítják. Egy ilyen probléma megoldása látszólag egyszerű lehet, de nálunk is egy kétéves időszak volt, mire véglegesíteni tudtuk az elképzeléseinket. Ne felejtse el, hogy Magyarországon már több mint ötmillió ember használja az internetet. Az internetes kiadványok előállítása a nyomdaköltség és a terjesztési költségek miatt lényegesebben olcsóbb. Emellett a világhálón végtelen felülettel rendelkezünk, miközben a nyomtatott lapban az oldalszám, behatárolja ezeket a kereteket. A nyomtatott Magyar Hírlapra úgy tekintünk, mint szellemi munkásságunk exkluzív megjelenésére. De a hozzászólások, az interaktivitás biztosítása is csak az interneten biztosított. Úgy látom tehát az a jövő, ha a Magyarhírlap.hu gyűjtőportálként üzemel, emellett létrejön az online előfizetéses Magyar Hírlap is, és ezeket kombináljuk a nyomtatott újságunkkal.