Belföld

Politikai célokat szolgáló álcivilek

Kiterjesztené a kormány az eddigi szabályozást a Soros-féle szervezetekre is

Egyelőre csupán egy tervezetről beszélünk, nincs konkrét döntés – nyilatkozta lapunknak Soltész Miklós civilügyi államtitkár a civil szervezeti vezetők vagyonnyilatkozati kötelezettségéről.

Soltesz
Soltész Miklós (Fotó: MH)

– Miért most állnak neki a civileket érintő újabb szigorításnak?

– A vonatkozó törvényben most is benne van, hogy a hazai költségvetési forrásból több mint évi ötvenmillió forintos támogatást elnyerő szervezetek vezetőinek vagyonnyilatkozatot kell tenniük. Amikor ezt bevezettük, Soros és elvbarátai nem kiabáltak. Most, hogy hirtelen ez rájuk is vonatkozna, fellármázták a baráti sajtót, mivel félnek, kiderül, mire használják a külföldi, illetve uniós megbízóiktól szerzett forrásokat. Megjegyzem, olyan mennyiségű pénzről van szó, amilyenről a hazai civilek kilencvenkilenc százaléka csak álmodik.

– Vagyis egy meglévő szabály kiterjesztéséről van szó. Mikor lépne életbe?

– Hangsúlyozom, egyelőre csupán tervezetről beszélünk, nincs konkrét döntés. Érdekes amúgy, hogy a Hillary Clinton amerikai győzelmében bízó Soros-szervezetek maguk fedték fel hovatartozásukat, amit az elnökválasztás eredménye nyomán lehet, hogy már megbántak. Továbbra is legfeljebb hatvan szervezetről van szó, amelyek egy része azonban egyenesen anarchista tevékenységet folytat, minden kormányzati döntéssel és szándékkal szembemegy. Álcivilek, politikai célokkal. Elfogadhatatlan, hogy a társadalmi többség ellenére, kívülről jövő megbízások nyomán akarják megváltoztatni a magyar berendezkedést, támadják a családokat, miközben a többi, mintegy hatvanezer szervezet csendben végzi helyi tevékenységét a sport, a szociális szféra vagy éppen az egészségügy területén, valódi szolgálatot ellátva. Ők nem balhéznak.

– Németh Szilárd fideszes képviselő azóta visszavont nyilatkozatában egyenesen a kifogásolt „álcivilek” kitakarításáról értekezett. Elszólás?

– Ki-ki vérmérséklete szerint nyilatkozik. Engem is felháborít, hogy Soros és köre a társadalmi rendet megváltoztatva, külföldi érdekek mentén ténykedik Magyarországon, nyugati eszmetársaik pedig folyton csak értük aggódnak. Kérdezem: mikor emelték fel a hangjukat mondjuk a Nagycsaládosok Országos Egyesülete érdekében? Nem emlékszem ilyesmire.

– Milyen egyéb változás várható a civil politikában?

– Az irány marad. Ráadásul nemrég az érintettek adminisztrációs terhein is könnyítettünk, a valódi civil szervezetek állami támogatása pedig a 2010-es száznegyvennégymiiliárdról 2015-re több mint kétszázmilliárd forintra nőtt. Továbbra is utóbbiak mellett áll a kormány.


Németh Szilárd: Fenntartom a véleményem

Lehet, kicsit erősen fogalmazott, de a lényeget illetően fenntartja véleményét Németh Szilárd. Tegnapi tájékoztatóján azt mondta, nincs szó eltakarításról, a kulcsszó az átláthatóság. Világossá kívánják tenni a magyar embereknek, „ki kicsoda”, kik ezek a civil szervezetek, kinek az érdekeit képviselik, milyen forrásból működnek, s hogyan élnek ezen szervezetek vezetői. Az elmúlt negyvennyolc óra szerinte őt igazolta: nem tőle riadtak meg, hanem önmaguktól.