Belföld

Szél megtarthatja mandátumát

Keresztes szerint nem biztos, hogy Sallai jó helyen van az LMP–ben

Nem kéri vissza az LMP a pártból a hét végén kilépett Szél Bernadett parlamenti mandátumát, mert várhatóan a jövőben is hasznosan él majd vele, és rengeteget tett az LMP-ért az elmúlt években – mondta lapunknak Keresztes László Lóránt, a párt társelnöke.

Szabó Szabolcs és Szél Bernadett 20181004
Mobil képviselők. Szabó Szabolcs és Szél Bernadett (Fotó: Ficsor Márton)

Szél nem az első volt társelnök, aki otthagyta a pártot, Hadházy Ákos hozzá hasonlóan az LMP listájáról került be az Országgyűlésbe, de júliusban, az ellene zajló fegyelmi eljárás vége előtt kilépett. Hadházyt akkor mandátuma visszaadására szólították fel, de ő ennek nem tett eleget, azóta függetlenként politizál.

Széllel együtt távozott a frakció- ból Szabó Szabolcs, a megszűnt Együtt politikusa is, így öt LMP-s mellett Hohn Krisztina, az Új Kezdet képviselője maradt a képviselőcsoportban. Utóbbi esetleges kilépésére vonatkozó felvetésünkre Keresztes azt mondta, Hohnnal kiváló az együttműködésük, ő maga is úgy nyilatkozott, hogy jól érzi magát a frakcióban, ezért nem tartja valószínűnek a távozását, de erről a képviselőnő pártjának kell döntenie. Megkérdeztük, mit gondol Sallai Róbert Benedek legutóbb nyilvánosságra került megnyilvánulásairól, aki a párt belső levelezési listáján nagyon durva, obszcén stílusban „küldte el melegebb éghajlatra” a belső információkat szivárogtató tagokat. Keresztes közölte, elhatárolódnak Sallai kijelentéseitől, szerinte ez a stílus és viselkedés „sem párton belül, sem azon kívül nem tolerálható”. Hozzátette, ha rajta múlik, az esetnek következménye is lesz. Konkrétumokra vonatkozó kérdésünkre annyit mondott, „nem biztos, hogy jó helyen van az LMP-ben, aki ilyen módon próbál rendezni vitás kérdéseket”.

Hadházy Ákos nem mond igazat – jelentette ki a frakció tegnapi sajtótájékoztatóján Keresztes, utalva a korábbi társelnök szavaira, amelyek szerint az LMP elhagyni készül az európai zöldek pártcsaládját. A társelnök korábban lapunknak is elmondta, valóban meglátogatta őket a pártcsalád delegációja, de szó sincs az LMP kilépéséről. Cáfolta azt is, hogy Schiffer András visszatérne a pártba, közölte, a korábbi társelnök csupán jogi képviseletet lát el az LMP mellett.