Belföld
Rétvári Bence: Megszűnik a Klik
Szeptemberre új rendszert alakítanak ki
A Klik 2012. szeptember 1-jén jött létre az EMMI irányítása alatt álló központi hivatalként. Azért hozták létre, hogy a fenntartói feladatok átvételével a kormány felszámolja azokat a különbségeket, amelyek az elmúlt évtizedekben az önkormányzatok eltérő anyagi lehetőségei miatt alakultak ki a köznevelési rendszerben. 2013. január 1-jétől a háromezernél kisebb lakosú települések automatikusan átkerültek önkormányzatiból állami fenntartás alá. A Klik Marekné Pintér Aranka megbízott elnöke vezetésével kezdte meg munkáját, őt Hanesz József váltotta 2014 nyarán. Idén február végén Pölöskei Gábornét nevezték ki az intézmény élére.
"A Klebelsberg nyáron, mint olyan, megszűnik" – mondta Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára az ATV Reggel Start című műsorában. A tavaszi ülésszakon kerül napirendre a téma - fűzte hozzá. A cél, hogy szeptemberre egy teljesen új rendszert tudjanak kidolgozni - mondta az államtitkár.
A 2013-ban létrehozott Klik működése volt az egyik sarkalatos pontja a március 15-i pedagógustüntetéseknek.
Rétvári Bence a Magyar Idők keddi számában megjelent interjúban azt is elmondta: még az idén csökkenhet a tanulók óraterhelése is. Abban az esetben, ha a gyermek a napközi ideje alatt az iskolában marad, biztosítani kell a felkészülését a következő tanítási napra, vagyis feladatot haza már nem vihet.
Palkovics: Az állami fenntartás továbbra is feltétel
Az oktatási államtitkár szerint a Klik megszűnése azt jelenti, hogy jelenlegi formájában nem működik tovább, de az állami fenntartás jó döntés volt és az továbbra is feltétel.
Palkovics László az Országgyűlés kulturális bizottsága előtt kedden kiemelte: az iskolákhoz tartozó döntéseket lehetőség szerint az igazgató kezébe teszik, aki az intézmény költségvetését és létszámgazdálkodását is megtervezheti, de nagyobb szerephez jut a minősítési rendszerben, a tantestület motiválásában is.
A vitában Hoffmann Rózsa (KDNP) korábbi köznevelési államtitkár felvetette: nem volna szerencsés, ha a visszafoglalkoztatott nyugdíjasok elszakadnának a tanítástól, pusztán tanfelügyelői feladatokat látva el. Hangsúlyozta azt is: a fenntartói szervezetet létszámarányosan kellene létrehozni, az egy járás, egy tankerület rendszerét túlzottan mechanikusnak ítélte. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet sorsára kérdezett rá, és arra: hogyan mentik át annak szellemi, tudományos hátterét? Hoffmann nem hisz abban, hogy a tantervalkotást és a tankönyvírást az egyetemek önmagukban jól el tudnák látni. Az átalakítás sikere szerinte azon múlhat, hogy az újabb változásokhoz ad-e a tárca több segítséget az iskoláknak . Ez ugyanis korábban sem volt elégséges - jegyezte meg.
Ikotity István, a bizottság LMP-s alelnöke a pedagógusok sztrájkjogára kérdezett rá, valamint arra: milyen eljárást alkalmaznak a munkájukat beszüntető tanárokkal szemben.
Dunai Monika (Fidesz) szerint az ellenzék nem a lényegről beszél. A lényeg az, hogyan tudnak a jelenlegi állapotokból továbblépni. Észlelik, vannak javítandó területek, ezt senki nem tagadja. Aki tenni szeretne, az ne az utcára vonuljon, hanem menjen el a kerekasztalra - szólított fel. A pedagógusok szakmai kompetenciáját igyekeznek minden módon elismerni, anyagi és erkölcsi megbecsülést kívánnak nekik adni. Követeléseik jó része már most megállapodás, vagy ahhoz közeli állapotban van - jegyezte meg.
Farkas Gergely (Jobbik) azt firtatta, milyen garanciát tudnak adni arra, hogy a köznevelési kerekasztal konszenzusos megállapodásait betartják. Példaként hozta, sürgés-forgás van a kerekasztalon, de közben bejelentik a Klik megszűnését. Hasonló példaként említette a tananyag csökkentését. Dúró Dóra (Jobbik) a bizottság elnöke szerint a megoldáshoz hozzájárulnak a tüntetések, és a kerekasztal nem jött volna létre, ha nincsenek a politikai eszközöket is használó tiltakozások. A kerekasztal nem azért alakult meg, mert a kormány úgy gondolta, erre szükség van. Megjegyezte: szerinte ugyanakkor Pukli István is "túltolta egy kicsit a biciklit". Firtatta, hogy mit jelent a Klik megszűnése. Tudakolta, hogy ezzel a döntési kompetenciák lentebbi szintre kerülnek-e. Hosszú távon ez sem jelent megoldást - vélekedett. Nem minden iskolának a legjobb az állami fenntartás. Azt is kérdezte: elképzelhető-e, hogy elfogadják, van olyan iskola, ami önkormányzati fenntartásban működne jobban. Központilag előírt tananyag aránya milyen lenne a jövőben? - tudakolta.
Kunhalmi Ágnes (MSZP) szerint a kormányoldal az elkeseredett pedagógusok jelzéseit próbálja politikai síkra terelni. De ők ezeket a problémákat öt-hat éve mondják, volt figyelmeztetés, ahogy jobboldali értelmiségiek részéről is - mondta, hozzátéve: gyerekközpontú és nem Klik-központú oktatási rendszerre lenne szükség. A Klik megbukott - jelentette ki, majd feltette a kérdést: ki a felelős azért, hogy a pedagógusok 20 százaléka az utcán van.
A független Szabó Szabolcs a kerekasztal üléseinek nyilvánosságát kérte, és arra kérdezett rá: kik képviselik a neveléstudományt és a gyakorló pedagógusokat?
Reagálásában Palkovics László azt mondta: megvan a tüntetésnek is a szerepe, de a szakmai egyeztetéseken kell megoldást találni. A márciusra 30-ra tervezett akcióról azt mondta: a pedagógusoknak minden joga és lehetősége megvan, hogy sztrájkoljanak, ugyanakkor a szakszervezet szerinte nagyon bölcsen foglalt állást. A gyerekeik érdekének sérelmével járó akcióra úgy gondolja, felelőtlenség buzdítani.
Az állami fenntartás továbbra is feltétel, továbbra is fontosnak gondolják. Ez jó döntés volt, a szervezetének kell jól működnie - mutatott rá. A Klik megszűnése azt jelenti, ilyen módon nem működik majd, új állami struktúra váltja fel. A kormány abszolút komolyan veszi a kerekasztalt - rögzítette, hozzátéve: kezdettől fogva kommunikálják, hogy a Klik mostani formájában megszűnik és más formában működik majd.
A tananyag csökkentéséről azt mondta: olyan megoldást kell találni, ami a magyar viszonyoknak a legmegfelelőbb. Az iskolák méretüktől függően fognak bankkártyára, vagy készpénzben forrást kapni a mindennapos beszerzéseire - jelezte egy másik témáról.
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetről elmondta: a tankkönyvkiadás a Kellohoz kerülne, a tankönyvkutatás pedig az egyetemekhez.
Hozzáfűzte: a tartalmi szabályozás és az óraszámok kialakításának esetében is a diákok érdekeit tartják szem előtt. A Nemzeti alaptanterv (NAT) és a kerettantervek átfogó felülvizsgálata, a lexikális tananyag érezhető csökkentése, valamint az alapkészség-fejlesztés erősítése szerepel a legfontosabb feladatok között.
MSZP: csak szétdarabolják a Kliket
Az MSZP szerint fel kell hagyni a központosítással, az önkormányzati logikán működtetett közoktatási rendszernek nincs alternatívája, ezért újra kell szervezni tankerületi szinten az egész rendszert - mondta az Országgyűlés kulturális bizottságának szocialista alelnöke. Kunhalmi Ágnes szerint nem tesz mást a kormányzat, mint hogy szétdarabolja a Kliket, de a miniszterelnök által szorgalmazott központosítási logika tovább él. Amíg ez a logika működik Magyarországon, teljesen mindegy, hol faragják az oktatási rendszert - hangsúlyozta. Kunhalmi Ágnes terelésnek tartja a Klik megszüntetéséről szóló bejelentést, mert a kormány "nehezen viseli" a negyvenezres tüntetéseket, így akarja a civilek vitorlájából kifogni a szelet. A szocialista politikus szerint csak az önkormányzati logikán működtetett oktatási rendszernek van értelme agyarországon; vissza kell adni az iskoláknak az autonómiát, a helyi közösségeknek pedig azt a jogot, hogy beleszólhassanak a saját iskolák működésébe. Elmondta, tartalmában sem lehet visszatérni az elmúlt 25 év oktatásához, hiszen a világ változik.
LMP: Nem látható, lesz-e radikális változás
Az LMP radikális változást tart szükségesnek az oktatásban, ez azonban az ellenzéki párt szerint a Klik megszüntetésének bejelentésével sem látható. Ikotity István országgyűlési képviselő a Klik megszüntetést eredménynek értékelte, de szerint csak egy "kommunikációs gumicsontról" van szó. Kifogásolta, hogy azt nem a miniszter vagy a területért felelős államtitkár jelentette be, hanem az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Megjegyezte: lehetséges, hogy csupán a "Klik újrafestéséről" van szó, némileg csökkentve a központosítást. Ikotity István szerint a helyi közösségek kezébe kell adni az iskolák fenntartói jogát, és növelni kell a forrásokat.
DK: az oktatási rendszer csak akkor tud megváltozni, ha a kormány távozik
A DK a bejelentést egyelőre nem tekinti hivatalosnak, ezért úgy értékelik, hogy "csak a meghátrálás ígérete a kormánytól". A párt szerint az oktatási rendszer egésze csak akkor tud megváltozni, ha az Orbán-kormány távozik a posztjáról. Gréczy Zsolt szerint a Fidesz nyilvánvalóan tart a tüntetésektől és a sztrájktól, ezért mindent elkövet, hogy kihúzza a talajt a tiltakozók alól - fogalmazott. Hozzátette, hogy az Orbán-kormány az elmúlt hat évben mindent megígért, ha ellenállásba ütközött, de "egyikből sem lett semmi", a kormány pedig nem tudja megállítani a tiltakozásokat "ócska üres ígéretekkel". A DK szerint meg kell szüntetni az oktatási centralizációját és mérsékelni kell a diákok felesleges túlterheltségét. Emellett meg kell szüntetni azt a rendszert is, amelyben a tanároknak egymásról kell jelenteniük, ahol nincs szabad tankönyvválasztás és amelyben brutális tandíjakat vezettek be a felsőoktatásban, miközben "gyakorlatilag pártkomisszárokat ültettek" az egyetemek élére - jelentette ki.
PM: A kormány csak a pedagógusok tervezett sztrájkjáról akarja elterelni a figyelmet
A Párbeszéd Magyarországért társelnöke szerint a bejelentéssel a kormány csak a pedagógusok március 30-ra tervezett sztrájkjáról akarja elterelni a figyelmet. Szabó Tímea elfogadhatatlannak nevezte, hogy Rétávri Bence semmilyen konkrétumot nem mondottt, hogy a Klik megszüntetése csak átnevezést jelent-e, hogy felszámolják-e az oktatást tönkretevő központosított rendszert, vagy hogy az iskolák visszakapják-e az autonómiájukat. Szabó Tímea arra biztatta a pedagógusokat, a szülőket és diákokat, hogy ne higgyenek a kormánynak és addig folytassák a tiltakozást, ameddig a kabinet eleget nem tesz a követeléseiknek.
MLP: Olcsó kormányzati próbálkozás a Klik megszüntetése
A Magyar Liberális Párt "olcsó kormányzati próbálkozásnak" tartja a Klik megszüntetését, amellyel a kormány azt ismerte el, hogy az üzemeltetési feladatokat sem tudták ellátni és csak a tiltakozó pedagógusok között akar zavart kelteni. A párt arra kéri a tanárokat, hogy "ne dőljenek be a kormány olcsó próbálkozásának", mert az a szellemiség nem fog megszűnni, amelyik alapján a kormány az oktatási rendszert vezeti. Nem jó, ha egy nagy helyett húsz vagy negyven "kicsi Klik" lesz, miközben megmarad az erősen központosító szemlélet, a tanszabadság hiánya, ahogy megmaradnak a silány minőségű tankönyvek és továbbra is sárba tiporják az emberi méltóságot.