Belföld

„Számomra az iszlám az utolsó fénysugár”

Vona Gábor már 2011-ben megjelent kötetében is az iszlámot éltette+VIDEÓ

Vona Gábor egy pénteken megjelent videofelvételen arról beszél, a globalizmus sötétségében az iszlám az utolsó fénysugár. De nem első ízben fejtette ki ilyen jellegű nézeteit a pártelnök.

A Jobbik elnöke egy 2011-ben megjelent könyvében is arról írt, szerinte az emberiség tradicionális kultúrájának az utolsó védőbástyája az iszlám világ maradt, hívta fel a figyelmet a hirado.hu. Csütörtökön egy olyan felvétel került elő, amelyben Vona Gábor muszlim fiatalok előtt, törökül tesz hitet Allah mellett, amikor azt mondja: „Mi Attila unokái vagyunk, akiknek elve az igazság, akik bátran ellenállnak a rossznak, és senkitől nem félnek, csakis Allahtól”.

Vona Gábor Született augusztus 20-án című könyvében már kifejtette, hogy szerinte az „iszlám a fény”. A 2011-ben megjelent önéletrajzi könyvében így fogalmaz: „(…) ma az emberiség tradicionális – a transzcendenst a hétköznapival együtt megélő – kultúrájának az utolsó védőbástyája az iszlám világ maradt. Sikere vagy kudarca nem az iszlám és Amerika/Izrael viszonylatában, hanem az emberiség szempontjából lényeges számomra. Amennyiben az iszlám elbukik, a fény szinte teljesen kialszik, és a globalizmus sötétsége előtt már nem marad érdemi ellenfél. Akkor tényleg véget ér a történelem. És nem lesz happy end…“

born at