Sikeres teleprehabilitációs programok

Nyolc korábbi, sikeres telep­rehabi­litációs program tapasztalatai alapján jelenleg ötvenöt településen zajlik ilyen projekt, és további kétszáznyolcvan cigánytelep rehabilitációja kezdődhet meg a következő tervezési időszakban – közölte lapunkkal Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára. Elmondta: a mintául szolgáló programokat hazai finanszírozásból 2010-ben, nyolc településen indították el. „Azt akartuk bizonyítani, hogy igenis sikerre vihető, ha más szemlélettel közelítjük a telepeket, ha nem a házakat látjuk, hanem az embereket, és ha nem a dózerolás az első, hanem az, hogy az ott élőket bevonjuk a munkába, a változásba.” A projekt mind a nyolc helyszínen sikeres volt, Nyíregyházán például egy  társasházat újítottak fel a benne lakók, ők is tartják karban.

Langerné Victor Katalin beszélt arról is, az előző kormányzat alatt inkább telepmegszüntetések folytak, lebontották a házakat és újakat építettek helyettük, az embereket beköltöztették, de valójában egyik program sem volt igazán sikeres. Ha egy komfort nélküli házból egy összkomfortosba úgy költöztetnek át valakit, hogy se végzettsége, se munkája, megeshet, hogy rosszat tesznek neki, mert kiszolgáltatják az eladósodás veszélyének – tette hozzá. Legtöbbször ez is történt: az emberek vagy visszamentek a putriba – mert rájöttek, hogy az új házat nem tudják fenntartani – vagy be sem költöztek.

A helyettes államtitkár beszámolója szerint az új szemléletű pályázatra főként olyan önkormányzatok jelentkeztek, amelyek ezeken a tapasztalatokon már átestek. Ezúttal azonban elkezdték építeni a közösséget, összefogtak civilszervezetekkel, egyházakkal. Közösségi házat újítottak fel, az Emmi háttérintézménye pedig felkutatta azokat a képzéseket, amelyekkel a környéken el lehet helyezkedni. Sokan építőipari szakmákat tanultak, hogy saját házukat felújíthassák, és közben foglalkoztak a gyerekekkel is, figyeltek arra, hogy iskolába járjanak, felkészüljenek.

„A rehabilitációs projekt igazi komplex szemléletű, többdimenziós programmá vált, ötvenöt önkormányzat sikerre vitte. Bebizonyosodott az is, hogy akkor lesz életképes, ha nem csak kívülről jön a segítség, hanem a közösség is ki akar törni ebből a helyzetből, ha a terveket a közösség maga akarja megvalósítani és tovább vinni” – hangsúlyozta Langerné Victor Katalin. A közeljövőben ezt a projektet szeretnék kiterjeszteni több település mintegy kétszáznyolcvan telepére.

A kormány a Brüsszellel kötött partnerségi együttműködési megállapodásban azt vállalta, hogy legalább minden hetedik telepet eléri ezekkel a programokkal. És mivel a jelenlegi kutatások alapján körülbelül ezerhatszáz hasonló telep van az országban – a lakosság három százaléka él szegregátumokban – kétszáznyolcvan helyszínen folytatják a programot. A teleprehabilitációs stratégiáról már volt társadalmi vita, külön eljárásmódot dolgoztak ki rá, és szakértőkkel együttműködve meghatározták azokat az alapvetéseket, amelyeket mindenképpen be kell tartani.

„Az persze roppant látványos dolog, amikor hirtelen új házak nőnek a régi omladozók helyére, viszont nem a telepmegszüntetés, hanem a teleprehabilitációs a program az életképesebb. Hosszadalmas, és egymásra épülő lépésekből álló folyamatról van szó ” – folytatta a helyettes államtitkár. Tapasztalatairól szólva elmondta, a már említett nyolc helyen első lépésként elkezdték felkészíteni az embereket a változásra. Sokan közülük képzéseken vettek részt, később pedig céljuk is lett, hogy ebből a helyzetből kitörjenek. „A kitörés azonban nem feltétlenül azt jelenti, hogy nem akarnak a telepen lakni. Hiszen élő közösségekről van szó, ezek az emberek ott alakították ki saját életterüket, ott élt az édesanyjuk, a nagyszüleik, oda köti őket minden. Kitépni őket innen egyik pillanatról a másikra nem lehet, mert ezzel akár nagyobb bajt is okozhatunk” – mondta Langerné Victor Katalin.

Úgy vélte, abból kell kiindulni, hogy az embereknek ez az életterük, és ezt kell élhetővé tenni. Természetesen vannak olyan telepek az országban, amelyeket már nem lehet felújítani, nem lehet élhetővé tenni, ezeket vadtelepeknek nevezik, minden bizonnyal ilyen is lesz a kétszáznyolcvan között. Ezekből szép fokozatosan, de ki kell költöztetni az embereket.

A teleprehabilitáció előkészítése sok időbe telik, és a változás folyamata is elég hosszú. Most van hét esztendő erre, a programokat pedig legalább négy-öt évesre tervezik. A lehetőséget nagy létszámú pályázaton hirdetik meg az önkormányzatoknak, a településvezetők elsődleges feladata, hogy ezt felvállalják, és elindítsák a változást. Dolgozhatnak partnerségben civilszervezetekkel, egyházakkal, egyszóval olyanokkal, akik gyakorlatot szereztek „telepes” munkában.