Belföld
„Rákényszerítettük a magyarokat a menekültek fogadására, továbbra is ezt fogjuk tenni”
Szijjártó: szemenszedett hazugság, amit a horvátok állítanak
A miniszterelnök szombat reggel látogatott el a magyar határ melletti Pélmonostorra, ahol felmérte a helyzetet, és beszélt a Vöröskereszt dolgozóival, valamint azzal a mozdonyvezetővel, akit péntek este vettek őrizetbe Magyarországon. Ő vezette azt a vonatot, amelyen mintegy ezer migráns felfegyverzett horvát rendőrök kíséretében érkezett Magyarországra.
Milanovic a helyszínen tartózkodó újságíróknak azt mondta: megítélése szerint működik a "B-terv".
A kormányfő pénteken rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az ország lehetőségei korlátozottak, ezért átérnek a "B-tervre", és a magyar határhoz irányítják az menekülteket.
M1: vonattal érkeztek migránsok Szentgotthárdról Hegyeshalomba
Vonattal érkeztek migránsok Szentgotthárdról Hegyeshalomba szombat délután - hangzott el az M1 aktuális csatornán. Az M1 helyszínről jelentkező tudósítója azt mondta, a Szentgotthárdról Szombathelyen keresztül közlekedő vonat körülbelül 12-13 kocsiból állt. Hozzátette, ezen a vonalon "normál esetben" nem közlekedik vonat.A tudósító elmondta azt is, hogy a migránsok leszállás után rendőri felvezetéssel indulnak tovább az ausztriai Nickelsdorfba (Miklóshalma), ahol egy kamionparkolóban várják meg az őket elszállító buszokat. Nagyon kevés busz érkezik azonban, és arra is csak lassan szállnak fel a bevándorlók - fűzte hozzá.
Letenyéről mintegy ötszáz migránst szállítottak el buszokkal
Letenyéről szombaton kora este mintegy 500 illegális bevándorlót szállítottak el azok az autóbuszok, amelyek déltől vették át a Horvátországból érkezett, migránsokkal teli buszok utasait - értesült az MTI a helyszínről. A Letenye-Muracsány (Gorican) autópálya-átkelőre nem sokkal dél előtt érkezett nyolc horvát busz, amelyen összesen mintegy 500 menekültet szállítottak a határra. A sorba állított járművekről egyesével szállították át a magyar rendőrök a migránsokat, de a buszok ezután még nem indultak el, a magyar oldalon sorakoztatták fel a járműveket. Az öt-hat órás várakozás ideje alatt a szombat délelőtt a helyszínre szállított mobilvécékhez, illetve lajtos kocsikhoz leengedték az utasokat, illetve több mentőautó is készenlétben állt szükség esetére. Az illegális bevándorlók mindvégig türelemmel viselték a várakozás óráit. Végül kora este indultak el a buszok, helyszíni információk szerint a közeli Murakeresztúr vasútállomására mentek, ahonnan vonattal viszik tovább az illegális bevándorlókat.A letenyei határátkelő magyar oldalán változatlanul erős a rendőri jelenlét, de úgy tudni, hogy honvédségi egységek is várakoznak a közelben. Napközben Nagykanizsa és Letenye környékén több katonai konvoj is áthaladt.
Szijjártó: szemenszedett hazugság, amit a horvátok állítanak
Szemenszedett hazugság, hogy Horvátország magyar kormányzati jóváhagyásával szállította vonattal migránsok tömegét egyenesen magyar területre, ráadásul horvát rendőri kísérettel. Ezt a hazugságot azóta a horvát miniszterelnök is elismerte - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombat délután a dunakeszi városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján. Szijjártó Péter "arcátlan magatartásnak", Magyarország szuverenitása súlyos megsértésének nevezte a történteket. Közlése szerint Horvátország ezzel "felmondta" az együttműködést, nemcsak Magyarországgal, hanem egész Európával. A horvátok szemébe hazudnak a magyar és az európai embereknek is. Ahelyett, hogy ellátnák a bevándorlókat, regisztráció nélkül "ráöntötték őket hazánkra" - fogalmazott Szijjártó Péter. A miniszter a két ország közötti külügyi, diplomáciai helyzetet, illetve a migránsok "ránk zúdításának" körülményeit taglalva kitért arra, hogy a horvát kormányzat korábbi állítása szerint a horvát és a magyar belügyminiszter egyezett meg a menekültek Magyarországra szállításáról. Később helyi, rendőri egyezségre hivatkoztak, de egyik változat sem igaz. Pintér Sándor belügyminiszter nem állapodott meg semmiben a horvát belügyi tárca vezetőjével - szögezte le Szijjártó Péter.
Azzal, hogy - nem egyedüliként- a horvátok fittyet hánynak az EU-s szabályokra, ismét bebizonyosodott: Magyarország magára maradt, ennek ellenére "meg fogjuk védeni Magyarországot és a schengeni határt" - hangoztatta a külgazdasági és külügyminiszter, aki szerint az eddig is mélyponton lévő magyar-horvát kapcsolatok most még mélyebbre süllyedtek, és az ottani parlamenti választásokig nemigen van remény a változásra. Ásotthalomnál nyitva a határ, a Szerbiába vezető autópálya megnyitásának részleteiről pedig várhatóan vasárnap egyeztet a két belügyminiszter azzal a magyar kikötéssel, hogy a szerbek nem hárítanak Magyarországra újabb bevándorlási nyomást. Szijjártó Péter kijelentette: jelen helyzetben nincs helye a diplomáciai finomkodásnak. "Ugyanilyen keményen fogok fogalmazni" minden alkalommal, ahányszor csak érdemtelenül támadnak bennünket. A jövőben is minden hasonló ügyben tiltakozó jegyzéket fogunk benyújtani az érintett országok külügyminisztériumaihoz - tette hozzá. Szijjártó Péter értetlenségének adott hangot amiatt, hogy noha a görögök váltig hangoztatják: meg tudják védeni külső határaikat, az idén eddig 202 ezer illegális bevándorló érkezett Magyarországra Görögországon keresztül. Arra a kérdésre, hogy történt-e lefegyverzés a Horvátországból Magyarországra irányított vonaton érkező migránsokat kísérő horvát rendőrökkel szemben, a külügyi tárca vezetője elmondta: a belügyi szervek még vizsgálják a történteket.
A horvát államfő garanciát kér az EU-tól, hogy segít megoldani a horvát menekültproblémát
Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő az AP amerikai hírügynökségnek adott interjújában garanciát kért az Európai Uniótól, hogy segít megoldani a Horvátországban kialakult menekültproblémát - jelentette a horvát sajtó szombaton. "Meg kell állítani a menekültáradatot, valamint válaszokat kell kapnunk az EU-tól, hogy mi lesz azokkal az emberekkel, akik Horvátországba jönnek, és azokkal, akik már elmentek innen" - idézték a horvát hírportálok az államfő nyilatkozatát. Kolinda Grabar-Kitarovic késő este, a Vukovár-Szerémség megyei válságtörzs tanácskozás után Vinkovcében (Vinkovci) a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy elkerülhetetlennek tartja a katonaság bevonását.Az Index.hr horvát hírportálnak a zágrábi belügyminisztériumra hivatkozó jelentése szerint Horvátországba szerda reggeltől szombat 11 óráig több mint 20 ezer illegális bevándorló érkezett. A portál hozzátette: közülük szombat reggel 7 óráig mintegy 5 ezer hagyta el az országot Magyarország és Szlovénia felé.
Kormányszóvivő: Horvátország cserbenhagyta Magyarországot
Horvátország nemcsak Magyarországot, hanem az Európai Uniót is cserben hagyta, és feladott minden rá nézve is érvényes jogi kötelezettséget - jelentette ki a kormányszóvivő szombaton Mohácson, sajtótájékoztatón.
Kovács Zoltán beszámolt arról, hogy a horvátok folyamatosan szállítják a magyar határra az illegális migránsokat, Magyarország pedig teljesíti és a továbbiakban is teljesíteni fogja az unióval kapcsolatos eljárásokhoz kötődő feladatait.
"Regisztrálunk, és ellátunk minden hozzánk érkező illegális migránst" - fogalmazott. A kormányszóvivő utalt arra, hogy Benkő Tibor vezérezredes, vezérkari főnök bejelentette az önkéntes műveleti tartalékos katonák részleges behívását, amellyel további ötszáz ember, így összesen 900 önkéntes segítheti a déli biztonsági határzár építését, végezheti a kiszolgáló feladatokat és egyéb munkákat.
Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója arról szólt, hogy pénteken a szerb határszakaszon 288 határsértőt fogtak el, a horvát szakaszon Beremend, Letenye, Gyékényes és Magyarbóly határátkelőhelyen buszokkal és vasúton több mint 8 ezer migráns érkezett, akiket regisztrációs és gyűjtőpontokra szállítottak. Akik a regisztrációnak nem voltak hajlandóak alávetni magukat, továbbmentek Ausztria felé - tette hozzá.
Közlése szerint szombaton a szerb határszakaszon 108 határsértőt fogtak el, az ásotthalmi határátkelőt reggel hét órakor sikerült megnyitni, és készek tárgyalni a többi átkelő megnyitásáról is, ha Szerbia garantálja, hogy nem kerül sor a közlekedés és a határ biztonságát érintő rendbontásokra. A horvát határszakaszon tíz óráig 2900 migráns jött, közülük 1800 vasúton érkezett Gyékényesre, azaz pénteken és szombaton összesen mintegy 11 ezer bevándorló lépett Magyarország területére - mondta Bakondi György. Beszámolt arról is, hogy éjszaka elkészült a magyar-horvát határszakaszra 41 kilométeren tervezett műszaki határzár első védvonala, a kerítés építése viszont a terepviszonyok miatt nehezebb lesz, mint a magyar-szerb határon. Szerbia felől özönlenek Horvátországba a migránsok, így nem lehet arra számítani, hogy rövid időn belül megállna az "áradat" - jegyezte meg.
Bakondi György a magyarbólyi vasútállomáson történtekkel kapcsolatban hangoztatta, hogy az esetet az országos rendőrfőkapitány bizottsággal vizsgáltatja ki. A vonat vezetőjét előállították, jelenleg szabadlábon védekezhet - fűzte hozzá.
Kovács Zoltán kérdésekre válaszolva leszögezte, fénykép- és videofelvételek tanúskodnak arról, hogy a migránsokat kísérő horvát rendőrök fegyverrel érkeztek, és az már nem volt náluk, amikor felvették az adataikat. "Ezt ki kell vizsgálni, ne spekuláljunk, várjuk meg a végét, de a tegnapi bejelentés minden szempontból megállta a helyét" - mondta.
A kormányszóvivő közölte, hogy a migránsok szállítása a horvát és magyar hatóságok egyeztetése nélkül történt, az esettel összefüggésben a tiltott határátlépéstől a fegyveres belépésen keresztül a vasúti közlekedés biztonságának veszélyeztetéséig számos bűncselekmény gyanúja vetődik fel.
Kovács Zoltán újságírók érdeklődésére hangsúlyozta azt is, hogy a rendőrség röszkei határnál gumilövedéket nem, csak az engedélyezett, rendszeresített, a támadással arányos eszközöket használt a támadás elhárítására.
"Az ott történt eseményekkel összefüggésben a legképtelenebb állítások, csúsztatások, hamisítások hangzanak el, láthatóan nemcsak a politika, hanem a magukat szakmainak nevező szervezetek is mindent elkövetnek a valóság meghamisítására" - fogalmazott a kormányszóvivő.
Letenyére ismét buszokkal viszik a horvátok a migránsokat
Újabb autóbuszok érkeztek Zágrábból szombat délelőtt a letenyei magyar-horvát autópálya-átkelőre, ahol, akárcsak az éjszaka, magyar buszokra ültetik át az illegális bevándorlókat - tudta meg az MTI a helyszínen. Délig nyolc busz érkezett Zágrábból, ezek az autópálya egyik sávját foglalták el a Letenye-Muracsány (Gorican) határátkelő Magyarországra belépő oldalán. Ezekkel a buszokkal mintegy öt-hatszázan érkeztek a határra, ahol megerősített rendőri jelenlétet lehet továbbra is tapasztalni.
Délelőtt ugyanakkor elhagyta Letenyét, és Nagykanizsán keresztül Somogy megye irányába távozott az a honvédségi konvoj, amely még éjjel vonult fel a letenyei határátkelőnél. Eközben mobilvécéket, szemétgyűjtőket helyeztek el a határállomáson az átszállásra várakozóknak. Az MTI információja szerint folyamatosan érkeznek még horvát buszok a szerb-horvát határ menti Tovarnikból, ahol becslések szerint ötezer ember is lehet. Őket vonatokkal szállítják a magyar határra, Gyékényesre, buszokkal pedig Letenyére. A várható nagyobb létszámra utalhat, hogy nagyjából húsz magyar autóbusz várakozik még a migránsok átszállítására.
Az illegális bevándorlókat - többségük továbbra is fiatal férfi, de nők és kisgyerekek is akadnak közöttük - a rendőrök egyesével terelik át egyik buszról a másikra, közben pedig mindenkitől megkérdezik a származási országát is. Az átszállítás folyamatos és zavartalan, az emberek türelemmel viselik a várakozást.
Morvai: Az európaiak továbbra is saját hagyományaik szerint akarnak élni
Az Európai Unióban élő emberek továbbra is saját kultúrájukban, saját hagyományaik szerint, vallási gyökereik alapján akarják élni az életüket - jelentette ki Morvai Krisztina, a Jobbik EP-képviselője szombaton Bicskén. Morvai Krisztina "a migránsok Magyarországra toloncolása ellen" rendezett megmozduláson, mintegy száz ember előtt, annak a véleményének adott hangot, hogy saját kultúrájukkal, hagyományaikkal együtt szeretnének élni az illegális migránsok is, akik saját hazájukat kívánták erősíteni, azért dolgoztak és tanultak, amíg különböző okok miatt el nem hagyták otthonaikat. Az okok megszüntetését kell követelni, hogy a migráció által érintett emberek saját szülőföldjükön maradhassanak - tette hozzá. Morvai Krisztina kiemelte: két ideológia ütközik a migrációs válsághelyzetben. Az egyik a nyugati világ neoliberális értékrendszerén alapszik, ahol a demográfiai problémákra megoldást jelentenek az olcsó munkaerőt biztosító, könnyen manipulálható, gyökértelen bevándorlók. Ezzel szemben vannak a szülőföldön maradást előtérbe helyezők, akik szeretnek saját közösséghez, nemzethez tartozni, saját szokások szerint élni. Úgy vélte, "a háború e két oldal között zajlik", és a "szülőföldpártiaknak" össze kell fogniuk a fogadó- és tranzitországokban, továbbá a származási országokban is. Az EP-képviselő arra biztatta a jelenlévőket, hogy juttassanak szemeteszsákokat és gumikesztyűket a migránsoknak, és udvariasan, higgadt hangnemben kérjék meg őket: takarítsák össze maguk után a szemetet, és helyezzék azt a szemétgyűjtő konténerekbe. Mint mondta, személyes pélmonostori tapasztalatai igen kedvezőek voltak, a migránsok a kérését természetesnek vették, és percek alatt megtisztították a környéket.
Működik a tranzitzóna Beremenden
Pénteken 18 óra óta működik Beremenden az újonnan létesített tranzitzóna, annak ellenére, hogy még tart a kialakítása - közölte Kiss Attila, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgató-helyettese szombaton, a menekültválsággal foglalkozó budapesti sajtótájékoztatón. Hozzátette: a hivatal munkatársai biztosítják a helyszínen a menedékjogi kérelmek átvételét.
Balázs László, az Országos Rendőr-főkapitányság határrendészeti főosztályvezetője elmondta, hogy péntek éjfélig 209 963 emberrel szemben intézkedtek tiltott határátlépés miatt az idén, ebből 200 973-an Szerbia, 7993-an pedig Horvátország felől érkeztek. Hozzátette: pénteken 7852 emberrel szemben intézkedtek ugyanezért, közülük a horvát-magyar határszakaszon 7562, a szerb-magyaron pedig 288 emberrel szemben. Szombat reggel 8 óráig 3065 embert fogtak el tiltott határátlépés miatt, közülük 2950-et a horvát-magyar határszakaszon.
Kiss Attila elmondta: péntekig 172 801 menedékjogi kérelmet nyújtottak be az idén, pénteken a kérelmek száma 362 volt. Szeptember 15-étől, a jogszabály-módosítás hatályba lépésétől kezdődően 334-en nyújtottak be kérelmet. Szintén ettől az időponttól kezdve 225 esetben menedékjogi őrizetbe vételt rendeltek el, pénteken ez a szám 69 volt. Az idegenrendészeti hatóság szeptember 15-étől 67 ember idegenrendészeti őrizetét rendelte el, többségét a bíróság által kiszabott kiutasítás végrehajtása érdekében. A befogadó intézményekben 1068-an tartózkodtak szombat reggel, rendkívüli esemény nem történt - mondta.
Kérdésekre válaszolva Makula György, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának helyettes vezetője határozottan cáfolta, hogy a horvát és a magyar rendőrség között egyeztetés történt volna pénteken a bevándorlók átszállításáról. Amikor a vonat beérkezett a magyarbólyi állomásra, a horvát rendőröknél még volt szolgálati fegyver az interneten megjelent felvételek tanúsága szerint, ám amikor megközelítőleg három óra elteltével a magyar rendőrök igazoltatták őket, már nem - vetették fel a sajtótájékoztatón. Makula György azt mondta: a rendőrség vizsgálja, mi történt a vonat beérkezése és az igazoltatás között. Szintén kérdésre válaszolva Balázs László ismertette, hogy 1142 embercsempész ellen intézkedtek eddig.
Éjfél óta mintegy 1200 migráns érkezett Baranyába
Szombaton, délelőtt tíz óráig mintegy 1200 migráns érkezett Magyarországra a magyar-horvát határ Baranya megyei szakaszán - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Popovics Dejan elmondta, hogy az éjszaka nyugalomban telt, a bevándorlók többsége Beremendnél lépte át a határt, onnan buszokkal szállították el őket, mások a zöldhatáron keresztül érkeztek.
Szlovénia engedett a migránsok nyomásának
Szlovénia beengedte azokat a migránsokat az országba, akik péntek este óta vártak a horvát-szlovén Harmica átkelőhelynél - közölte a horvát sajtó szombaton. A szlovén rohamrendőrök az éjszaka még útjukat állták. A migránsok a Szutla határfolyó egyik hídján akartak bejutni az országba. A tömeg, amelyben gyerekek is voltak, át akarta törni a rendőrkordont. A rendőrök ekkor könnygázt vetettek be. A feszült helyzet egy órán át tartott.Az STA szlovén hírügynökség tájékoztatása szerint közülük százat szombaton reggel beengedtek az országba - elsőbbséget élvezetek a nők és a gyerekek -, további százan pedig még várnak a horvát oldalon. A szlovén hatóságok busszal szállítják az embereket a határhoz közeli brezicei befogadóállomásra, ahol regisztrálják a határátlépőket.
Szlovénia tízezer menekültet tud fogadni berlini nagykövete szerint
Szlovénia legfeljebb tízezer menekültet képes fogadni, olyanokat, akik menekültstátus iránti kérelmet nyújtanak be az országban - mondta Marta Kos Marko, Szlovénia németországi nagykövete egy szombati német napilapnak. "Ha a menekültek menekültstátus iránti kérelmet adnak be nálunk, befogadjuk és megvédjük őket. Megvannak a kapacitásaink erre. Legfeljebb tízezer embert tudunk fogadni" - mondta a nagykövet a Rheinische Postnak. Ezen a számon felül - tette hozzá - Szlovéniának európai segítséget kell kérnie. "A schengeni egyezmény és a dublini rendelet előírásainak megfelelően járunk el. Ugyanakkor szem előtt tartjuk a humanitárius szempontokat is" - jelentette ki a diplomata. Pénteken a szlovén nemzetbiztonsági tanács ülése után Miro Cerar kormányfő azt mondta, ha a menekültáradat túl nagynak bizonyul, az érintett országokkal együtt megvizsgálják annak lehetőségét, hogy létrehozzanak egy szabad folyosót, amelyen keresztül átengedik a migránsokat Szlovénián. Döntöttek arról is, hogy megerősítik a Horvátországgal közös határ biztonságát, valamint elsősorban logisztikai feladatokra mozgósítják a hadsereg egy részét. A szlovén hatóságok arra számítanak, hogy szombaton mintegy ezer migráns érkezik Horvátországból. Közölték, hogy a menedékkérőket beengedik, de visszatoloncolják azokat, akiket illegális bevándorlónak minősítenek. A pénteken belépni akarók többsége menedéket kért, őket zömmel a sátrakból álló brezicei menekülttáborba, kisebb részben a postojnai menedékes központba vitték.
Segélyszervezetek is segítenek a horvát és az osztrák határnál
A horvát és az osztrák határnál is segítenek magyar segélyszervezetek: a beremendi határállomáson az Ökumenikus Segélyszervezet hozta létre legújabb bázisát, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat az osztrák és a horvát határnál étellel, innivalóval, ruhákkal, takarókkal, kötszerekkel látja el a Horvátországból érkezett migránsokat, menekülteket. Kis Boáz, az Ökumenikus Segélyszervezet sajtóreferense szombaton arról tájékoztatta az MTI-t, hogy péntek éjjel felállítottak egy nagyméretű sátrat, ahol a Horvátországból tömegesen érkező migránsokat és menekülteket élelmiszerrel és ivóvízzel látják el. A fűtött sátor gyerekek és családok ideiglenes befogadására is alkalmas - tette hozzá. Arról is beszámolt, hogy a segélyszervezet munkatársai és önkéntesei már pénteken, az első órákban csaknem 2500 ember ellátásáról gondoskodtak. Az azonnali segítségre különösen a gyerekek esetében volt nagy szükség, mivel a bevándorló családok a pélmonostori gyűjtőhelyen nem kaptak megfelelő ellátást. A segélyszervezet kedden felállított, magyar humanitárius szakemberekből, tolmácsokból és önkéntesekből álló mobilcsapata az elmúlt napokban három országban napi 1500-2000 embert látott el. Elsőként Horgosnál, a határ közelében lévő táborban békésen várakozó menedékkérők számára osztottak vizet, valamint élelmiszercsomagokat, majd Bezdánban folytatták a segítségnyújtást. A magyar segélyszervezet mindeközben szerb partnere, a szintén ökumenikus karitatív szervezet, az Ekumenska Humanitarna Sluzba munkájának támogatásával is segít a kialakult válsághelyzetben. Az Ökumenikus Segélyszervezet adománygyűjtést indított, hogy folytatni tudják a rendkívüli segélyprogramot. Ehhez a 1353-as adományvonalra indított hívással vagy SMS-sel 250 forint adománnyal, valamint a www.segelyszervezet.hu honlapon keresztül történő online adományozással lehet csatlakozni.
Romhányi Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményben azt írta: a szeretetszolgálat munkatársai hajnal két óráig 45 autóbuszt számoltak össze Szentgotthárdnál, egy, a határon álló csarnoknál kialakított gyülekezőhelyen, ahova egész éjszaka érkeztek a menekülteket, migránsokat szállító autóbuszok. Éjszaka ivóvízzel, forró teával, szendvicsekkel várták a Horvátországból Magyarbólyba küldött "menekültvonat" mintegy ezer utasát, de azokat is ellátták, akiknek kötszerre vagy meleg ruhára volt szükségük. Szombat reggel a szeretetszolgálat nyugat-dunántúli regionális szervezete újratöltötte a Szentgotthárdnál elfogyott készleteket, hogy a gyűjtőpontra a hétvégén érkező migránsokat, menekülteket is el tudják látni.
Osztrák rendőrök próbálják megfékezni az illegális bevándorlók között kialakult tülekedést a magyar-osztrák határnál, Rábakeresztúr (Heiligenkreuz) határában 2015. szeptember 19-én. A migánsok között akkor alakult ki tülekedés, amikor megérkezett az őket továbbszállító autóbusz. Az éjjel több ezer illegális bevándorló gyűlt össze az ausztriai Rábakeresztúron, ahová a közeli Szentgotthárdról érkeztek. MTI Fotó: Varga GyörgyTöbb ezer menekült érkezett Ausztriába éjfél óta
6700 menekült érkezett az ausztriai Burgenlandba magyar-osztrák határátkelőkön keresztül péntek éjfél és szombaton reggel fél kilenc között - közölte az osztrák rendőrség.
Helmut Marban rendőrségi szóvivő az APA osztrák hírügynökség érdeklődésére elmondta: 2500-an az észak-burgenlandi Miklóshalma (Nickelsdorf) térségében, 4200-an a dél-burgenlandi Rábakeresztúrnál (Heiligenkreuz) érkeztek.
A menekültek egy részét az éjszaka folyamán autóbuszokkal már tovább szállították Bécsbe, illetve Grazba. Rábakeresztúrról a közeli Nagyfalvára (Mogersdorf) viszik őket buszokkal, ahonnan különvonatokkal szállítják őket Grazba.
Az osztrák rendőrségi illetékes tájékoztatása szerint a hegyeshalmi határátkelő osztrák oldalán található miklóshalmai határállomáson viszonylag nyugodt a helyzet, ezer-ezerötszáz menekült tartózkodik ott.
A menekülteket a Vöröskereszt és az osztrák hadsereg látja el. Nagyobb kihívást jelent a helyzet kezelése Rábakeresztúrnál, ahol kisebb területen tömörül a tömeg - tette hozzá.
Habár péntek este már körvonalazódott, hogy egy "lélegzetvételnyi szünet" után az érkezők újabb hullámára lehet számítani, a nagyságrend mégis meglepetésként érte a hatóságokat. "Információáramlás van már, de lehetne jobb is" - mondta Helmut Marban.
Több ezer migráns érkezett Szentgotthárdra
Több ezer migráns érkezett buszokkal és két vonattal az éjszaka és a szombat reggeli órákban Szentgotthárdra, akik azonban továbbra sem mennek be az ideiglenes gyűjtőpontra, hanem amint tudnak, indulnak Ausztriába.
Kazmar Enikő, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője továbbra sem mondhatott pontos adatokat az illegális bevándorlók létszámáról, de annyit közölt, valóban több ezren vannak.
Az MTI értesülései szerint péntek éjfélig 14 autóbusszal 830 migráns érkezett a szentgotthárdi ipari parkban lévő ideiglenes gyűjtőponthoz, majd reggel 7 óráig további 30 autóbusszal és egy vonattal 2500 ember érte el a magyar-osztrák határon lévő Rába-parti várost.
Nem sokkal nyolc óra után ismét begördült egy vonatszerelvény a szentgotthárdi vasútállomásra, amelyen 1000-1200 migráns utazott, akik csakúgy mint korábbi társaik, gyalogosan indultak el a határ felé.
Péntek óta több mint ötezer migráns hagyta el Horvátországot
Horvátországba szerda reggeltől péntek 19 óráig 17 ezer illegális bevándorló érkezett, és több mint ötezer hagyta el az országot - tudatta a horvát közszolgálati televízió szombaton. Horvátország a nyolc horvát-szerb határátkelő közül hetet lezárt, csak a bajakovói átkelő maradt nyitva, amely a Belgrád-Zágráb autópályán van. Ennek ellenére folyamatosan érkeznek a zöldhatáron az illegális bevándorlók.
A kelet-szlavóniai Tovarnikban pénteken még több mint nyolcezer migráns tartózkodott, és további ezrek várják, hogy átléphessenek a még csütörtök éjszaka lezárt kiskőszegi-bezdáni határátkelőn, amelynek kiskőszegi horvát oldalát rendőrségi kordonokkal védik, és a híd közepén állítottak sátrakat a bevándorlók. Azokat a migránsokat, akik illegálisan lépik át az országhatárt, a horvát hatóságok regisztráció nélkül, szervezetten, autóbusszal szállítják a magyar határra, ahol a magyar hatóságok átveszik őket. A menedékkérők azután indultak el Magyarország felé, miután Zoran Milanovic horvát miniszterelnök pénteken, rendkívüli sajtótájékoztatón bejelentette: nem tartóztatja fel tovább a migránsokat, nem zárja le az országhatárokat, és nem vezényli ki hadseregét a határokra.
Újabb migránsáradat tart Horvátország felé
A délelőtti órákban újabb migránsáradat indult el a szerb-horvát határon fekvő Tovarnik felé Szerbiából - közölte az M1 helyszínen tartózkodó tudósítója az MTI-vel szombaton. Nagy a rendőri készültség. A horvát hatóságok a földekről és a kukoricásból a határátkelő felé próbálják meg terelni a migránsokat, akik kétszáz méteres sorban kígyóznak a tovarniki határállomás felé, amelyet újra megnyitottak.
A rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a rendőrök figyelik a migránsok haladását, biztosítják a közrendet, és azt is, hogy vonulásuk során betartsák a közlekedési szabályokat.
Szentgotthárdon az ipari park területén múlt szombaton állítottak fel a katasztrófavédelem munkatársai sátrakat, de az ideiglenes gyűjtőpontot eddig alig vették igénybe migránsok, a kialakult gyakorlat szerint ahogy leszállnak a járművekről, azonnal indulnak Ausztria irányába.
Éjszaka háromezer menekültet fogadtak a letenyei határátkelőn
Szombatra virradó éjjel mintegy háromezer illegális bevándorlót szállítottak Horvátországból buszokkal a Letenye-Muracsány (Gorican) autópálya-határátkelőre - értesült az MTI a helyszínről.
Ötvenöt autóbusz érkezett péntek estétől a letenyei határátkelőhöz, ezekről a hatóságok magyar buszokra ültették át az utasokat. Az utolsó jármű hajnali negyed 6-kor indult el a határról, ahol mindvégig nyugalomban zajlott a migránsok fogadása.
Az MTI úgy tudja, hogy a buszokkal Szentgotthárdra, illetve Vámosszabadiba, regisztrációs pontokra vitték tovább a Horvátország felől érkezőket. A rendőri jelenlétet péntek estétől erősítették meg a határátkelőnél, de éjszaka honvédségi egységek is érkeztek Letenyére. A járműforgalom mindezek ellenére zavartalan volt mindkét irányba.
Az Országos Rendőr-főkapitányság éjszakai közleménye szerint a magyar-horvát határszakaszon keresztül pénteken tömegesen indultak meg illegális bevándorlók Baranya, Somogy és Zala megyébe. Beremenden, Magyarbólyon, Gyékényesen, Nagykanizsán és Letenyén éjfélig csaknem ötezer migránssal szemben intézkedett a rendőrség, majd az érkezőket a regisztrációs pontokra, Vámosszabadiba és Szentgotthárdra kísérték - írták.
A közlemény felidézi, hogy Magyarbólyon a magyar államhatárt pénteken illegális bevándorlókkal átlépő vonat mozdonyvezetőjét és személyzetét a rendőrök előállították. A szerelvényt Magyarország területére bekísérő - szolgálati lőfegyverrel nem rendelkező - horvát rendőröket igazoltatták, majd visszakísérték őket a államhatárig.
DK: a kormány bűncselekménye kényszeríti a rendőröket
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány bűncselekmény elkövetésére kényszeríti a rendőröket azzal, hogy a horvát-magyar határon nem engedi a menekültek új szabályok szerinti feltartóztatását. Molnár Csaba, az ellenzéki párt alelnöke az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében emlékeztetett, szombaton négyezer menekült lépte át a magyar-horvát határt, akiket a magyar hatóságok továbbszállították Ausztriába. Az akcióban közreműködő rendőrök mindezzel az Orbán-kormány által bevezetett "embertelen és felesleges" új szabályokat szegték meg, a tiltott határátlépés ugyanis már bűncselekménynek minősül - írta a politikus, majd megjegyezte, a rendőrök hivatali kötelességüket szegték meg, amikor ezekben az esetekben nem indították meg a büntetőeljárásokat. Molnár Csaba szerint ugyanakkor nyilván nem a rendőrök a bűnösök, hanem az, aki ilyen helyzetbe hozta őket, aki ezt az utasítást kiadta.
„Rákényszerítettük a magyarokat a menekültek fogadására, továbbra is ezt fogjuk tenni”Működik a tranzitzóna Beremenden...