Belföld

Számítógépes modellezés segítette a munkát

Minden helyszínen rendben lezajlottak az augusztus 20-i programok

Számítógépes modellezés is segített abban, hogy minden helyszínen rendben lezajlottak az augusztus 20-i programok - közölte az állami ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Kádár Pál elmondta, hogy szektorokra osztották a várost, így tervezték meg az esetleges menekülési útvonalakat, amelyeket katasztrófavédelmi és rendvédelmi szempontból is megvizsgáltak. A tömeg mozgását számítógépekkel figyelték - tette hozzá. Megjegyezte, hogy a Citadellán egy mobil időjárás-előrejelzőt is felállítottak, amelynek segítségével folyamatosan nyomon tudták követni az adatokat, például a szél erősségét.

A dandártábornok tájékoztatása szerint a legnagyobb biztonsági kihívást a tűzijáték és az arra kilátogató tömeg kezelése jelentette, ugyanakkor kiemelte, hogy semmilyen fennakadásról nem tud beszámolni.

OMSZ: Gyalogos elsősegélynyújtók is járőröztek a tömegben
Gyalogos elsősegélynyújtók is "járőröztek" a tömegben az augusztus 20-i rendezvényeken; rendkívüli esemény szerencsére nem történt, csak kisebb sérüléseket, rosszulléteket láttak el a mentősök - közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője. Győrfi Pál szerint a nagy tömegek belsejébe szinte lehetetlen eljutniuk a mentőknek, ezért fontos, hogy előre tervezzenek, és úgy helyezzék el az egységeket, hogy bárhol percek alatt elérjék a segítségre szorulókat. Ezért "járőröznek" gyalogos elsősegélynyújtók is. Kiemelte, hogy harminchat plusz mentőegységet helyeztek szolgálatba a normál készültségen felül. Összesen hatvanhat esetben nyújtottak elsősegélyt a fővárosban szombaton, ebből negyvenháromszor rosszullét és huszonháromszor kisebb sérülés miatt. Az emberek többségét a helyszínen ellátták, tizenöt segítségre szorulót ugyanakkor kórházba vittek megfigyelésre. A rendezvényeken két tömeges baleseti egység is szolgált, de nem volt rájuk szükség - emelte ki.