Belföld

Számos jogszabály módosul az újévben

Januártól hatályos a bürokráciacsökkentő törvénycsomag, az adózási és a biometrikus adatok kezelésére vonatkozó szabályok változása

Újévtől lép hatályba a közigazgatási bürokráciacsökkentésről elfogadott törvénycsomag és számos változás  az adózás rendjéről szóló törvényben. Továbbá módosul a biometrikus adatok kezelése is a bűnügyi nyilvántartásban,

A mintegy 110 jogszabály módosítását indítványozó előterjesztést a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János javasolta.

A módosítással általános eljárási szabályok egyszerűsödnek, kevesebb lesz az engedélyhez kötött tevékenység, és csökkennek az ügyintézési határidők.

Új jogintézményt is bevezettek, a függő hatályú döntést, amelynek célja, hogy az engedélyezési eljárások átalakítása nélkül gyorsítsa fel és tegye kiszámíthatóbbá az ügyintézést. Ez azt jelenti, hogy ha a hatóság két hónapon belül nem tud érdemi döntést hozni, akkor a kérelmező végezheti a kérelmezett tevékenységet.

Az úgynevezett sommás közigazgatási eljárásban 21 helyett 8 nap alatt születhet döntés, ha az ügyfél az összes feltételt teljesíti, és nincs ellenérdekelt az ügyben.

Számos változás az adózás rendjéről szóló törvényben

Januártól számos változás lép hatályba az adózás rendjéről szóló törvényben, közülük a legjelentősebb, hogy az adóhatóság kategorizálja az adózókat, és eltérő eljárási szabályokat alkalmaz a megbízható és kockázatos adózókra.

Az adóhatóság első ízben a 2016 első negyedévére vonatkozó adatok alapján adja majd ki a minősítéseket, a minősítések lekérdezésére pedig 2016 második negyedévétől az ügyfélkapun keresztül lesz majd lehetőség. 

A megbízható adózói státusz feltétele többek között, hogy az adózó legalább 3 éve folyamatosan működjön (vagy legyen áfa-regisztrált), ne rendelkezzen 500 ezer forintot meghaladó nettó adótartozással, és ne minősüljön kockázatos adózónak. 

A megbízható adózók számos kedvezményben részesülnek, így például az adóhatósági ellenőrzés esetükben nem lehet hosszabb 180 napnál. Bejelentési, bevallási, adatszolgáltatási kötelezettségük elmulasztása vagy hibás teljesítése esetén az adóhatóság felhívást küld kötelezettségük teljesítésére, illetve a hiba javítására, mulasztási bírságot csak a felhívás eredménytelensége esetén szab ki. A részükre kiszabható mulasztási bírság és adóbírság felső határa a fele az általánosnak  (feltéve, hogy nem veszítik el megbízható státuszukat a mulasztás vagy adóhiány megállapítása következtében). A velük szemben fennálló maximum 500 ezer forint összegű tartozásra az adóhatóság évente egy alkalommal automatikusan 12 havi pótlékmentes részletfizetést engedélyez. 

Az adóhatóság kockázatosnak minősíti azokat az adózókat, akik nagy összegű adóhiányt vagy tartozást halmoztak fel, akik be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatnak, és akiket egy éven belül ismételt üzletbezárásra büntettek. A kockázatos adózói minősítés 1 évig áll fenn, azonban a soron következő negyedéves minősítéskor megszűnik, amennyiben az adózó az arra okot adó adóhiányt, illetve adótartozást, valamint a kapcsolódó bírságot és pótlékot megfizette. 

A kockázatos adózók esetében az adóhatósági ellenőrzés határideje 60 nappal meghosszabbodik, a visszaigényelt áfa kiutalási határideje 75 nap lesz, az őket terhelő késedelmi pótlék a jegybanki alapkamat ötszöröse, a kiszabható mulasztási bírság és adóbírság legkisebb mértéke az általános szabályok szerint kiszabható bírság felső határának 50 százaléka, a kiszabható bírság felső határa pedig az általános szabályokhoz képest 50 százalékkal emelkedik.

Néhány ponton változott az adóregisztrációs eljárás is. Így az adóhatóság a jelenlegi 15 millió, illetve 30 millió forint helyett jövőre már 5 millió, illetve 10 millió forintot meghaladó, 180 napon keresztül folyamatosan fennálló adótartozás esetén megtagadhatja az adószám megállapítását, és a cégvezetők is bekerültek az adóregisztrációs eljárás során vizsgált személyi körbe. Az adóregisztrációs eljárás célja, hogy már a cég megalakulásakor ki tudják szűrni például azokat a magánszemélyeket, akik korábban jelentős adótartozással hagytak hátra egy vállalkozást.

Január 1-jétől megszűnik az adószámla, illetve a vámszámla, helyükbe egységes NAV folyószámla lép, ezért módosulnak az adóhatósági igazolásokra vonatkozó szabályok is. A tartozásmentesség igazolását 2016-tól egységesen lehet kérni, tartalma pedig kiegészül a végrehajtásra vagy visszatartásra átadott köztartozások adataival. A nettó pótlékszámításra vonatkozó rendelkezéseket a tartozások szélesebb körére lehet alkalmazni.

Módosul a biometrikus adatok kezelése a bűnügyi nyilvántartásban

Módosul a biometrikus adatok kezelése a bűnügyi nyilvántartásban 2016. január 1-jétől. Az Országgyűlés október elején egyhangúlag módosította a bűnügyi nyilvántartásról szóló jogszabályt.

A jövőben a biometrikus adatok emberekhez és nem ügyekhez kapcsolódnak, vagyis az azokhoz tartozó azonosító kódok a személyazonosító adatok és a fényképek nyilvántartásába kerülnek. Nem kell minden egyes eljárásban új DNS-mintát venni, így hatékonyabbá és olcsóbbá válhat a bűnügyi nyilvántartás.

A módosítás értelmében nem kell új DNS-profilt alkotni, ha az érintettnél a hatóság már rögzített két megfelelő mintát. Mivel eddig az ujj- és tenyérlenyomathoz, valamint a DNS-mintához tartozó azonosító kódokat ügyhöz és nem emberhez kötötten kezelték, akkor is levették azokat, ha már szerepeltek a nyilvántartásban. A változtatással az előterjesztő igazságügyi tárca szerint 20-40 millió forint is megtakarítható, és csökken a kutatóintézetek leterheltsége.

Az ujj- és tenyérlenyomatok esetében megmarad a jelenlegi mintavételi eljárás, mivel ezek változhatnak az életkorral vagy külső körülmények hatására.

Az összes biometrikus adat megőrizhető a bűnügyi nyilvántartási rendszerben mindaddig, ameddig az érintett bűnügyi adatai is a nyilvántartásban szerepelnek, ami szintén növelheti a későbbi személyazonosítás hatékonyságát.

Az úgynevezett bérrabság gyakorlata elleni fellépést szolgálja olyan elektronikus berendezések rendszerbe állítása, amelyek segítségével elektronikus úton, rövid idő alatt ellenőrizhetővé válik az érintettek nyilvántartás szerinti ujjlenyomata.