Belföld
Rétvári Bence: A vaklicit csökkenti a gyógyszerárakat
A betegeknek tízmilliárd forinttal kell kevesebbet fizetniük
Rétvári Bence elmondta: a rendszer lényege, hogy a gyártóknak úgy kell árajánlatot adniuk egy bizonyos hatóanyag-tartalomra, hogy nem tudják, a konkurensek milyen árat szabtak meg. Ennek a versenynek köszönhetően már az első években tízmilliárd forintos nagyságrendben csökkentek a gyógyszerárak – tette hozzá az államtitkár.
A nyugdíjasok helyzetének javulásáról elmondta, hogy az MSZP-hez köthető az évszázad egyik legnagyobb nyugdíjcsökkentése, az ellenzéki párt ugyanis kormányzása alatt elvette a tizenharmadik havi nyugdíjat. A Fidesz-KDNP viszont az elmúlt hat évben 21,1 százalékkal növelte a nyugdíjakat, amelyek az inflációt figyelembe véve is 8,6 százalékkal emelkedtek, így a kormány visszaadta a szocialisták által elvett juttatást.
Rétvári Bence hozzátette, hogy a Fidesz-KDNP a nyugdíjasok kiadásait is mérsékelte. Csökkentette a rezsit, jövőre pedig alacsonyabbá válik a tej, a tojás és az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adója (áfa). Ezek az intézkedések mind javítanak a nyugdíjasok helyzetén.