Belföld

Soros hazugsággal támadja Orbán Viktort

Az amerikai milliárdos a Financial Times-ban állított valótlanságokat a miniszterelnökről

A Financial Times ma megjelent cikkében hatalmas csúsztatásokat és hazugságokat fogalmazott meg Orbán Viktor miniszterelnökkel kapcsolatban Soros György.

Íme az amerikai spekuláns nyilatkozata: „Orbán akkor tért igazán rossz útra, amikor gazdaggá tette az apját azzal, hogy kvázi monopóliumot biztosított neki útépítési anyagokra, amivel hatalmas vagyonra tett szert. Ekkor kezdte kiépíteni a maffiaállamot. Ekkor szerezte meg igazán a hatalmat.”

A leírtakkal szemben az igazság az, hogy a KSH adatai szerint 2015-ben 311 cég foglalkozott Magyarországon fő tevékenysége szerint kőfejtéssel, illetve homok és agyagbányászattal. Az ebből az ipari tevékenységből származó összes nettó árbevétel ebben az évben 50,2 milliárd forint volt.

A Dolomit Kőbányászati Kft. nettó értékesítései árbevétele 2015-ben 3,193 milliárd forint volt, 2016-ban pedig 2,2 milliárd forint. A kettő átlaga alapján a kft. piaci részesedése négy és hat százalék között van. Miközben Soros azt állítja, hogy Orbán édesapja monopóliumot élvez, azaz övé az egész piac, a valóságban csak egyike a 311 cégnek és a piaci részesedése négy és hat százalék között van. A teljes magyar építőanyag ipar 680 milliárd volt 2016-ban. Ebből a Dolomit részesedése négy ezrelék.

Soros nem először hazudott

Nem a mostani az első eset, hogy valótlant állít Soros György. Az amerikai spekuláns akkor úgy fogalmazott, szerinte téves a magyar kormány azon állítása, hogy ő irányítja az Európai Unió döntéshozatali folyamatát. Valójában migrációs válság kezelését érintő döntéseket az EU tagállamai, intézményei hozzák, ezeknek részese a magyar kormány is.

Sorosnak ezt a hazugságát a hozzá közel álló Politico elnevezésű portál leplezte le, amikor közzétette a Nők, akik alakítják Brüsszelt 2017-ben" elnevezésű listát, melynek ötödik helyén található a szintén Soroshoz köthető Nyílt Társadalom Alapítványok (Open Society Foundations) Európai Ügyekért felelős igazgatója - mutat rá cikkében az Origo.