Száz törvényt hozott az új Országgyűlés

Két jogszabályt küldött vissza megfontolásra a háznak áder jános államfő

Csaknem száz törvényt vagy törvénymódosítást fogadott el tavaly májusi megalakulása óta az Országgyűlés. A javaslatok döntő többségét a kormány nyújtotta be, a miniszterek közül Varga Mihály volt a legaktívabb.

Több mint negyven napot ülésezett 2014 május 6-a óta a tavalyi választások alapján megalakult Országgyűlés – derül ki a MTI által közzé tett összesítésből. A parlament összesen 97 új törvényt, törvénymódosítást, nemzetközi egyezményt fogadott el, amelynek háromnegyedét (hetvenet) a kormány nyújtotta be. További huszonnégy javaslatot a Fidesz-KDNP képviselői, hármat pedig a különböző bizottságok jegyeztek.
A tárcavezetők közül a Nemzetgazdasági Minisztériumot vezető Varga Mihály volt a legaktívabb előterjesztő tizennyolc javaslattal, benne az idei költségvetéssel és adótörvényekkel, a 2013-as zárszámadással vagy a paksi atomerőmű-fejlesztés finanszírozásához szükséges orosz-magyar hitelmegállapodással. Tizenkét indítványt jegyzett Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, aki előterjesztője volt egyebek mellett a trafikok dohánybeszerzését korlátozó törvénymódosításnak. Trócsányi László igazságügyi miniszterhez fűződnek a devizahitelesek helyzetét rendezni hivatott jogszabályok, az ő indítványára fogadták el például az elszámolási, a forintosítási és a fair bankokról szóló jogszabályt. Hét törvényt – például a nemzetbiztonsági ellenőrzés módosítását – Pintér Sándor belügyminiszter nyújtotta be, és ugyanennyi jóváhagyott előterjesztése volt a külügyi tárcának is, ezekből ötöt Szijjártó Péter, kettőt még Martonyi János jegyzett. A többi miniszter közül Lázár János, a Miniszterelnökség minisztere hat, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere négy, Fazekas Sándor földművelésügyi és Hende Csaba honvédelmi miniszter pedig két-két javaslatot terjesztett be.
A fideszes és KDNP-s képviselők által jegyzett huszonnégy elfogadott egyéni indítvány között volt számos fontos változást hozó, például a vasárnapi pihenőnap, a dohányipari különadó és a reklámadó bevezetése, az önkormányzati választási rendszer módosítása, a tényleges főpolgármesteri vétójog biztosítása, valamint a gyermekekkel szemben elkövetett szexuális bűncselekmények elévülhetetlenségéről szóló Btk.-módosítás.
Bizottsági előterjesztésre három javaslatot hagyott jóvá a Ház: a médiahatóság 2015-ös költségvetését és 2013-as büdzséjének végrehajtását, továbbá a nemzetiségek jogairól és a választási eljárásról szóló törvény módosítását. Két törvényjavaslatot kétszer is el kellett fogadnia az Országgyűlésnek, miután Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte azokat a Háznak. Az egyik a plázaépítés szabályozásáról szólt, a másik pedig a veszteséges üzletek szankcionálhatóságáról.