Belföld
„Precedensértékű lehet a kvóták ügyében indított per”
Törvény kötelezi a kormányt, hogy forduljon bírósághoz a kvóták miatt +VIDEÓ

Arra is kitért, hogy figyelni kell arra, hogy milyen nemzetbiztonsági kockázatokat rejt magában a migráció, és az is lényeges, hogy Európa hogyan tud védekezni a terrorista akciókkal szemben.
Jól halad az aláírásgyűjtés
Kósa Lajos szerint jól haladnak az aláírásgyűjtéssel, amelyet - mint mondta - addig folytatnak, „amíg ez a teljesen elhibázott kötelező betelepítési kvóta létezik jogi értelemben”.
Hozzátette: a keretszám álláspontjuk szerint „abszolút jogellenes, értelmetlen, felesleges, rossz intézkedés”.
A kormánypárti politikus a Kossuth rádió 180 perc című műsorában megjegyezte: „az összes nemzetközi szerződésünkkel ellentétes a betelepítési kvóta, tehát itt nagyon mellélőttek a brüsszeli urak”, hiszen a menekültügyi konvenciók tiltják, hogy nagyobb csoportokat akaratuk ellenére telepítsenek át. Ráadásul a kvótarendszer működésképtelen is, mivel egy újabb probléma forrása - tette hozzá.
Kósa Lajos szerint az utóbbi időben óriási változás állt be az illegális bevándorlással kapcsolatos közbeszédben, mivel az unió és az Európai Bizottság vezetőinek nyilatkozatai „köszönőviszonyban sincsenek” az emberek által tapasztalt mindennapi valósággal.
A frakcióvezető bevándorlás- és betelepítéspártinak nevezte a baloldalt budapesti sajtótájékoztatóján, miután a baloldali képviselők nem támogatták a parlamentben a kötelező betelepítési kvóta elleni Fidesz-KDNP-s törvényjavaslatot.
Kósa Lajos azt mondta, a szocialisták a betelepítési kvóta végrehajtására kötelezték volna a kormányt.
A Fidesz szerint azonban sikerrel lehet felvenni a küzdelmet a kvóták ellen az Európai Bíróságon. A kormánypárt a magyar alkotmánnyal, az európai alapelvekkel és a nemzetközi joggal is ellentétesnek tartja a bevándorlók kötelező szétosztását - közölte a frakcióvezető. Hozzátette, a betelepítési kvóta kényszerű lakosságáttelepítést jelentene.
A politikus egyébként végrehajthatatlannak is tartja a kvóták szerinti kötelező betelepítést, mert kényszer nélkül nem tarthatók az egyébként Németországba igyekvő bevándorlók az Európai Unió más tagállamaiban. Ha viszont kényszert alkalmaznak, "a legrémségesebb kommunista és náci időket hozza vissza az Európai Bizottság Európába" - fogalmazott.
Azzal kapcsolatban, hogy Franciaország háborús cselekménynek tartja a párizsi merényletsorozatot, Kósa Lajos azt válaszolta: ha valóban háborús cselekményről van szó, az azt is jelentheti, hogy Irakból és Szíriából - ahol az Iszlám Állam működik - vizsgálat nélkül senkit nem fogadhatna Franciaország, és vizsgálattal is csak zárt táborokban.
A nemzeti minimum programjáról szóló javaslattal kapcsolatban - amelyet nem vett tárgysorozatba kedden a Ház - a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: a kormánypárt szerint átlátszó provokációról van szó az ellenzék részéről. Ha egy családban élő gyermek éhezik, akkor a család van rossz helyzetben, így az egész családon kell segíteni - fogalmazott Kósa Lajos, hozzáfűzve: "ahol a család minden tagja jó körülmények között van, csak a gyerekek éheznek, az gyámügyi kérdés (...), attól a családtól a gyereket el kell venni".
Azt is hangoztatta, hogy a mostani kormány tette a legtöbbet a gyermekek közétkeztetésének támogatásáért.
Kónya: A kötelező kvóta nem megoldás
A kötelező kvótát már túlhaladta a történelem, Európának más megoldást kell találnia a migránsügyben - indokolta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Kónya Péter azt, hogy független képviselőként miért támogatta annak a jogszabálynak az elfogadását, amely arra kötelezi a kormányt, hogy kezdeményezze a bevándorlók kötelező kvóták szerinti szétosztásáról szóló uniós jogszabály megsemmisítését.
A politikus arra is kitért, hogy Orbán Viktor hétfői, napirend előtti felszólalásában azt mondta, Európát megtámadták. Ha a miniszterelnök kijelentései nem politikai lózungok voltak, akkor ez azt jelenti, hogy alkalmazni kell a NATO-szerződés ötödik cikkelyét, amelyik kimondja: ha szövetség bármelyik tagját támadás éri, azt kollektív támadásnak kell tekinteni - tette hozzá.
Közölte, írásbeli kérdésben érdeklődik a kormányfőnél, hogy Európa és Magyarország hadba lép-e a NATO-szerződés alapján.
„Precedensértékű lehet a kvóták ügyében indított per”Törvény kötelezi a kormányt, hogy forduljon bírósághoz a kvóták...
Szerző: Magyar Hírlap, 2015. november 17.