„Példa nélküli gesztust tett a kormány a Sorsok Házával”

Az antiszemitizmus Nyugat-Európában egyértelműen biztonságpolitikai kérdéssé vált

Köves Slomó: A tizenhét milliós Hollandiában, Sargentini hazájában 2017-ben száztizenhárom antiszemita gyűlöletcselekményt regisztráltak a nagyjából húszezres zsidó közösség valamely tagjával szemben, Magyarországon a százezres zsidó közösséggel szemben harminchét ilyen eset volt ugyanazon nemzetközi standardok alapján

Nem lehet a magyar antiszemitizmust összekeverni a nyugat-európaival, ahol a fenyegetést a muszlim fundamentalizmus és az univerzalista, baloldali ideológiai alapokon álló Izrael-ellenes propaganda katyvasza jelenti – fogalmazott lapunknak nyilatkozva Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija. Hangsúlyozta, a Sorsok Háza koncepciójának kialakítása során minden véleményre számítanak.
Köves-SlomóVannak olyan orgánumok és szerzők, akik mindig egy előre meghatározott agenda mentén a tényeket az adott koncepcióhoz igazítják – mondta az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija
(Fotó: Ficsor Márton)
–   Párbeszéd nyomán alakulhat ki a Sorsok Háza részletes koncepciója, nyilatkozta a napokban. A Mazsihisz ebben nem vesz részt, mondván, ők nem lesznek árulók. Hogy lesz ebből egyeztetés?

–  Nem visszariasztani, inkább motiválni szokott, ha egy ügy nem megy magától értetődően egyszerűen. Így továbbra is azt szeretném kérni mindenkitől, hogy tegyük félre intézményes és személyes sérelmeinket, és mutassunk példát a párbeszéd és az együttműködés terén. A holokauszt emlékezete amúgy is sok személyes fájdalommal, szorongással, tabuval, politikai és társadalmi frusztrációval terhelt, nem könnyíti meg a helyzetet, ha az erről szóló diskurzust a zsidó vallási közösségek belső vitái kísérik, vagy egyenesen elhomályosítják azt. A holokauszt emlékezete nem „zsidó”, hanem „nemzeti” ügy. Ugyanakkor a vészkorszak áldozatai többnyire zsidók voltak, így a gyógyulási folyamat elképzelhetetlen nélkülünk, különösen Magyarországon, ahol világviszonylatban is kifejezetten nagy a túlélők, illetve leszármazottaik közössége. Így mi, zsidók nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne vegyünk részt az emlékezetdiskurzus alakításában. Ez alól a felelősség alól nem bújhatunk ki.

–   Az egész projektet kárhoztató balliberális sajtó a holokausztban való magyar felelősség elkendőzésében való közreműködéssel is megvádolta az EMIH-et. Lehet ilyen olvasata a tervezett múzeumnak?

–   Mindenekelőtt azt érdemes tisztázni, hogy 2018-ban, négy, lassan öt nemzedékkel a tragédia után, mi a holokausztról szóló diskurzus elsődleges fókusza. Meggyőződésem, hogy ezt a fókuszt nem lehet a „történelmi felelősség” kérdésére leszűkíteni. Az emberi és európai civilizáció legnagyobb tragédiáját, az emberi minőség romlásának és a szenvedés szimbólumát nem foszthatjuk meg a lelkiismereti, erkölcsi, filozófiai kontextustól, annak lehetőségétől, hogy egyformán tudjunk tanulni ne csak a történelmi és politikai szövegkörnyezetről, hanem a mélységesen emberiről, az emberi erőszaknak, a cél nélküli gonoszság felfoghatatlanságának, és mindezzel párhuzamosan az önfeláldozás, a túlélés és az élni akarás erejének morálfilozófiai vonatkozásairól. Ezek azok a nagy kérdések, amelyek örök érvényű tanulságot hordoznak, és képesek akár egy ma tizenéves diákban is rezonálni. Ez természetesen nem jelentheti a felelősségek kérdésének megkerülését. Ezt Gulyás Gergely miniszter úr is kellően világossá tette az együttműködést bejelentő sajtótájékoztatón.

–   Mit szól ahhoz, hogy a hitközségi szerepvállalás miatt a Fideszt kiszolgáló egyházi vezetőnek nevezik egyes orgánumok?

–   Értem, de nehezen tudom elfogadni, hogy bizonyos körökben a politikai közélet egyvágányú értelmezése olyan általános mentális állapotot hozott létre, ami ennyi frusztrált indulatot képes kitermelni. A balliberális sajtó általam nagyra tartott szereplőinek teljesítményét hitelteleníti, hogy vannak olyan orgánumok és szerzők, akik mindig egy előre meghatározott agenda mentén a tényeket az adott koncepcióhoz igazítják. Ez egy nagyon beszűkült látókör, aminek mentén könnyű ítélkezni és leegyszerűsítő világmagyarázatokat adni. Minimum Hannah Arendt óta tudhatjuk, a holokauszt emlékezetének őszinte diskurzusához senkinek nincs származása, családtörténete vagy politikai világnézete okán előjoga. Ha lelkiismeretesen, széles körben szeretnénk a felszabadító katarzist elérni, akkor az azt kísérő párbeszédből egyetlen őszinte résztvevőt sem hagyhatunk ki.

–   Hogyan zajlik a gyakorlatban ez az egyeztetés a múzeum kapcsán?

–   A holokausztról szóló hiteles narratíva is sokféle lehet. Lehet például olyan, mint a Páva utcai holokausztközpont, amely a történelmi felelősség kérdésére tesz hangsúlyt, mondjuk így, egyfajta szikár történettudományi álláspontról, vagy olyan, mint a Jad Vasem, amely Izrael Állam létrejöttére konkludáltatja a zsidó nép tragédiáját. Ezek eltérő narratívák, de nem lesz ettől még az egyik hitelesebb vagy jobb, mint a másik. Sokféle módon lehet ezt a történetet személyes vagy általános tanulságokba csatornázni. A Sorsok háza esetében az állandó kiállítás narratívája az, hogy egy gyermek túlélő szemével adjuk át a történetet a jogfosztástól, a megsemmisítés kísérletén át egészen 1948-ig. Az a szándék, hogy kialakuljon valamiféle érzelmi érintettség, kifejezetten a fiatalabb generációkban is. Mindez személyes elbeszélések alapján történne, videofelvételek segítségével, az idővonal pedig 1938 és 1948 között feszülne. A szemlélet fundamentuma tehát ez, most pedig a részletek kidolgozásán van a sor. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ebben a folyamatban a zsidó közösség és a többségi társadalom minél több helyi és nemzetközi szereplője részt vegyen. A történeti trauma súlyához igazodó integráló erőt kell felmutatni, mely így képes a lehetséges nézőpontokat ebbe a folyamatba csatornázni. A munka elkezdődött, az egyeztetések folynak, várjuk az észrevételeket, miközben történészek és túlélők részleteiben is befejezik a koncepció kidolgozását.

–   Orbán Viktor miniszterelnök izraeli útján a Jad Vasem Múzeumba is ellátogatott. Az ellenzéki sajtó szerint ott a Sorsok Házával kapcsolatban is hallhatott véleményeket. Tud ilyesmiről?

–  A szóbeszéd szerint a Jad Vasemben javasolták neki, hogy a legerősebb gesztus az lenne, ha a kormány a Sorsok Házát egy zsidó közösségnek adná kezelésbe. Nem tudom, hogy valóban így történt-e, de abban biztos vagyok, hogy ez a lépés valóban példa nélküli gesztus. Nem tudok még egy olyan esetről, hogy egy állam által épített holokausztmúzeum a zsidó közösség ilyen jellegű visszavonhatatlan bevonásával jött volna létre, kifejezve ezzel az őszinte együttműködésre való készséget.

–   A Sargentini-jelentésben, illetve az arról szóló strasbourgi vitában is felmerült az antiszemitizmus vádja a magyar kormánnyal szemben. Osztja a holland liberális politikus aggályait?

–   A nyugat-európai, különösen a baloldali közvéleményben a demokráciadeficit emlegetése kvázi összenőtt az antiszemitizmus fogalmával. Meg kellene azonban végre pontosan határozni, melyek és milyenek a legfenyegetőbb formái ennek az attitűdnek. Az antiszemitizmus sokféle lehet, és ennek megfelelően sokféle módon kell és lehet fellépnünk ellene. Magyarországon például ez inkább oktatás-politikai, kulturális kérdés. Nyugat-Európában viszont egyértelműen biztonságpolitikai kérdésről kell beszélnünk. Javasoltam a miniszterelnöknek, illetve más uniós vezetőknek is, hogy be kéne vezetni egy egész Európára kiterjedő, az EBESZ standardjai szerinti egységes antiszemitizmusmonitoring-rendszert, amely rámutat a fent említett különbségekre is. Nem lehet például a magyar antiszemitizmust összekeverni a nyugat-európaival, ahol a fenyegetést a muszlim fundamentalizmus és az univerzalista, baloldali ideológiai alapokon álló Izrael-ellenes propaganda katyvasza jelenti.

–   Akkor erről az említett jelentés készítőjének is lehet némi fogalma, hiszen holland.

–   Utánanéztünk: a tizenhét milliós országban 2017-ben száztizenhárom antiszemita gyűlöletcselekményt regisztráltak a nagyjából húszezres zsidó közösség valamely tagjával szemben. Magyarországon, a százezres zsidó közösséggel szemben harminchét ilyen eset került regisztrálásra ugyanazon nemzetközi standardok alapján.

–   Mit jelenthet Európa és Izrael kapcsolatában az egyre szorosabb viszony hazánk és a zsidó állam között?

–   Európában most alapvetően két irány feszül egymásnak: az univerzalista, nemzetek feletti, a közösségi és nemzeti identitástudatot megkérdőjelező politika, amely a nemzetek feletti bürokratikus világszervezetekben látja a világ jövőjét és békéjét, és létezik az abszolút értékek létjogosultságában hívő, a szuverén vallási, közösségi és nemzeti identitás fundamentumain álló nemzetállamok együttműködésének koncepciója. A konzervatív gondolkodásmód alapvetően a második elvrendszer követője. Akárcsak Izrael, mely a nemzetállami gondolat egyik csúcsteljesítménye, és így magától értetődik, hogy Európában is egyre inkább a konzervatív elkötelezettségű kormányokkal találja meg a közös hangot. És ez nemcsak a migránsválság okán van így, bár kétségtelen, hogy Izraelnek komoly tapasztalata, tudása van a fundamentalista iszlám elleni védekezésben, amit át is tud adni.

–   Gimnázium és idősotthon mellett már egyetemet is fenntart az EMIH. Mi az üzenete ennek a szerepvállalásnak?

–   Magától értetődik, hogy egy közösség keresi, miként tudja évezredes értékeit és tudását minél szélesebb körben megosztani és így értékei mentén nagyobb hatást kifejteni, akár a többségi társadalomra is. Mindez azonban alapvetően a hit, az identitás megéléséhez kapcsolódik. Büszke vagyok, hogy az EMIH ilyen mértékű intézményesülést tudott megvalósítani, ám ez azt is jelenti, hogy az ilyen jellegű, minőségű intézmények működtetése jelentős felelősséggel is felruházza az adott közösséget.