Belföld
Szabályoznák a gólyatáborokat
A rendezvények átláthatóságát, az emberi méltóság megőrzését garantálnák
Munkacsoport létrehozását kezdeményezte a felsőoktatási gólyatáborok ügyében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A tárcavezető tegnap bejelentette, hogy a testület – amelyet Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa vezet majd – feladata az lesz, hogy ajánlást készítsen, amelynek alapján a felsőoktatási intézmények megalkothatják a saját gólyatáboraikra szóló szabályokat.
Balog Zoltán azt szeretné, ha márciusra elkészülnének a javaslatok: ezeket a Felsőoktatási Kerekasztal is megtárgyalja majd, és feltehetően a felsőoktatási törvényt is módosítják. A miniszter kiemelte, az a cél, hogy augusztusra – vagyis a gólyatáborok időszakára – átlátható rendszer jöjjön létre. Balog hangsúlyozta, gólyatáborokra szükség van, de nagyon fontos, hogy a fiatalok ne legyenek méltatlan helyzetbe kényszeríthetők.
A 2014 szeptemberében hivatalból országos vizsgálatot indító Aáry-Tamás Lajos közölte, törvénymódosítást javasol, hogy a jogszabály tartalmazzon az emberi méltóság feltétlen tiszteletben tartásának követelményére vonatkozó rendelkezést. A jelentés elkészítéséhez a biztos hivatal valamennyi rektort és szervezőt megkereste, akiknek válaszaiból kiderült, hogy egy kivételével az intézményeknek eddig nem volt szabályzata az ilyen típusú rendezvényekre, sőt még azt sem rögzítették, „mi a gólyatábor”, s mi a célja. Aáry-Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy mivel a táborokat jellemzően a tanévkezdés előtt tartják meg, a „gólyák” akkor még nem iratkoztak be. Jogilag tehát nem hallgatói az egyetemnek vagy főiskolának, így rájuk a hallgatói szabályok nem vonatkoznak.