Belföld
Simon Tibor: a program a város érdekeit szolgálja
Salgótarjánban vasárnap tartják az időközi polgármester-választást
Simon Tibor Salgótarján központjában tartott rendezvényén kiemelte: azt tapasztalta, hogy a munkahelyteremtés, a családalapítással kapcsolatos támogatások, a lakhatás feltételeinek javítása, a tömegközlekedés, az egészségügy és a közbiztonság megerősítése lenne a legfontosabb a salgótarjániak szerint.
"Látható, hogy nagyon sok ember szerint változásra van szükség Salgótarjánban. Köszönöm mindenkinek, aki eddig segítette a kampányt és bízom benne, hogy a lakosság tudja: az a program, amit szeretnék megvalósítani, a város érdekeit szolgálja" - fogalmazott a polgármesterjelölt. Hozzátette: minden lakossági kérést és javaslatot meghallgatott és meghallgat. Végül arra kért minden választópolgárt, hogy élve demokratikus jogával, menjen el vasárnap szavazni.
Vasárnap tartják az időközi polgármester-választást Salgótarjánban. Azért kell újra voksolni, mert novemberben meghalt Dóra Ottó, a város 2014-ben megválasztott szocialista polgármestere.