Belföld

Pokorni Zoltán: Élni kell az eséllyel

A polgármester szavazásra buzdít

A XII. kerület polgármestere szerint élni kell a Normafa megújításának esélyével.

Pokorni Zoltán szombaton újságíróknak felidézte, hogy az Országgyűlés átadta az önkormányzatnak a jogot, hogy a területen lévő erdőkről döntsön, a kormány pedig finanszírozza a helyreállítást. A fideszes polgármester értékelése szerint a terület tele van jobb sorsa érdemes, esetenként 30-40 éve használatlan műemlékekkel, amelyek felújításra szorulnak. Példaként említette a Lóvasút végállomását, ahol a későbbiekben a helytörténeti gyűjteményt helyeznék el.
Szólt arról is, hogy tanösvényeket alakítanának ki, fogadóközpontot hoznának létre és visszabontanák az Olimpia Hotelt, a gyerekek tanulására pedig egy kis sípályát alakítanának ki, nem veszélyeztetve a védett fajokat.
A polgármester kifejtette, hogy sok ponton engedtek elképzeléseikből a zöld és civil szervezetek, ellenzéki pártok racionális érveinek hatására, s ezzel két és fél év alatt egy kompromisszumos javaslat jött létre. A helyi népszavazást ennek ellenére megtartják, mert megígérték - mondta.
Pokorni Zoltán beszélt arról is, hogy az önkormányzat a parlament által adott lehetőségek egy részével nem kíván élni, így ha már látszik, milyen jogosítványokra nincs szükségük, akkor maga kezdeményezi a Normafa-törvény módosítását.
A vasárnapra kiírt ügydöntő népszavazásról azt mondta: függetlenül attól, hogy hányan mennek el, magukra nézve kötelezőnek tekintik az eredményt.
A kerület vezetője reagált a Jobbik nyilatkozataira is. Meglepőnek tartotta az ellenzéki párt pálfordulását, amit az országos politikai szándékoknak tulajdonított, semmint helyi megfontolásoknak. Visszautasította, hogy a tervek között nem szerepelne a libegő vagy műemléki épületek felújítása, az Olimpia Hotellel összefüggő offshore-vádakra pedig azt felelte: a Jobbikot 20 évig nem zavarja az épület tulajdoni viszonya, s a kerület akkor juttatná haszonhoz a tulajdonost, ha mindent felújítana a hotel körül közpénzből, s nem azzal, hogy igazságügyi szakértők bevonásával kisajátítja azt.

Jobbik: Tágak a beruházás keretei
A Jobbik tágnak tartja a Normafa fejlesztésének kereteit, értékelésük szerint nem átlátható, hogy mi valósul meg.
Hegedűs Lorántné, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján a Normafa helyreállításával összefüggésben kiírt, helyi népszavazásról szólva azt mondta: olyan fejlesztéseket képzelnek el, amelyek a turistaútvonalak rehabilitációjáról, az infrastruktúra fejlesztéséről szólnak, de nem szolgálják magánbefektetők érdekeit. Emlékeztetett, hogy a héten törvénymódosító javaslatot nyújtottak be a parlamentnek, hogy ne lehessenek visszaélések a beruházás során.
A jobbikos politikus azt is kijelentette: tiltakoznak az ellen, hogy a szerdán benyújtott költségvetési javaslat hatszázmillió forintot irányoz elő a Normafára, miközben még nem volt meg a népszavazás.
Párttársa, Gyöngyösi Márton azt hangoztatta: az önkormányzat által javasolt fejlesztések nem átláthatóak, a Jobbik pedig a kezdetektől ellenezte, hogy így valósuljanak meg a fejlesztések.
A főváros XII. kerületében vasárnap tartanak helyi népszavazást a Normafa helyreállításáról.

Az LMP tartózkodásra szólít
Az LMP azt kéri a vasárnapi, Normafáról szóló helyi népszavazáson választásra jogosultaktól, ne menjenek el szavazni, mert olyan kérdés kerül a választók elé, amiről nem lehet jól dönteni - mondta Hajdu Mária, a párt XII. kerületi önkormányzati képviselője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján. A sajtótájékoztatón Szél Bernadett, az LMP társelnöke arról is beszélt, hogy pártja szerint a kormány tudatosan cseréli közfoglalkoztatottakra a közalkalmazottakat.
Elmondása szerint a népszavazás véleménynyilvánító, azaz akármi lesz az eredménye, nem biztosított, hogy nem indul értelmetlen beruházás a Normafánál és a környező erdőben.
A népszavazás színjáték, ami minél kevesebb megkötéssel, minél nagyobb felhatalmazást adna az önkormányzatnak, hogy megvalósíthassa a Normafa úgynevezett rehabilitációját - mondta. Hozzátette, az önkormányzat tervében szerepel az Olimpia szálló kisajátítása, a gyanú szerint "offshore lovagokhoz" vándorolhatnak a keményen dolgozó kisemberek adóforintjai.
A képviselő beszélt arról is, hogy példaértékű ugyan a Pokorni Zoltán polgármester által végigvitt egyeztetési folyamat, de nem ismeretesek a beruházás részletei, ezért azt kérik a választóktól, hogy vasárnap ne szavazzanak, helyette kiránduljanak a Normafához.
Csárdi Antal, az LMP fővárosi közgyűlési képviselője elmondta, követelik az úgynevezett Normafa-törvény visszavonását, amely jelenleg lehetővé teszi, hogy a természetvédelmi törvény, az erdőtörvény és az építési szabályok megkerülésével építhessenek a területen.