Belföld
Szánthó Miklós: A Stop Soros a szuverenitást védő csomag
„A 21. századra a nemzetállamok új szuverenitás kihívásokkal szembesülnek és ezekre új típusú válaszokat kell adni”
Szánthó Miklós annak apropóján beszélt erről a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn, hogy a kormány kedden kívánja benyújtani a Stop Soros törvénycsomagot az Országgyűlésnek.
Az elemző úgy vélekedett: "a 21. század új városi gerillái, szellemi terroristái az emberijog-védő civil szervezetek".
Mint elmondta: a 21. századra a nemzetállamok új szuverenitás kihívásokkal szembesülnek és ezekre új típusú válaszokat kell adni.
Kifejtette: a klasszikus, egy másik állam részéről érkező befolyásolási kísérlettel vagy katonai beavatkozással szemben, a hibrid hadviselés eszközei az úgynevezett jogvédő szervezetek. Ezek, a többi között tüntetések vagy az illegális migráció szervezésével, bírák "érzékenyítése" útján megpróbálnak rátelepedni az államszervezetre - vélekedett.
A Stop Soros erre lehet jó választ, mert ezek ellen a befolyásolási kísérletek ellen meg kell találni a megfelelő fegyvert - hangsúlyozta az igazgató.
Azzal a sajtóhírrel kapcsolatban, hogy a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) feltételként szabná a Fidesz európai néppárti tagságának fenntartásához a Közép-Európai Egyetem (CEU) budapesti működésének biztosítását, továbbá azt, hogy a Stop Soros törvénycsomaggal a magyar törvényhozás várja be a Velencei Bizottság ajánlását, Szánthó Miklós azt mondta: ez tipikus eleme a befolyásolási kísérletnek. Ugyanis a Nyílt Társadalom Alapítványhoz köthető kör eminens, deklarált célja a nemzetállami szuverenitás megszüntetése - mondta az elemző.