Belföld
Súlyos elszigeteltségben élnek a siketvakok
Az egyidejűleg látás- és hallásérültek támogatása ma márönálló költségvetési fejezetben szerepel
Ugyan a legutóbbi népszámláláskor tizenötezren vallották egyidejűleg látás- és hallássérültnek magukat, a kommunikációs és a mobilizációs nehézségek, valamint egyéni pszichológiai gondok miatt csak kevés siketvak veszi igénybe a rehabilitációs lehetőségeket – mondta lapunknak Gangl Tamás, a Siketvakok Országos Egyesületének elnöke. Az egyik nagy gyógyszergyárnál mérnökként dolgozó elnök arra is felhívta a figyelmet, hogy égető a szakemberhiány.
– Az Országgyűlés nyáron szavazott arról, hogy jövőre az ideinél százmillió forinttal több állami támogatáshoz jut több fogyatékosságügyi civil szervezet. A magasabb dotáció a nyolc évvel ezelőttiekhez képest összességében a duplájára növeli a költségvetési támogatást. Egyesületüknél mit jelent ez a számok nyelvére lefordítva?
– Kezdetben húszmillió forint volt a támogatottságunk, amely ma már harmincmilliót tesz ki. Nagy előrelépésnek tartom, hogy míg korábban „csupán” a minisztérium támogatott bennünket, addig ma már külön költségvetési soron szerepel a támogatásunk. Ugyanakkor szeretném megjegyezni, a Siketvakok Országos Egyesülete kis szervezetnek számít, ezért előfordulhat, hogy másoknak annyival növekszik a támogatás, mint amekkora a mi egész éves költségvetésünk. Így a megnövelt összeggel lényegében az áremelkedéseket tudjuk kompenzálni, a forrás arra már nem elég, hogy egy egész országra behálózó szervezetet tudjunk kiépíteni. Ami azért aggályos, mert bár országos egyesület vagyunk, nehezen tudjuk elérni a vidéken élőket. Így körülményessé válik az is, hogy a rehabilitációban tudjuk segíteni az érintetteket.
– Hány siketvak emberről beszélhetünk Magyarországon?
– A 2011-es népszámlálási adatok alapján tizenötezerre tehetjük azoknak a számát, akiknek egyidejűleg van valamilyen fokú látás- és hallássérülése. Ehhez képest az egyesület tagsága mindössze százötven főre tehető, és az összesítésben már a siketvak gyermekek, illetve az őket nevelő szülők is szerepelnek. A tagok nagyobb része sajnos passzívnak számít, az eseményeken kevésbé vesznek részt, inkább a szolgáltatásokat veszik igénybe. Ugyancsak gondot jelent a kommunikációs nehézség és a mobilitás hiánya. Ennél mélyebb, inkább pszichológiai ok, hogy az érintettek nem szeretnek találkozni sorstársakkal, kerülik a többi fogyatékkal élő társaságát, mert nem akarnak a problémájukkal szembenézni. De ez nem magyar sajátosság.
– A szolgáltatások csak egyesületi tagoknak járnak?
– Az igénybe vételt nem köthetjük tagsághoz, ezért például a tolmács- vagy egyéb rehabilitációs szolgáltatásunkkal közel félezren élnek.
– Mi az oka annak, hogy az érintetteknek csak kis százalékához érnek el?
– A rendelkezésünkre álló források korlátozzák lehetőségeinket, emellett az egyik legfontosabb a szakemberhiány, ami főleg ezen a speciális területen mutatkozik meg. Kevés a jeltolmács és a rehabilitációs szakember egyaránt, ahogy a sajátos kommunikáció tanításához is kevesen értenek. Gondot okoz, hogy az információ nehezen jut el az érintettekhez, például sok szemorvos nem tájékoztatja a lehetőségekről azokat a siketvakokat, akikkel először találkoznak, illetve nem rendelkeznek kellő információval, ezért nem irányítják a betegeket a rehabilitáció felé, ami például az a mozgásszervi sérülteknél már automatikusan működik.
– Hogyan lehetne ezt a kérdést megnyugtatóan rendezni?
– Folyamatosan egyeztetünk a rehabilitációs törvény tervezetéről, az Emmivel is állandó párbeszédet folytatunk, illetve a Nemzeti Programbizottság a Jó Látásért tömörülésben is téma a probléma megoldása. De visszatérve az eredeti kérdéshez, a jövőben nagyobb hangsúlyt kívánunk fektetni az érintettek felkutatására. Számítunk a szociális intézmények, a családsegítő szolgálatok, a védőnői hálózat, fogyatékosokat foglalkoztató vállalkozások, valamint az orvosok segítségére egyaránt.
– Milyen problémákkal kell még szembenézniük, amelyek megoldásért kiáltanak?
– A legnagyobb nehézséget a született siketvakok felnőttkori elhelyezése jelenti. Amíg a gyerekeknél sikerül elérnünk egy bizonyos fokú kommunikációs szintet, amikor felnőtté válnak, gyakori elszigeteltségük miatt az eredmény elvész, mert hiányoznak a szinten tartás feltételei. Miután kikerülnek az intézményi környezetből, megszűnik a szakemberek támogatása, a szülők legtöbbször nem tudnak a kommunikációban részt venni. Ugyanez a helyzet, ha egy esetleges munkahelyen nincs olyan személy, aki a kommunikációt segíthetné. Ezért nagyon nagy segítség volna egy lakóotthon, ahol a szakemberek felügyelete továbbra is biztosított maradna. A teljesen siketvakok nagyon súlyos elszigeteltségben élnek. Nehéz kérdés az önkéntesek helyzete is, hiszen a siketvakok esetében nem elég a jó szándék, elengedhetetlenek a kommunikációs készségek is. Nagy segítséget jelenthetne főleg a fővárosiaknak, ha a helyi közlekedésben térítésmentesen használhatnák a vonatokat. Az európai szervezetünk fő célkitűzése, hogy elismerjék a siketvakokat, ezért jó lenne, ha idehaza a fogyatékosügyi törvényben a siketvakokat is nevesíthetnénk, és külön fogyatékossági kategóriaként szerepelnének.