Belföld
Rétvári: Hazánknak számos nagyszerű történelmi alakja volt
Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkár-jelöltjea a Veritas Történetkutató Intézet és az Éghajlat Könyvkiadó rendezvényén beszélt
A kormánypárti politikus kiemelte a történelmi jelentőségű alakok sorából Tisza Istvánt, akit a dualizmus utolsó nagyformátumú miniszterelnökének nevezett. Tisza Istvánnak hétfőn állították fel ismét a szobrát a Parlament épülete mellett. Egy megújult téren egy klasszikus szobor - fűzte hozzá.
A rendezvényen Szakály Sándor történész, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója arról beszélt, hogy múltunkat minden erényével és hibájával együtt kötelességünk vállalni. Létezhet többféle igazság, ezért vádaskodás, tiszteletlenség nélkül kell kritizálni egymás munkáját, és a legjobb érzéssel kell nyúlni a magyar múlthoz - mondta.
Az idén létrejött Veritas Történetkutató Intézet a magyar történelemnek a kiegyezés és a rendszerváltást követő első, az Antall-Boross-kormány közötti időszakát tanulmányozza.
Boross Péter volt miniszterelnök a rendezvényen arról beszélt, hogy az igazságoknak most hazugságokat, történelemhamisításokat kell szétrombolniuk. "Eleget tűrtünk már a hamisítások miatt", amelyek nemzetközi szintre is eljutottak - jegyezte meg a volt kormányfő.
Az idős politikus Marinovich Endre Túlélte-e a középosztály? című könyvével kapcsolatban arról is beszélt, hogy olyan középosztály alakult ki a 18-19. században Magyarországon, amelynek volt értékrendje, és akkoriban erős morális alapokon álló emberek mozgatták a közigazgatást.
A könyvhét alkalmából tartott rendezvényen bemutatták egyebek között Pölöskei Ferenc Tisza Istvánról szóló művét és Drozdy Győző Bajtai kisbetyárok című kötetét.