Belföld
Posztumusz Pro Universitate Díjat kapott Tóth Ilona
A forradalom előtt a Szövetség utcai kórházban volt belgyógyászati gyakorlaton
Az intézmény honlapján csütörtökön megjelent közlemény idézi Merkely Bélát, az egyetem rektorát, aki hangsúlyozta, hogy Tóth Ilona a harcokban megsebesült emberek ellátása, ápolása során mutatott példamutató, önzetlen magatartásával hozzájárult a Semmelweis Egyetem, illetve jogelődje, a Budapesti Orvostudományi Egyetem hírnevének öregbítéséhez is.
Hozzátette: az egyetem a díj átadásával megemlékezik mindazokról, akik az 1956-os események során orvosi, ápolói, gyógyítói hivatásukkal segítették a sebesültek ellátását, enyhítették fájdalmukat.
Tóth Ilona 1951-ben érettségizett a Teleki Blanka Általános Leánygimnáziumban, majd felvették az orvostudományi egyetemre. A forradalom előtt a Szövetség utcai kórházban volt belgyógyászati gyakorlaton.
1956. október 23-án részt vett a diáktüntetésen, október 25-én pedig jelentkezett ápolónőnek a Szövetség utcai kórházba, ahol azonban nem tudtak munkát adni neki, így átküldték a Péterfy utcai kórházba. Ott az Önkéntes Mentőszolgálat tagja lett, majd november 1-jétől a kórház kisegítő részlegének vezetője. November 20-án társaival együtt letartóztatták, majd koncepciós per után 1957. június 28-án kivégezték.
2001-ben a Fővárosi Bíróság a Tóth Ilona elleni 1957-es eljárást semmisnek nyilvánította. Az egyetem 2001 novembere óta szoborral is tiszteleg az emléke előtt, mely Nagyvárad téri elméleti tömb előtt áll.
A legmagasabb egyetemi szintű kitüntetést a család nevében Tóth Ilona unokahúga, Tóth Dóra vette át Merkely Béla rektortól a díj adományozásáról döntő szenátusi ülés szünetében.