Belföld
Rendelet a biztonságos államokról
Megszületett a parlamenti jóváhagyás, már ma listát készíthet a kormány
A képviselők, fideszes képviselők javaslatára 140 igen szavazattal fogadták el a menedékjogi törvény ezt tartalmazó módosítását. Igennel a kormánypártiak és a jobbikosok voksoltak, az LMP-sek és a függetlenek nemet nyomtak, a szocialisták pedig tartózkodtak.
Az előterjesztők nevében korábban Kósa Lajos azzal indokolta a biztonságos harmadik országok listájának létrehozását, hogy „aki valóban menekült, annak ott kell megállnia, ahol már nem fenyegetik az életét”. Magyarország nem lehet befogadója a világ összes illegális bevándorlójának. Szerinte ezt az áradatot le kell fékezni, az érkezők kevesebb mint egy százalékát jelentő politikai menekülteket viszont be kell engedni. „Lehet, hogy valaki Szíriában még veszélyben volt, de ha onnan eljön, áthalad Görögországon, végül megérkezik Szerbiába vagy egy másik balkáni államba, ott már nem fenyegeti veszély az életét. Aki tehát olyan helyről jön, ahol üldözik, az élete veszélyben van, annak menedéket kell nyújtani, de megélhetési bevándorlókat nem tud befogadni Magyarország” – így az indoklás. A törvénymódosítás a kihirdetését követő napon lép hatályba.
Az Országgyűlés tegnapi döntése alapján a kormány akár a mai ülésén kijelölheti a biztonságos országokat. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője korábban az ilyen országok közé sorolta Szerbiát, ahonnan sem Magyarországnak, sem az EU-nak nem kell befogadnia a menedékjogot kérőket.